
Fotó: Baricz Tamás Imola
Ismételten fülszám nélküli malacokat gondoznak a gyergyószentmiklósi átmeneti szálláson. Ezúttal 43 állatot „kísértek” be az alfalvi rendőrőrs munkatársai a Vitalissima istállójába.
2014. május 22., 19:132014. május 22., 19:13
2014. május 22., 19:412014. május 22., 19:41
Közúti ellenőrzés során állítottak meg a rendőrök járművet, amely malacokat szállított. Az igazoló iratok, illetve az állatok fülszámának hiánya miatt a gyergyószentmiklósi önkormányzat cégének munkapontján helyezték el a rakományt.
Sándor István, a Vitalissima vezetője elmondta, azért kerültek a malacok a szentmiklósi istállóba, mert csak ott volt alkalmas hely a megfelelő ellátásukra, felügyeletükre. „A malacokat szállító autóval alfalvi és szentmiklósi rendőrök érkeztek kedden délután a volt mellékgazdasághoz. A megőrzésben lévő 43 malac gondozását a cég munkatársai végzik, napi nyolc-tíz lej/darab az ellátásuk. Gáll József állatorvos felügyeli az egészségi állapotukat. Nincsen semmilyen igazoló iratuk a malacoknak, az elmondások alapján Ludasról, több gazdától vásárolták fel a 14-16 hetes korú állatokat, és a szomszédos Neamț megyébe akarták szállítani” – mondta Sándor István. Hozzátette: nem ez az első eset, harmadszor fordul elő. Korábban 92 kismalacot gondoztak a Vitalissima munkatársai a hajtókert melletti istállóban.
Gáll József állatorvos szerződéses viszonyban áll a Vitalissima céggel. A szakember elmondta, neki kedden délután szóltak az esetről, és mivel az ő feladata az állatok megvizsgálása, tette a dolgát. „A Neamț megyei autó az állatok szállítására nem rendelkezett engedéllyel, ugyanakkor a malacok nincsenek fülszámozva. A számukra megfelelő körülményeket biztosító helyen, a cég istállójában megvizsgáltam az állatokat, amelyek ugyan ki voltak fáradva a szállítástól, de egészségeseknek tűntek. Amíg nem tisztázódik a helyzetük, hogy pontosan honnan származnak, addig itt maradnak, és folyamatos felügyelet alatt lesznek” – számolt be a tapasztaltakról.
Az állatorvos elmondta: „ A törvény értelmében a malacokat, ahogy megszületnek, egynapos korukban már be kell jelenteni a körzeti állatorvosnál és fülszámozni is kell. Kapun kivinni fülszám és igazoló irat nélkül nem lehet”. Az állatorvos hangsúlyozta, az ő hatásköre csupán annyi, hogy ameddig az átmeneti szálláson vannak az állatok, felügyeli az egészségi állapotukat, ha bármi rendellenességet vesz észre, rögtön küldi laboratóriumba. A malacok továbbszállításához megoldás lehet, hogy a Maros megyei állatorvos eljön a gazdákkal, nyilvántartásba veszi és fülszámozza a malacokat, de sem a gazda, sem az, aki szállította, nem ússza meg büntetés nélkül.
Az állatorvos jelezte: már hívták telefonon Maros megyéből a malacok ügyében, de a továbbiakban a hatósági állatorvos feladata az ügy kitisztázása.
Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
szóljon hozzá!