
Fotó: Pál Árpád
Országosan egységes minta szerint újította fel internetes oldalát a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság. Noha sokkal modernebb és átláthatóbb az előzőnél, kizárólag románul tájékoztat, a különböző formanyomtatványok is csak az állam nyelvén érhetők el.
2016. szeptember 22., 14:062016. szeptember 22., 14:06
A napokban új honlapra váltott a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság, a hatóság internetes oldala ezentúl a hr.politiaromana.ro címen található meg. „Egységessé akartuk tenni a honlapot, hogy azok, akik Hargita megyei információkat keresnek, ugyanolyan könnyen megtalálják, mint ha Máramaros vagy Konstanca megyeieket keresnének” – mondta Gheorghe Filip, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.
Egyszerűbbé és átláthatóbbá kívánták tenni a dizájnt, ugyanakkor hasznosabbá is, ezért az új jogszabályoknak és előírásoknak megfelelően a megújult honlapon különböző formanyomtatványok is elérhetők, ezeket bárki letöltheti, majd kitöltve elektronikus úton vissza is küldheti. Például azok, akik büntetést fizetnek e-mailben is visszaigazolhatják a befizetést, az erkölcsi bizonyítvány kibocsátásához szükséges kérvényt elküldhetik villámpostán is, így a rendőrségen kevesebb időt kell sorban állnia az igénylőknek, illetve fénymásolatok helyett e-mailben is lehet továbbítani az okmányokat az intézménynek – magyarázta az új internetes oldal előnyeit a szóvivő.
A hr.politiaromana.ro azonban csak román nyelven érhető el. Arra a kérdésre, hogy lesz-e magyar változata is a Hargita megyei rendőrség honlapjának a szóvivő csak annyit mondott, hogy ez egy központosított mintához igazodik, így egyelőre nem lesz elérhető magyarul. Hozzátette azonban azt is, hogy a magyarul érkezett kérelmeket eddig is igyekeztek feldolgozni.
Négy napig a fiataloké lesz a főszerep Gyergyószentmiklóson, csütörtökön kezdődik a 22. Gyergyói Ifinapok. Elsősorban nyilván a fiatalokat várják a programokra, de számos esemény minden érdeklődő számára nyitott.
Tizenhatodik alkalommal rendezik meg Gyergyószentmiklóson az Örmény Művészeti Fesztivált, amely kiállításokkal, koncertekkel, gasztronómiai programokkal, előadásokkal várja az érdeklődőket.
Kiköltözött a sérült fiatalokkal foglalkozó gyergyószentmiklósi Napsugár az Esőben Egyesület az eddigi otthonából. Közben az önkormányzat elindította azt a folyamatot, amellyel a szervezet megkapja az általa kért helyiségeket.
Kiírta Gyergyószentmiklós önkormányzata a kulturális programok támogatására vonatkozó pályázatot. A civil szervezetek szeptember 18-ig nyújthatják be támogatási kérelmeiket.
Elektromos és elektronikai hulladékgyűjtést szerveznek szombaton Gyergyószentmiklóson. A feleslegessé vált készülékeket a művelődési ház parkolójában lehet leadni, de igény esetén az otthonoktól is elszállítják azokat.
Csütörtökig tartó csendőrségi gyakorlat kezdődik kedden Gyergyószentmiklóson: az akció nem jár forgalomkorlátozással és nem fogja zavarni a lakosság mindennapjait – közölte a város önkormányzata.
Gazdasági melléképület és személygépkocsi kapott lángra vasárnap délelőtt Gyergyóvárhegy községben.
Gyorsan közbeléptek a gyergyóalfalvi tűzoltók a csütörtöki vihar után, így megmenekült a nagyobb kártól a villámsújtott lakóház.
Csempészet gyanúja miatt tartottak házkutatást csütörtökön a gyergyószentmiklósi bíróság által elrendelt parancs alapján. Az akció során 888,43 gramm aranyat, valamint 27 ezer lejt, 550 eurót és 200 svájci frankot találtak.
Közel 300 ezer lejes beruházással korszerűsítették a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár eszközállományát és világítási rendszerét. A fejlesztés részeként olyan szolgáltatások is elérhetővé válnak, mint a nyitvatartási időn túli könyvátvétel.
szóljon hozzá!