Közeledik a Székelyföldi Lovas Ünnep

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Éppen egy hónap múlva, szeptember 12-én és 13-án rendezi meg nyolcadszor a Krigel SK Gyergyószék egyik legnépszerűbb és legrangosabb eseményét, a Gyergyói Lovas Napokat. A rendezvény tavaly óta kinőtte Gyergyószentmiklóst és a szűkebb térséget, Székelyföldi Lovas Ünnep az új neve, egész Székelyföldé lett.

Gergely Imre

2015. augusztus 13., 10:412015. augusztus 13., 10:41

Bajkó Tibor és Bajkó Ildikó, a Krigel SK vezetői Borboly Csabával, Hargita Megye Tanácsának elnökével közösen, sajtótájékoztatón ismertették azokat az információkat, amelyek most, egy hónappal a rendezvény előtt már tudhatók.

A programmal kapcsolatosan leszögezték: idén is tartani fogják a megszokott magas színvonalat. Az órára, percre lebontott műsor még nem készült el, de már biztos, hogy több mint ötven programszám alkotja a kínálatot, a fellépők, versenyzők száma pedig meghaladja majd a háromszázat. Számos újdonság várható, például most lesz először alkalmuk a résztvevőknek kurul dobosokat hallgatni. Az ősmagyar harcok dobos hagyományait felelevenítő csoport csak egy lesz az újdonságok közül. Visszatér a műsorba Hamza Viktória szabadidomító, Szent György lovagok mutatkoznak be, itt lesz ismét Pászka Lehel világrekorder lovasíjász, és a lovas ünnep kulturális jellegébe illően lesz még népdal-, néptánc- és mazsorettbemutató is. Szombat este a Full Screen együttes koncertezik. Változás az elmúlt hét évhez képest, hogy a Step Dance táncegyüttes helyett ezúttal a ditrói mazsorettcsoport fellépése színesíti a programot, ugyanis a gyergyószentmiklósi együttes azon a hétvégén különleges szakmai rendezvényen szerepel. 

A lovassportok természetesen most is kiemelt szerepet kapnak, folytatódik a hagyomány a Páll Ágnes díjugrató és fogathajtó kupa megszervezésével. Szombaton másodszorra vonják majd fel Székelyföld zászlaját. Hargita és Maros megye, valamint Háromszék elöljárói is jelen lesznek az eseményen, közülük nyilván többen megmérettetik magukat a lovas hétvége legnépszerűbb vetélkedőjén, a Polgármesterek Csatájában. A hangulatfelelős műsorvezető idén is Kurdics Mihály lesz, valamint az ismert Nagy István színművész.

Borboly Csaba kifejtette, az esemény színes és gazdag programkínálata olyan szintű, amelyért máshol jelentős összegeket kellene elővenni a belépőért, itt azonban a megyei önkormányzat, valamint Gyergyószentmiklós, illetve a számos támogató hozzáállásának köszönhetően mindez ingyenesen tekinthető meg idén is. Mindenképpen érdemes támogatni – mondta –, hiszen a Székely Vágta mellett ez Székelyföld lovas rendezvényeinek csúcspontja, és nemcsak Gyergyószéknek hoz hírnevet, hanem az egész Székelyföldnek. Ugyanakkor a lovas sportágakat, lovas tevékenységeket is népszerűsíti, hozzájárul ahhoz, hogy felnőtteket és gyermekeket kimozdítsanak a számítógép, televízió elől.

A szervezők megjegyzik, idén nem kerül sor kutyakiállításra, de most is várják a gyermekek lovas témájú verseit és rajzait, valamint hívják a gazdákat, hogy lószemlén mutassák meg igahúzó négylábú munkatársukat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
2026. szeptember 18., péntek

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi

Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi
Hirdetés
2026. szeptember 17., csütörtök

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt

Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt
2026. szeptember 17., csütörtök

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson

Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

Hirdetés
2026. szeptember 16., szerda

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson

Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 16., szerda

Huszonnyolcadszor ünnepelnek a gazdák Gyergyóalfaluban

Immár 28. alkalommal szervezik meg Gyergyóalfaluban a Gazdanapot, amely az évek során a község egyik legfontosabb és legkedveltebb közösségi rendezvényévé nőtte ki magát. A szervezők ezer látogatót várnak szombaton a Réteskertben.

Huszonnyolcadszor ünnepelnek a gazdák Gyergyóalfaluban
2026. szeptember 14., hétfő

Nemcsak előadás lesz: kérdezni is lehet az orvosoktól

Interaktív egészségügyi panelbeszélgetéseket indít a gyergyószentmiklósi kórház és az Itthon Közösen a Holnapért Egyesület, hogy hiteles információkkal segítse a lakosságot a betegségek megelőzésében és az egészség megőrzésében.

Nemcsak előadás lesz: kérdezni is lehet az orvosoktól
Hirdetés