Javítják az újfalvi utakat

Az erdei és mezei utak javítása számít Gyergyóújfalu község legfontosabb beruházásának a nyár folyamán. Uniós forrásokból, a vidékfejlesztési minisztérium által kiírt pályázaton 1,5 millió eurót nyert a község erdei utak javítására.

Gergely Imre

2012. szeptember 05., 20:542012. szeptember 05., 20:54

2012. szeptember 05., 22:472012. szeptember 05., 22:47

Újraalapozták az úttesteket, új makadámburkolat került rájuk, hidakat építettek, illetve cseréltek ki, és az útszéli sáncokat is rendbe tették. Egyed József polgármester elmondta, összesen 31 kilométernyi erdei út újul meg, a munkálatok nyolcvan százalékát már elvégezték. A beruházás során a Tekerőpatak–Feketerez, vagyis a Súgó-barlanghoz vezető út, Kilyénfalván a Keskenybükk, Újfaluban a Csicsaj, a Mélypatak, Szabásza, Cigánykő és Gábor utak kaptak új, időtálló járófelületet. Hogy időtálló, arra garancia, hogy minden illetékes hatóság leellenőrizte a Multipland Kft. által eddig elvégzett munkálatokat, van, amely hivatalból, mert ezt előírják a szabályozások, és van ellenőrzés, ami helyi feljelentés alapján végeznek a hatóságok – mondta Egyed József.

Hozzátette: eddig mindent rendben találtak, mind a minőség, mind pedig az elszámolások szempontjából. A hátralévő munkálatokat nagy valószínűséggel idén elvégzi a kivitelező, de a polgármester elmondta, a hivatalos átvétellel megvárják a tavaszt, hogy lássák, tett-e kárt a fagy a felújított utakban, és ha igen, ezek kijavíthatók legyenek a pályázati határidőig, azaz 2013 március végéig.

Elkezdődött a mezei utak javítása is

Az erdei utak javításával párhuzamosan lezajlott a mezei utak felújítására megnyert pályázat kivitelezése is. A munkálatokra kiírt versenytárgyalást a Viadukt Kft. nyerte meg, és el is kezdődött a munka. Az egymillió eurós pályázaton felújítanak két nagy és helyiek által gyakran használt, ezért fontos utat. Egyik a kilyénfalvi Erdőlő útja, ami összeköti Kilyénfalvát és a másodszállásnak használt Szenétét, a Feneki legelőt. Ez tizenkét kilométernyi utat jelent. Az út legnagyobb részén negyven centiméter mélységben cserélik a burkolatot, de sikerült elérni, hogy három és fél kilométer szakaszt, azaz a kőbányától az Erdőlő útig le is aszfaltozzák. Ezáltal Szenéte megszabadul a teherautók által felvert portól is, és a környék turisztikai jellegzetessége is jobban érvényesül.

A másik a tekerőpataki Kicsi út, amely a falu végétől, az országúttól indul, és eljut a feketerezi útba, Heveder felé. Ez nagyon fontos a tekerőpatakiaknak, hiszen itt meg tudják közelíteni földjeiket, anélkül, hogy a forgalmas országúton kellene haladniuk. A munkálat a kőbánya közelében kezdődött el, itt a munkások az út menti és az úttestre sok helyen kihajló bozótost nyírják, hogy lehetővé tegyék a munkagépek számára a munkát.

A két út befejezésének határideje egy év múlva telik le, de a polgármester abban bízik, hogy ha az időjárás engedi, az Erdőlő út már idén elkészül, leszámítva az aszfaltozást, amit majd tavasszal, a fagyok után végeznek el.

A pályázatba foglalt útjavítások mellett a község saját költségvetéséből is kijavított néhány, kisebb mezei utat. A polgármester elmondása szerint ezek hetven százaléka kész van, a javításokat jövőre folytatják.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 25., péntek

Nyárbúcsúztató ifjúsági programok Gyergyóban

Zenével, színházzal, társasjátékokkal, sporttal és tánccal búcsúztatják a nyarat szeptember 25-én és 26-án Gyergyószentmiklóson. A Tarisznyás Márton Múzeum udvarán izgalmas programokkal köszön el Nyári Ifjúsági Színpad.

Nyárbúcsúztató ifjúsági programok Gyergyóban
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Lángok csaptak fel egy gyergyószentmiklósi raktárépületben

Tűz ütött ki egy raktárépületben Gyergyószentmiklóson, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók, csütörtökön délután.

Lángok csaptak fel egy gyergyószentmiklósi raktárépületben
2026. szeptember 24., csütörtök

Háromszázezer lejre pályázhatnak a gyergyószentmiklósi sportszervezetek

Közzétette a sportszervezeteknek szóló, 300 ezer lejes pályázati kiírását Gyergyószentmiklós önkormányzata. A támogatásból többek között a helyi sportélet fejlesztését, valamint a tömeg- és versenysport népszerűsítését finanszírozhatják.

Háromszázezer lejre pályázhatnak a gyergyószentmiklósi sportszervezetek
2026. szeptember 23., szerda

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán

Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson

Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 22., kedd

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni

Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni
2026. szeptember 22., kedd

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
Hirdetés