
Fotó: Kristó Róbert
A kínai nyelvvel és kultúrával ismerkedhetnek meg a Hargita megyei tanulók a héten elkezdődött Konfuciusz program keretében – derült ki a Hargita Megyei Tanfelügyelőségen tartott csütörtöki sajtótájékoztatón.
2015. október 29., 19:162015. október 29., 19:16
2015. október 29., 19:162015. október 29., 19:16
A beiratkozott iskolák diákjai számára a nyelvet két tanár fogja tanítani, akik a kínai mellett csak angolul beszélnek, így a gyerekek egyben az utóbbi világnyelvet is gyakorolhatják. Hargita megyéből hat iskola vesz részt a programban, Csíkszeredából kettő: az Octavian Goga Főgimnázium és a Kájoni János Szakközépiskola. Az ingyenes program az oktatási órákon kívül zajlik, a diákok önkéntesen vehetnek részt azon. Romániában csak két megyében zajlik a Konfuciusz program. „Ez segítheti a gazdasági kapcsolatokat is, mivel hallottam olyasmit, hogy Gyergyószentmiklóson kínai vállalkozók érdeklődtek, hogy indítanának céget” – mondta Görbe Péter, Hargita megye főtanfelügyelője.
Megtudtuk, hogy a kormány 55 lejjel támogatja a középiskolák 11., 12. és 13. osztályos tanulóit a tankönyvvásárlásnál. A diákok az oktatási minisztérium honlapján szereplő tankönyveket vehetik meg kedvezményesen. A pénz erre a célra állami költségvetésből biztosított: az oktatási minisztérium átutalja az összeget a tanfelügyelőségeknek, onnan majd szétosztják az iskolák között. Az igényléseket a diákok az iskoláik titkárságán tehetik le. Abban az esetben, ha a tankönyv értéke meghaladja az 55 lejt, akkor csak az említett összeget számolják el, amennyiben ez az érték kisebb, akkor a könyv árát fizetik. A tanintézmények november 15-ig fogadják az igényléseket.
Szó esett arról is, hogy pénzügyi nevelés céljából tankönyvekkel, munkafüzetekkel és segédanyagokkal oktatják a megyében a román ajkú kisiskolásokat, az előkészítőtől a negyedik osztályosokig. A program jelenleg a megye 12 iskolájában zajlik. Egyelőre ez egy kísérleti fázisban lévő projekt, ám amennyiben a tapasztalatok azt mutatják, hogy jól működik, a tankönyveket és munkafüzeteket, illetve segédanyagokat magyarra is lefordítják.
Négy napig a fiataloké lesz a főszerep Gyergyószentmiklóson, csütörtökön kezdődik a 22. Gyergyói Ifinapok. Elsősorban nyilván a fiatalokat várják a programokra, de számos esemény minden érdeklődő számára nyitott.
Tizenhatodik alkalommal rendezik meg Gyergyószentmiklóson az Örmény Művészeti Fesztivált, amely kiállításokkal, koncertekkel, gasztronómiai programokkal, előadásokkal várja az érdeklődőket.
Kiköltözött a sérült fiatalokkal foglalkozó gyergyószentmiklósi Napsugár az Esőben Egyesület az eddigi otthonából. Közben az önkormányzat elindította azt a folyamatot, amellyel a szervezet megkapja az általa kért helyiségeket.
Kiírta Gyergyószentmiklós önkormányzata a kulturális programok támogatására vonatkozó pályázatot. A civil szervezetek szeptember 18-ig nyújthatják be támogatási kérelmeiket.
Elektromos és elektronikai hulladékgyűjtést szerveznek szombaton Gyergyószentmiklóson. A feleslegessé vált készülékeket a művelődési ház parkolójában lehet leadni, de igény esetén az otthonoktól is elszállítják azokat.
Csütörtökig tartó csendőrségi gyakorlat kezdődik kedden Gyergyószentmiklóson: az akció nem jár forgalomkorlátozással és nem fogja zavarni a lakosság mindennapjait – közölte a város önkormányzata.
Gazdasági melléképület és személygépkocsi kapott lángra vasárnap délelőtt Gyergyóvárhegy községben.
Gyorsan közbeléptek a gyergyóalfalvi tűzoltók a csütörtöki vihar után, így megmenekült a nagyobb kártól a villámsújtott lakóház.
Csempészet gyanúja miatt tartottak házkutatást csütörtökön a gyergyószentmiklósi bíróság által elrendelt parancs alapján. Az akció során 888,43 gramm aranyat, valamint 27 ezer lejt, 550 eurót és 200 svájci frankot találtak.
Közel 300 ezer lejes beruházással korszerűsítették a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár eszközállományát és világítási rendszerét. A fejlesztés részeként olyan szolgáltatások is elérhetővé válnak, mint a nyitvatartási időn túli könyvátvétel.
szóljon hozzá!