A Gyergyói-havasok legmagasabb pontja, az 1545 méter magas Pricske-tető felé igyekeztek szombaton a zarándokok, hogy részt vegyenek az Urunk színeváltozása tiszteletére tartott búcsún. Volt, aki már a korai órákban előszedte túrabakancsát, botot ragadott a kezébe, és elindult, hogy a meredek utat megtéve átérezze a Tábor-hegy üzenetét: Uram, jó nekünk itt lenni! Mások gépjárművekkel vagy lóháton érkeztek a búcsú helyszínére. Így tesznek 2004 óta, amikor a Bencze és Dezső család nyolc méter magas keresztet állított a Pricske-tetőre. Azóta minden évben több száz zarándok jelenlétében búcsús szentmisét tartanak augusztus első hétvégéjén.


A zarándokokat Mezei János polgármester köszöntötte: „Üdvözlök mindenkit, aki eljött Pricske tetejére, ahova minden évben összegyűlünk, hogy visszatekintsünk kis városunkra, elfelejtve a hétköznapokat, és egy zarándoklat alkalmával fölteljünk az Isten igével, azzal az üzenettel, amit itt a Picske-tetején felénk áraszt”. Bartos Károly plébános németül szólt a legtávolabbról érkezettekhez: Bajorországból tizenhét vendég és papjuk jött el a búcsúra.

György Tibor gyergyószentmiklósi származású marosvásárhelyi plébános Martin Luther King baptista szerzetes Álmodtam egy világot kezdetű idézetével indította elmélkedését. Hozzáfűzte: „Minden álomnak megvan az ára, ha az ember mer álmodni, el kell döntse, hogy annak az árát megfizeti, még akkor is, ha belepusztul”. Ha az ember eltökéli, hogy megfizeti az álomnak az árát, neki kell fogjon bizonyos értelemben tanulni.

György Tibor megjegyezte, hogy 2004-ben, amikor a keresztet felállították, az első beszédbe belefoglalták, jó nekünk itt lenni a hegyen, de tanuljuk meg azt is, ha lemegyünk a hegyről, hogyan lehet a völgyben is embernek maradni. „Tanuld meg Jézustól, hogyan lehet mindennek örvendeni, mikor kell felmenni a hegyre, ami talán közelebb van az éghez és az Istenhez is, ahol az ember egyedül lehet, csendben önmagával vagy szeretteivel, Istennel”– fejtette ki.


György Tibor elmondta: valamikor ezek az ősrégi hegyek biztonságot jelentettek, a magasban érződik Isten jelenléte, békében lehetünk. A völgy nem olyan szent, amikor lemegyünk, a leckét meg kell tanulni, Istenben bízni kell. Ezt két történettel példázta, ami nemcsak tanulságos volt, de a híveket mosolyra is fakasztotta.

A szentmise végén a Bajorországból érkezett pap Bartos Károly tolmácsolásával elmondta a zarándokoknak: „Különböző nyelven beszélünk, de a búcsú során együtt imádkoztunk, és ez az, ami összeköt minket”.

Az ünnepi szentmise után mindenkit töltött káposztával vendégeltek meg. Ebéd után nem volt hiány a jókedvtől, a hegyek zengtek a népdaloktól.