A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete szeptember 14-15-én tartotta ez évi közgyűlését és az ehhez kapcsolt, a riportról mint sajtóműfajról szóló szakmai tanácskozását a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központban.
2012. szeptember 16., 10:112012. szeptember 16., 10:11
Az első összehívásra csak a tagság töredéke jelent meg, ezért csak második összehívásban sikerült a közgyűlést statutáris körülmények között megtartani. Ekkor hangzott el Karácsonyi Zsigmond elnök beszámolója a 2011-s tevékenységről, a pénzügyi ellenőrző bizottság jelentése és a 2012-re vonatkozó előterjesztés. Ülést tartott a MÚRE Igazgatótanácsa és Becsületbírósága, amelynek egy lemondást követően Mózes Edit az új elnöke.
A riport mint kordokumentum címmel Bodolai Gyöngyi tartott előadást, bemutatva egyben új riportkötetét is, amely a Világhírnév Kiadó publicisztikai sorozatában jelent meg. Vajda György a fotoarchiválás problémáiról beszélt, Kacsó Sándor régi tévés riportokból vetített részleteket. Meghívottként a budapesti Al Ghaoui Hesna, a Magyar Televízió haditudósítója tartott élményszámba menő előadást és vetítést Háborúk földjén címmel, Havasi János a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap hadisírkutató törekvéseit vázolta, Csermák Zoltán (MTV) a riportkészítés buktatóit összegezte. A Kós Károly Kollégiumot, a közmédia külhoni magyarsággal foglalkozó tanácsadó testületét annak elnöke, Barlay Tamás mutatta be. Mint kiderült, az erdélyi sajtót két televíziós, a székelyudvarhelyi Jakab Endre és a kolozsvári Maksay Ágnes képviseli a testületben.
A Magyarország határain túl működő média mai állapotáról zajló szombat délutáni vitát –amelyen magyarországi, szerbiai és horvátországi sajtósok is részt vettek – a Külhoni Magyar Újságíró-egyesületek Konvenciója (KMÚEK) jelen lévő vezetői moderálták, mint kiderült, kialakulóban van az a stratégia, amely a különböző kisebbségi magyar nemzetrészek sajtójának fennmaradását, sőt fejlődését szolgálná, akár egy összmagyar integráció kívánalmával is, illetve hagy folyamatban van a 2012-es médiakatalógus, a külhoni magyar média teljességre törekvő tárának véglegesítése.
Este a Lázár-kastély lovagtermében átadták az idei szakmai nívódíjakat. A MÚRE igazgatótanácsa 2012-ben Bakó Zoltánt, a Vásárhelyi Hírlap szerkesztőjét és Gödri Ildikót, a Román Televízió magyar adásának munkatársát tüntette ki sokéves kiváló tevékenységükért. A kezdőknek járó Tomcsányi Tibor-díjat B. Szabó Zsolt marosvásárhelyi rádiós kapta, a KMÚEK Messzelátó-díját Szili Katalin országgyűlési képviselőnek nyújtották át „a külhoni és magyarországi újságírók együttgondolkodásának és együttműködésének szorgalmazásárét, támogatásáért”. A házigazda centrum és a Hargita Megyei Tanács idén Ambrus Attilát, a Brassói Lapok főszerkesztőjét díjazta, az Oltyán László-díjat viszont ez évben nem osztották ki, mivel a kiírt pályázatra nem érkeztek színvonalas oknyomozó, tényfeltáró riportok. Ez jelezheti a pályáztatás formai hiányosságait, de az erdélyi magyar írott sajtó ellaposodását és műfaji beszűkülését is.
Zenével, színházzal, társasjátékokkal, sporttal és tánccal búcsúztatják a nyarat szeptember 25-én és 26-án Gyergyószentmiklóson. A Tarisznyás Márton Múzeum udvarán izgalmas programokkal köszön el Nyári Ifjúsági Színpad.
Tűz ütött ki egy raktárépületben Gyergyószentmiklóson, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók, csütörtökön délután.
Közzétette a sportszervezeteknek szóló, 300 ezer lejes pályázati kiírását Gyergyószentmiklós önkormányzata. A támogatásból többek között a helyi sportélet fejlesztését, valamint a tömeg- és versenysport népszerűsítését finanszírozhatják.
Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.
Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
szóljon hozzá!