
Fotó: Kozma Péter, Figura Stúdió Színház
Székely Csaba drámája, a Bányavirág lesz a Figura Stúdió Színház következő bemutatója. Az előadás Faragó Zénó rendezésében egy iparát vesztett település szétesett társadalmának kínlódását mutatja be. Tragikomikus és egyben ismerős történet.
2026. január 26., 14:362026. január 26., 14:36
A kortárs erdélyi drámairodalom egyik legtöbbet játszott művéhez nyúl a gyergyószentmiklósi társulat. A Bányavirág egy lepukkant ipari településen játszódik, ahol a bánya bezárása után a közösség elveszíti megélhetését és kapaszkodóit. Az iparosítás előtti, önfenntartó életmódot már nem tudják megélni az emberek, a túlélésért folytatott küzdelemben a szereplők egzisztenciális szorongással néznek szembe. A kilátástalanság és kiszolgáltatottság elől zsibbadásba, bódultságba, alkoholhoz menekülnek.
Sokak számára ismerősek lehetnek ezek a helyzetek, amelyeket az erdélyi, székelyföldi kisvárosok és iparosított falvak is megélhettek 1989 után.
Amint az előadást ismertető sajtótájékoztatón elhangzott, a dráma eredeti szövegét kiegészítették, mivel jól ismerik azt a közeget, amelyben a történet játszódik, valamint az ott megélt szenvedéseket és kínlódásokat.
annak érdekében, hogy a szereplők, viszonyaik, kudarcaik, tetteik és tehetetlenségük mélyebben megismerhetők és érthetők legyenek.
Fotó: Kozma Péter, Figura Stúdió Színház
A darabot súlyos témák határozzák meg – mint az alkoholizmus, a magány vagy az öngyilkosság –, ugyanakkor az előadásban kiemelt hangsúlyt kap a humor is. Faragó Zénó szerint
Ez a kettősség határozza meg a Bányavirág hangulatát is.
Fotó: Gergely Imre
Házi előadás
A produkció valódi „házi előadás”: az alkotók többsége már több alkalommal dolgozott a Figura Stúdió Színháznál. A díszletet Ferenczi Zoltán tervezte, aki az előadás zenéjét is szerezte – modern és népi hangzások fúziójával kísérve és ellenpontozva a szereplők érzelmeit. A jelmezeket Szőke Zsuzsi készítette, a dramaturgiai munkát Balázs Helga végezte.
A darabban Barti Lehel András, Fodor Alain Leonard, Moșu Norbert László, Máthé Annamária és Pascu Tamara játszanak.
A Bányavirág bemutatója január 30-án lesz, további előadások január 31-én és február 14-én, mindhárom alkalommal 19 órától.
A helyszín is jelzi, hogy nagyon ismerős lehet a gyergyóiaknak a Bányavirág története: az Öntöde Gyergyószentmiklós legnagyobb ipari létesítménye volt.
Két lakóház, két melléképület és a száraz növényzet is lángra kapott vasárnap Gyergyóvárhegyen. A tűzhöz több hivatásos és önkéntes egységet riasztottak, a lángok terjedését végül sikerült megfékezni.
Hét mezőgazdasági út újul meg és épül ki Gyergyócsomafalván, összesen 13 kilométer hosszan. Az egymillió eurós beruházás kivitelezése elkezdődött, a munkálatok nyomán jövő tavaszra stabilabb felületen közlekedhetnek a mezőre járó munkagépek.
Sikeresen indult a gyergyószentmiklósi BBQ Street by Marble: a sült húsok illata, a látványos grillezés és a zenei programok már a nyitányon nagy tömeget vonzottak. A szervezők szerint a város nyitott az ilyen különleges gasztroélményekre.
Hozzáláttak a közműépítési munkálatoknak a gyergyószentmiklósi Virág negyed déli részén, ahol a szennyvíz- és ivóvízhálózat fejlesztése után indulhat a lakónegyed teljes felújítása. A város más pontjain is dolgoznak.
A játéktermek működésének helyi szabályozásáról szervez közvitát Gyergyószentmiklós önkormányzata csütörtökön, a Vaskertes iskola dísztermében.
Újra megnyitotta kapuit a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum, de a látogatás új szabályokhoz kötött. Egyszerre legfeljebb két csoport tartózkodhat az épületben, az előzetes bejelentkezést pedig főként a szervezett csoportoktól kérik.
Különleges lelki utazás részesei lehettek vasárnap délután a gyergyószentmiklósiak: a Passió misztériumjátéka nemcsak felidézte, hanem átélhetővé is tette Krisztus szenvedéstörténetét.
Az átszervezés nyomán 25 állást szüntetnek meg, ezek közül jelenleg hat betöltetlen – elfogadta a gyergyószentmiklósi testület azt a határozatot, amely a polgármesteri hivatal működését a kormány által előírt kötelező létszámplafonhoz igazítja.
Elszállítják a zöldhulladékot a magánházaktól, a lombtalanítási akció április 20. és 26. között lesz Gyergyószentmiklóson.
Betörés miatt négy férfit fogtak el Maroshévízen, miután egy helyi lakos bejelentette, hogy ismeretlenek törtek be az otthonába, és elvitték a kézitáskáját. A rendőrök rövid idő alatt azonosították a gyanúsítottakat, a lopott holmit pedig visszaszerezték.
szóljon hozzá!