Gyergyószentmiklóson szeptember utolsó hétvégéjén kerül sor a 21. Műkedvelő Színjátszók Találkozójára, a MÜSZIT-re. A rendezvényen a színjátszócsoportok előadása mellett kerekasztal-beszélgetésekre és műhelymunkákra is sor kerül.
2016. szeptember 20., 22:142016. szeptember 20., 22:14
Gyergyószentmiklóson először 1993-ban szervezték meg a Műkedvelő Színjátszók Találkozóját, s bár voltak közben kiesések, továbbra is van érdeklődés a rendezvény iránt. A szeptember 23–25. Között sorra kerülő rendezvényre többek között meghívást kapott a kézdivásárhelyi Macskakő Színjátszó Csoport, a sepsiszentgyörgyi Visky Árpád Amatőr Színjátszó Csoport, a kovásznai Pódium Színjátszó Társulat és a Szászrégeni Népszínház Kemény János Társulata. Gyergyószentmiklóst a Nyolcszínűek, a Szín-kron csoport, a Fábián Ferenc Színtársulat képviseli. Bár nem amatőr társulat, a Figura Stúdió Színház is részt vesz a találkozón egy előadással.
A háromnapos rendezvény programja szerint az amatőr színjátszócsoportok előadása mellett, a Figura Stúdió Színház jóvoltából profi színházi előadás, kerekasztal-beszélgetés, műhelymunka, koncert is színesíti a rendezvényt. Az előadásokra a belépés ingyenes.
Idén is folytatják a Tarisznyás-estek sorozatát Gyergyószentmiklósón a Tarisznyás Márton Múzeumban.
Gyergyószentmiklós viseli Magyarország külhoni ifjúsági fővárosa címet idén, amelyet Cegléd testvérvárossal párban nyert el. A kitüntetéssel járó 100 millió forintos támogatás konkrét fejlesztéseket hoz: például ifjúsági központ épül.
Súlyos tűzesethez riasztották a tűzoltókat: Salamáson lángra kapott a helyi rendőrőrs épülete. A tűz az épület tetőszerkezetét és a manzárdot érinti, mintegy 200 négyzetméteres felületen.
Egy lángoló mezőgazdasági épülethez riasztották szerdán reggel a tűzoltókat Gyergyóremetére: egy nagyméretű istálló gyulladt ki egy farmon. Szerencsére sem emberi sérülés nem történt, sem állatokban nem esett kár.
A lakosság kisebb arányban volt jó adófizető, a cégeknél viszont jelentős adósságcsökkenés történt 2025-ben Gyergyószentmiklóson. A 2026-os évre vonatkozó helyi adók és illetékek befizetése január 15-től lehetséges a városban.
Turisztikai Desztináció Menedzsment alapításával tenné ismertebbé, vonzóbbá a városi és gyilkostói vendéglátóhelyeket, valamint a turisztikai kínálatot Gyergyószentmiklós. Az új évtől bevezetett idegenforgalmi illeték teremti meg ehhez az alapot.
Teljesen lezárták a forgalmat a 12C jelzésű országút Gyergyószentmiklós és Gyilkostó közötti szakaszán szombat reggel, miután az erős havazás miatt az úttestre dőlt egy fa.
Császármetszéssel segítették a világra az év első újszülöttjét a gyergyószentmiklósi kórházban. A kisfiú és édesanyja is egészségesek.
Ma, amikor a különféle alkalmazások akár percnyi pontossággal jelzik előre az esőt, vagy azt, hogy mikor süt ki a nap, a népi időjóslás több ezer éves következtetései már nem létfontosságúak, de egy könyv segít abban, hogy mégse menjenek feledésbe.
Idén is a főtéren, a központi parkban rendezik meg Gyergyószentmiklóson a szabadtéri szilveszteri ünnepséget. A szervezők közös óévbúcsúztatóra és újévköszöntésre várják a helyieket és az ide látogatókat koncerttel és éjféli tűzijátékkal.
szóljon hozzá!