Lakásában gyújtott tüzet, később a pszichiátriáról is megszökött

•  Fotó: Pethő Melánia

Fotó: Pethő Melánia

Sűrű füst gomolygott ki és lángok csaptak fel a gyergyószentmiklósi Forradalom negyed B. tömbházának egyik harmadik emeleti lakásából hétfő délután. Kiderült, egy lakó gyújtotta fel javait a lakásában.

Pethő Melánia

2016. július 26., 18:112016. július 26., 18:11

2016. július 26., 18:192016. július 26., 18:19

„Hazafelé tartottam éppen a késő délutáni órákban, amikor a tömbházunk körül megláttam a tűzoltókat és a rendőröket. Akkor tudtam meg, hogy a harmadik emeleten lakó férfi felgyújtotta a lakását és robbantással fenyegetőzött. A tűzoltók betörték az ajtót, és eloltották a tüzet. Azt beszélik a szomszédok, hogy összesen négy gázpalackot hoztak ki a lakásból. Egy nagyot és három kisebb, ötkilós turistabutéliát” – mesélte lapunknak a hétfői esetet Kertész Balázs. A Forradalom negyed B. tömbházának negyedik emeletén lakó férfi elmondta, hogy nem ismerte túl jól a tüzet okozó szomszédját, annyit tud róla, hogy mindig furcsán viselkedett, és hogy a szóbeszédek szerint nemrégiben meg is ütötte az egyik lakótársukat. Az viszont biztosan állítja, hogy a középkorú férfi és a vele lakó idős édesanyja is a bezárt lakásban tartózkodott, amikor a tűzoltók rájuk törték az ajtót.

A szomszédok úgy tudják, a tüzet a férfi okozta, és hangosan kiabálva azzal fenyegetőzött, hogy fel fogja robbantani az egész tömbházat. Úgy tudjuk, hogy kényszerzubbonyban vitték el lakásáról a csíkszeredai pszichiátriára, édesanyját pedig füstmérgezéssel szállították kórházba. „Kedd reggel azt a hírt kaptuk, hogy a férfi megszökött a pszichiátriáról. A rendőrök arra kérték a szomszédságot, hogy hívjuk a 112-t, ha meglátjuk valahol” – mondta Kertész Balázs.

Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság elmondta, körözés adtak ki a 41 éves G. L. ellen, a közbiztonság érdekében fontos, hogy kézre kerüljön. A rendőrségi szóvivő azt is közölte, hogy a férfi okozta tűz miatt csaptak fel a lángok, amiket a szomszédok láttak. A lakásban csak kisebb anyagi kár keletkezett, viszont óriási baj is lehetett volna, ha a gyújtogató beváltja fenyegetését és felrobbantja a gázpalackokat – tette hozzá Gheorghe Filip, aki a szomszédsággal ellentétben csak egyetlen gázpalackról beszélt. A hétfői gyújtogatás ügyében nyomozás indult – tette hozzá.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 12., hétfő

Folytatódnak a Tarisznyás estek Gyergyószentmiklóson

Idén is folytatják a Tarisznyás-estek sorozatát Gyergyószentmiklósón a Tarisznyás Márton Múzeumban.

Folytatódnak a Tarisznyás estek Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. január 10., szombat

A fiatalok éve Gyergyóban: mit hoz az ifjúsági fővárosi cím?

Gyergyószentmiklós viseli Magyarország külhoni ifjúsági fővárosa címet idén, amelyet Cegléd testvérvárossal párban nyert el. A kitüntetéssel járó 100 millió forintos támogatás konkrét fejlesztéseket hoz: például ifjúsági központ épül.

A fiatalok éve Gyergyóban: mit hoz az ifjúsági fővárosi cím?
2026. január 07., szerda

Kigyulladt a salamási rendőrség tetőzete – frissítve

Súlyos tűzesethez riasztották a tűzoltókat: Salamáson lángra kapott a helyi rendőrőrs épülete. A tűz az épület tetőszerkezetét és a manzárdot érinti, mintegy 200 négyzetméteres felületen.

Kigyulladt a salamási rendőrség tetőzete – frissítve
2026. január 07., szerda

Istállótűz Gyergyóremetén: mintegy 500 négyzetméteren pusztítottak a lángok

Egy lángoló mezőgazdasági épülethez riasztották szerdán reggel a tűzoltókat Gyergyóremetére: egy nagyméretű istálló gyulladt ki egy farmon. Szerencsére sem emberi sérülés nem történt, sem állatokban nem esett kár.

Istállótűz Gyergyóremetén: mintegy 500 négyzetméteren pusztítottak a lángok
Hirdetés
2026. január 06., kedd

Javuló céges, romló lakossági adófizetés Gyergyószentmiklóson

A lakosság kisebb arányban volt jó adófizető, a cégeknél viszont jelentős adósságcsökkenés történt 2025-ben Gyergyószentmiklóson. A 2026-os évre vonatkozó helyi adók és illetékek befizetése január 15-től lehetséges a városban.

Javuló céges, romló lakossági adófizetés Gyergyószentmiklóson
2026. január 04., vasárnap

A vendégek fizetnek, a város profitál: új lendületet adnának a gyergyói turizmusnak

Turisztikai Desztináció Menedzsment alapításával tenné ismertebbé, vonzóbbá a városi és gyilkostói vendéglátóhelyeket, valamint a turisztikai kínálatot Gyergyószentmiklós. Az új évtől bevezetett idegenforgalmi illeték teremti meg ehhez az alapot.

A vendégek fizetnek, a város profitál: új lendületet adnának a gyergyói turizmusnak
2026. január 03., szombat

Fa dőlt az útra Gyergyószentmiklós és Gyilkostó között – frissítve

Teljesen lezárták a forgalmat a 12C jelzésű országút Gyergyószentmiklós és Gyilkostó közötti szakaszán szombat reggel, miután az erős havazás miatt az úttestre dőlt egy fa.

Fa dőlt az útra Gyergyószentmiklós és Gyilkostó között – frissítve
Hirdetés
2026. január 01., csütörtök

Egészséges kisfiú Gyergyószentmiklós idei elsőszülöttje

Császármetszéssel segítették a világra az év első újszülöttjét a gyergyószentmiklósi kórházban. A kisfiú és édesanyja is egészségesek.

Egészséges kisfiú Gyergyószentmiklós idei elsőszülöttje
2025. december 31., szerda

„Veres az ég alja, szél lesz” – időjósló mondókák nyomában Kisné Portik Irénnel

Ma, amikor a különféle alkalmazások akár percnyi pontossággal jelzik előre az esőt, vagy azt, hogy mikor süt ki a nap, a népi időjóslás több ezer éves következtetései már nem létfontosságúak, de egy könyv segít abban, hogy mégse menjenek feledésbe.

„Veres az ég alja, szél lesz” – időjósló mondókák nyomában Kisné Portik Irénnel
2025. december 31., szerda

Tűzijátékkal és koncerttel búcsúztatják az óévet Gyergyószentmiklóson

Idén is a főtéren, a központi parkban rendezik meg Gyergyószentmiklóson a szabadtéri szilveszteri ünnepséget. A szervezők közös óévbúcsúztatóra és újévköszöntésre várják a helyieket és az ide látogatókat koncerttel és éjféli tűzijátékkal.

Tűzijátékkal és koncerttel búcsúztatják az óévet Gyergyószentmiklóson
Hirdetés