Kormánytámogatás a Csodavilág napközinek

•  Fotó: Baricz Tamás Imola

Fotó: Baricz Tamás Imola

Dolgoznak a gyergyószentmiklósi Fogarasy Mihály iskolához tartozó Csodavilág napközi otthon Kossuth Lajos utcai épületénél. A nyáron újrafödték az épületet, jelenleg a belső munkálatok zajlanak. A tetőtér kiépítéséhez a megyei tanács kérésére a fejlesztési minisztérium nyújt támogatást.

Baricz-Tamás Imola

2015. szeptember 03., 14:262015. szeptember 03., 14:26

Amint Gáll Árpád igazgató korábban kifejtette, a felújítási munkálatokat a város költségvetéséből finanszírozzák. A tetőzet felújítása és a fűtéshálózat kialakítása nagyon fontos volt ebben az épületben, így ősztől már nem kell beázásoktól tartani. A Csodavilág napközi otthonban eddig hét csoport működött, miután megszűnt a vegyes korosztályú csoport, szeptembertől hat csoporttal folytatják az oktatást. Jelenleg a már készen lévő termekben a takarítás zajlik.

„Az önkormányzat nemrég vásárolta meg az épületet, amelyben a tanintézmény működik, így felszabadult egy jelentős összeg, amit a korábbi években bérekre kellett kiadni. Ezt az összeget most  felújításra tudjuk fordítani. A munka el is kezdődött, de finanszírozási kérésünket továbbítottuk a megyei tanácsnak is, annak reményében, hogy további feljavításra tudunk támogatást szerezni kormánypénzből. A kérésünket pozitívan bírálták el, így a tetőtér beépítésére is sor kerül” – ismertette Nagy Zoltán alpolgármester.

Gyergyószentmiklós önkormányzata tehát Hargita Megye Tanácsához fordult a beruházáshoz szükséges összeg, közel 500 ezer lej előteremtéséért. Barti Tihamér, a megyei tanács alelnöke elmondta, a fejlesztési minisztériumnak egy országos fejlesztési projektje keretében sikerült támogatást szerezni. „A szükséges összeget elosztottuk két részre, megpróbáltunk első ízben egy 200 ezer lejes támogatást lehozni. A 200 ezer lejt a Csodavilág napközi felújítására, bővítésére jóváhagyta a kormány, a miniszteri rendelet megérkezett és hamarosan sor kerül a szerződéskötésre is” – közölte Barti. Hozzáfűzte: „Remélem, idén még a beruházáshoz szükséges közel 300 ezer lejt is megszerezzük, hogy a munkálatok befejeződjenek.\"

 

A Pitypang óvoda felújítása után következhetett a Csodavilág napközi, és a munkálatok sorát, ha kellő anyagi alapot sikerül szerezni hozzá, a Csillagszem óvodánál folytatják. „Tervben van további nevelési, oktatási intézmények felújítása is. A Csillagszem napközi épületét szeretnénk felújítani, korábban készültek már tervek, ezeket most aktualizáljuk, annak reményében, hogy kormánytámogatást kaphatunk rá” – fogalmazott Nagy Zoltán.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
2026. szeptember 18., péntek

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi

Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi
Hirdetés
2026. szeptember 17., csütörtök

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt

Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt
2026. szeptember 17., csütörtök

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson

Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

Hirdetés
2026. szeptember 16., szerda

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson

Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 16., szerda

Huszonnyolcadszor ünnepelnek a gazdák Gyergyóalfaluban

Immár 28. alkalommal szervezik meg Gyergyóalfaluban a Gazdanapot, amely az évek során a község egyik legfontosabb és legkedveltebb közösségi rendezvényévé nőtte ki magát. A szervezők ezer látogatót várnak szombaton a Réteskertben.

Huszonnyolcadszor ünnepelnek a gazdák Gyergyóalfaluban
2026. szeptember 14., hétfő

Nemcsak előadás lesz: kérdezni is lehet az orvosoktól

Interaktív egészségügyi panelbeszélgetéseket indít a gyergyószentmiklósi kórház és az Itthon Közösen a Holnapért Egyesület, hogy hiteles információkkal segítse a lakosságot a betegségek megelőzésében és az egészség megőrzésében.

Nemcsak előadás lesz: kérdezni is lehet az orvosoktól
Hirdetés