Már a Szent Miklós-napokat szervezik

Az időpont már biztos, december 2–6. között rendezik meg a városnapokat Gyergyószentmiklóson. A rendezvénysorozat gerince is összeállt, a program véglegesítése viszont csak akkor történhet meg, ha a társszervezők javaslatai is ismertek lesznek. Az ötletek bejelentésére még három hetük van.

Pethő Melánia

2016. október 11., 19:192016. október 11., 19:19

Gyakorlat már, hogy a Szent Miklós-napok keretében civil szervezetek, sportegyesületek, tanintézetek, szórakozóhelyek is rendezvényeket szerveznek. Most arra kérik a szervezők mindazokat, akik bármilyen mozzanattal csatlakoznának a rendezvénysorozathoz, hogy időben jelezzék szándékukat.

„Csak a november 4-éig jelzett rendezvényeket tudjuk bevenni a Szent Miklós-napok programjába, illetve támogatásba részesíteni, és amelyek Szent Miklós püspök lelkületéhez, illetve városunkhoz köthető tartalommal bírnak” – jelentette ki sajtótájékoztatón Nagy Zoltán polgármester. Mint magyarázta, az intézkedést egyrészt a programtorlódás elkerülése végett vezetik be, másrészt mert az előzetes egyeztetésekkel elkerülhető, hogy a kísérőrendezvények közönségét elvonja egy-egy hangsúlyos rendezvény, illetve az is kizárható ily módon, hogy Szent Miklós-napi programként szerepeljenek a városnapok ünnepélyes megnyitója előtti vagy a zárómozzanat utáni események.

A programbejelentést személyesen a művelődési központ titkárságán vagy e-maiban az info@gymk.ro címen lehet megtenni. A vállalkozók felé ugyanakkor felhívással fordul a polgármester, kérve, támogassák a városnapokat. Minden felajánlást jó néven vesznek – tette hozzá, ígérve, hogy a begyűlt összeget a város hasznára, a lakók szórakoztatására fordítják.

Amit a városnapok időpontján kívül már most tudni lehet, hogy december 3-án szombaton szervezik a hagyományos Kárpát-medencei Disznótoros Főzőversenyt, illetve a forraltborkészítő versenyt, vasárnap a népi programokon lesz a hangsúly, hétfőn délelőtt tartják a dísztanácsülést, este pedig a Szent Miklóst váró eseményeket. Kedden vallási programokkal zárul a rendezvények sora. A városnapok végleges programját november 10. utánra ígérik a szervezők.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. január 12., hétfő

Folytatódnak a Tarisznyás estek Gyergyószentmiklóson

Idén is folytatják a Tarisznyás-estek sorozatát Gyergyószentmiklósón a Tarisznyás Márton Múzeumban.

Folytatódnak a Tarisznyás estek Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. január 10., szombat

A fiatalok éve Gyergyóban: mit hoz az ifjúsági fővárosi cím?

Gyergyószentmiklós viseli Magyarország külhoni ifjúsági fővárosa címet idén, amelyet Cegléd testvérvárossal párban nyert el. A kitüntetéssel járó 100 millió forintos támogatás konkrét fejlesztéseket hoz: például ifjúsági központ épül.

A fiatalok éve Gyergyóban: mit hoz az ifjúsági fővárosi cím?
2026. január 07., szerda

Kigyulladt a salamási rendőrség tetőzete – frissítve

Súlyos tűzesethez riasztották a tűzoltókat: Salamáson lángra kapott a helyi rendőrőrs épülete. A tűz az épület tetőszerkezetét és a manzárdot érinti, mintegy 200 négyzetméteres felületen.

Kigyulladt a salamási rendőrség tetőzete – frissítve
2026. január 07., szerda

Istállótűz Gyergyóremetén: mintegy 500 négyzetméteren pusztítottak a lángok

Egy lángoló mezőgazdasági épülethez riasztották szerdán reggel a tűzoltókat Gyergyóremetére: egy nagyméretű istálló gyulladt ki egy farmon. Szerencsére sem emberi sérülés nem történt, sem állatokban nem esett kár.

Istállótűz Gyergyóremetén: mintegy 500 négyzetméteren pusztítottak a lángok
Hirdetés
2026. január 06., kedd

Javuló céges, romló lakossági adófizetés Gyergyószentmiklóson

A lakosság kisebb arányban volt jó adófizető, a cégeknél viszont jelentős adósságcsökkenés történt 2025-ben Gyergyószentmiklóson. A 2026-os évre vonatkozó helyi adók és illetékek befizetése január 15-től lehetséges a városban.

Javuló céges, romló lakossági adófizetés Gyergyószentmiklóson
2026. január 04., vasárnap

A vendégek fizetnek, a város profitál: új lendületet adnának a gyergyói turizmusnak

Turisztikai Desztináció Menedzsment alapításával tenné ismertebbé, vonzóbbá a városi és gyilkostói vendéglátóhelyeket, valamint a turisztikai kínálatot Gyergyószentmiklós. Az új évtől bevezetett idegenforgalmi illeték teremti meg ehhez az alapot.

A vendégek fizetnek, a város profitál: új lendületet adnának a gyergyói turizmusnak
2026. január 03., szombat

Fa dőlt az útra Gyergyószentmiklós és Gyilkostó között – frissítve

Teljesen lezárták a forgalmat a 12C jelzésű országút Gyergyószentmiklós és Gyilkostó közötti szakaszán szombat reggel, miután az erős havazás miatt az úttestre dőlt egy fa.

Fa dőlt az útra Gyergyószentmiklós és Gyilkostó között – frissítve
Hirdetés
2026. január 01., csütörtök

Egészséges kisfiú Gyergyószentmiklós idei elsőszülöttje

Császármetszéssel segítették a világra az év első újszülöttjét a gyergyószentmiklósi kórházban. A kisfiú és édesanyja is egészségesek.

Egészséges kisfiú Gyergyószentmiklós idei elsőszülöttje
2025. december 31., szerda

„Veres az ég alja, szél lesz” – időjósló mondókák nyomában Kisné Portik Irénnel

Ma, amikor a különféle alkalmazások akár percnyi pontossággal jelzik előre az esőt, vagy azt, hogy mikor süt ki a nap, a népi időjóslás több ezer éves következtetései már nem létfontosságúak, de egy könyv segít abban, hogy mégse menjenek feledésbe.

„Veres az ég alja, szél lesz” – időjósló mondókák nyomában Kisné Portik Irénnel
2025. december 31., szerda

Tűzijátékkal és koncerttel búcsúztatják az óévet Gyergyószentmiklóson

Idén is a főtéren, a központi parkban rendezik meg Gyergyószentmiklóson a szabadtéri szilveszteri ünnepséget. A szervezők közös óévbúcsúztatóra és újévköszöntésre várják a helyieket és az ide látogatókat koncerttel és éjféli tűzijátékkal.

Tűzijátékkal és koncerttel búcsúztatják az óévet Gyergyószentmiklóson
Hirdetés