Nem lehet parancsszóra hímezni

Hétfőn kezdődött a Gránátalma-tábor, melyben hozzálátnak a századik úri hímzéses kézimunka kivarrásához is.

„A tizenharmadik tábort kezdtük el. A számot sokan nem tartják szerencsésnek, de én nagyon örülök ennek a tábornak azért is, mert az első olyan alkalom, amikor kiszélesedett az alkotóink köre, Remetétől Dánfalváig vannak belső és külső munkatársaink. Örömömre szolgál az is, hogy a Székely Értéktárba is bekerült a Gránátalma Egyesület ezen úrihímzés-újraélesztő tevékenysége, a termékeink pedig az ígéret szerint nemsokára a Hungarikumok sorába kerülhetnek” – fogalmazott Kisné Portik Irén táborvezető.

A néprajzkutató újabb okot is közölt, hogy miért is szerencsés számára a tizenhármas szám: „Sosem sikerült ilyen sok előre kirajzolt mintával kezdeni a tábort. Most van az első olyan tábor, melyre nyugdíjasként készülhettem.”

Huszonhat méter vásznat rajzolt meg előre Kisné Portik Irén. Ezekből függönyök lesznek a Sándor-ház ablakaira, arra a helyiségre, amelyben az úrihímzés-kiállítás és a vetett baldachinos ágy is található. A varróasszonyok korára való tekintettel félnaposak a tábori tevékenységek. Persze, megszusszanásra is szükség van, ilyenkor a támogatóktól kapott finomságokból falatoznak, illetve ismerkednek egy-egy minta történelmi hátterével.

„Szeretnénk, ha évente legalább két tábort tudnánk szervezni. Egyre bonyolultabb vonalvezetésű és kivitelezésű kézimunkákat készítünk” – szól a tájékoztató, majd a mintákra is áttér a néprajzkutató. „Arra törekszünk, hogy valamennyi mintacsalád képviselve legyen – így idén mondogatják is az asszonyok: Irénke kezd nem törődni azzal, hogy mi mit szeretünk. Az az érdekes, hogy pár nap után megszeretik az új mintát. Ez az újnak a feltétellel való elfogadása, ami ebben a korban teljesen érthető. De amikor rájönnek, hogy ez nem egy ördöngösség, hanem meg tudtuk tanulni, örvendenek.”

Az úri hímzéseknek a lelke a lapos öltés – tudjuk meg –, de a lapos öltésnek huszonvalahány típusát tartalmazzák csak azok a kézimunkák, amiket már elkészítettek a gránátalmások. De ez még nem minden, hiszen a hímzéseknél van olyan, amely a teljes felületet kitölti, és olyan is, amelyik hagyja az alapanyagot is érvényesülni. Tehát hihetetlenül nagy a variáció. Van tehát, amit tanulni.

Tizenketten vannak a táborban, de harmincan felüli az egyesületi tagok száma a külső bedolgozókkal együtt. Ez még nőni fog, Háromszékről és Udvarhelyről is van szándék a csatlakozásra. Az érdeklődést a magyar úri hímzés nagy hagyománya is indokolja. Mint megtudjuk, magyar nyelvterületen az úri hímzések adatoltsága Szent István királyig nyúlik vissza. Európában nekünk van a legrégebbi ilyen típusú hímzésünk a koronázási palástban. Ezt Gizella királyné vezetésével német, görög és magyar apácák hímezték a székesfehérvári zárdában. Van adat arra is, hogy 1004-ben a pápának ajándékban Gizella királyné egy úri hímzéses terítőt varrt.

Az asszonyok délután hazamennek, elvégzik a teendőket, megpihennek, s utána még késő estig hímeznek. „A gránátalmás táborokban az együttlét és együtt alkotás egy nagy élmény, amiről nem tudunk lemondani, de ennél nagyobb jelentősége van annak, hogy megbeszéljük az elkezdett kézimunkák minden szakmai nehézségét. Minden új öltéstípust rongyokon begyakorolunk. Ezt a csontozatra, ízületekre, szemre terhelően ható tevékenységet mindenki úgy és akkor végzi, amikor magából a szépérzékét, tehetségét leginkább ki tudja hozni. Nem lehet parancsszóra hímezni. Egy olyan ráhangolódás kell, egy belső, jóleső kényszer, ami azt mondja, én most ezt kell csináljam. Ez a megvalósítás elfeledteti a nehézségeket, amelyekkel a hétköznapjaikban küzdenek. Általános, hogy kérnek,  rajzoljak valami mintát, hanem újra nyugtatót kell szedjenek. Mert amikor van kézimunka, akkor nem kell nyugtató. Ősanyáink sem ismerték ezt a fogalmat, a nem gépesített világnak minden nehézsége mellett mindig volt idő a manuális tevékenységnek erre a válfajára is. Az ember egy alkotó lény. Annyi szép van benne, hogy meg kell találja, ahol kiadja.”

Kisné Portik Irén igyekszik több területen is átadni tudását, másra, általa garanciának tekintett emberekre bízni néhány feladatát. Több felhívást is megfogalmazott a táborvezető. „Olyan ügyes kezű asszonyokat látnánk szívesen, akik önzetlenül dolgoznának egy ilyen ügyért. Egy próbára hívnánk meg őket, hogy kiderüljön, a szándékhoz társul-e az a bátorság, ami elűzi az ijedtséget az aprólékos munkától” – mondta, hozzáfűzve, az alkotóház berendezéséhez nagy szükségünk volna olyan használható szőnyegekre, amelyek esetleg már stílusuk miatt nem illenek be a környezetbe, kiszuperálódtak.

„Ide lehet hozni a megőrzésre szánt dolgokat, régiségeket is. Szoktak jönni kézimunkakönyvekkel, használati tárgyakkal. Mi megmaradunk a textília tárgykörébe, de van, akinek átadni az egyéb tárgyakat. Szinte mindegyik gyergyói faluban elkezdődött egy tájjelegű ház létrehozása, bizonyos rendű és rangú értékek összegyűjtése. Sok tanítványom, követőm van ezekben a falvakban. Velük osztanám meg a beérkező, illetve saját gyűjteményemet is” – fogalmazott Kisné Portik Irén, elérhetőségéről csupán annyit mondva, „engem meg lehet találni.”