
Fotó: Bekő Csaba
Háromszáznál is több riasztást kapott a Hargita Megyei Mentőszolgálat múlt héten, leggyakrabban mezei munkák közben történt sérülések miatt. Ketten kígyómarás miatt kerültek kórházba.
2013. május 13., 14:502013. május 13., 14:50
2013. május 13., 15:132013. május 13., 15:13
Több öngyilkossági kísérlethez is riasztották a Hargita Megyei Mentőszolgálatot az elmúlt napokban, ám szerencsére egyik sem végződött tragédiával – tudtuk meg a megyei mentőszolgálat diszpécserétől. Két személy gyógyszerrel, egy kötéllel, egy pedig erei felvágásával próbált véget vetni életének, de a mentősöknek köszönhetően mindannyian túlélték. Az erős felmelegedés miatt a szokásosnál több volt a magas vérnyomással kapcsolatos segélyhívások száma, az egyéb szív-érrendszeri, illetve keringési panaszok száma átlagos volt. Megnőtt viszont a traumák miatti segélyhívások száma, a május 5–12. közti időszakban negyvenkilenc személyhez hívtak mentőt emiatt, ez volt a leggyakoribb riasztási ok múlt héten. A traumák többsége mezei munkák közben elszenvedett sérülés volt – mondta el a mentős diszpécser.
Az említett időszakban hét testi sértés helyszínére riasztották a mentőket, valamint négy közúti balesethez is, ezekben összesen négyen sérültek meg, de nem súlyosan. A Gyimesekben egy tűzesethez is hívták a mentőket, két idős ember háza gyúlt fel, a házaspár férfi tagja életét vesztette a tűzben, a nő égési sérülésekkel került kórházba. Két személy kígyómarás miatt került kórházba, az egyik eset Udvarhelyszéken történt. A megmart személyek Hargita megyében kapták meg a kígyómarás elleni kezelést, illetve a kígyóméreg ellenszérumát, ebből ugyanis tartanak készleten a sürgősségi osztályokon – mondta el a diszpécser, hozzáfűzve, szerencsére még nem volt rá példa, hogy kígyó által megmart személyt ne tudtak volna megfelelően kezelni Hargita megyében.
Alkalom a viszontlátásra, a tapasztalatcserére, a közös táncra – erről szól a Botorka Nemzetközi Néptáncfesztivál. A Kárpát-medence néptáncosait tömörítő balánbányai rendezvény 30. évében különlegességekkel készülnek a közönségnek.
Baleset történt szombaton délután fél öt körül Tusnádfürdőn, a várost átszelő E578-as nemzetközi úton. Ketten megsérültek.
Egy héttel meghosszabbították a Csíki Székely Múzeumban látogatható Márkos András-emlékkiállítást, így az érdeklődők január 25-ig még megtekinthetik.
Egy 73 éves férfi vesztette életét kigyúlt házában a Csíkszentsimon községhez tartozó Csatószegen pénteken éjszaka. A lángok a kályhából kihullt parázs miatt csaphattak fel.
Jól halad a csíkszentgyörgyi bölcsőde tavaly ősszel elkezdett építése, ezért megalapozottnak tűnik az elképzelés, hogy ősztől már fogadni tudják az intézményben a gyerekeket. A munka télen sem szünetel, a beltérben lehet dolgozni.
Bedobták a labdát – szalagvágás helyett ily módon avatták fel csütörtökön a csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskola új tornatermét. A sportlétesítményt tizenöt éve álmodták meg, majd hat éve kezdték el építeni, hogy mostanra elkészülhessen.
Az emberi test, az immunrendszer és a lelki egyensúly összefüggéseit állítja középpontba a Honfoglalás előttől az Európai Unió utánig előadás-sorozat következő eseménye január 23-án, Csíkszeredában.
A Csobotfalvát érintő csíkszeredai városi autóbuszjáratok 4-es és 4D-jelzésű vonalain késésekre lehet számítani, a tesztidőszak alatt ugyanis kiderült: tarthatatlan a jelenlegi menetrend. Dolgoznak a kijavításán.
A kászonjakabfalvi szándékos gyújtogatásoknak egyelőre nincs gyanúsítottja – tudtuk meg a csíkszeredai ügyészségtől. Az eset miatt önkéntes alapon működő polgárőrség alakult, amely azóta is rendszeresen járőrözik az érintett falurészben.
Óvodákat és tornatermeket szereltek fel korszerű bútorzattal, illetve eszközökkel Csíkszeredában a helyi önkormányzat erre irányuló európai uniós pályázata révén. A Cimbora Napközi Otthonban mutatták be hétfőn a beruházás eredményeit.
szóljon hozzá!