
Fotó: Gergely Imre
Továbbra sem problémamentes, ám az átszervezésnek köszönhetően hatékonyabb lett az utóbbi időben a közhasznú munkára köteles gyergyószentmiklósi személyek tevékenysége. Eddig főként hónap végén jelentkeztek munkára, újabban napi feladatokat kötelesek ellátni a szociális segélyért dolgozók.
2013. június 06., 17:292013. június 06., 17:29
2013. június 06., 17:442013. június 06., 17:44
Gyergyószentmiklóson kétszáz körüli azoknak a száma, akik szociális juttatás ellenében közhasznú munkát kötelesek végezni, tevékenységüket a polgármesteri hivatal mellékgazdaságának felügyelete alatt fejtik ki. Bevett gyakorlat volt részükről, hogy hónap végén jelentkeztek munkára, a szociális iroda által megállapított ledolgozandó óraszámot néhány napba sűrítve. A tömeges jelenlét a fegyelem, a munkavégzés rovására ment, „sokszor több a kár, mint a haszon” – nyilatkozott korábban lapunknak Bíró Boér Attila, a mellékgazdaság vezetője.
Ez az állapot enyhült a nemrégiben történt átszervezéssel – adta tudtunkra Nagy Zoltán alpolgármester, aki elmondta, az újítással heti beosztás szerint kötelesek munkára jelentkezni a szociális segélyre jogosultak, s vannak, akiktől naponta kérik számon a rájuk bízott feladatokat. Napi munkát végeznek azok a személyek, akik a közterek tisztaságáért felelnek, parkok, utcák, buszvárók, a zöldségpiac, a művelődési ház környéke, illetve a város bejáratai tartoznak egy, esetenként több „körzetfelelőshöz”. Az új módszerrel számon kérhetővé vált a Gyilkos-tó felé vezető út mentének tisztán tartása is, a szemetet a hetes kilométerig köteles összegyűjteni az erre kinevezett felelős.
„Sokat javult a helyzet, hatékonyabbá vált a munka” – véli a mellékgazdaság vezetője, hozzátéve, a munkavégzésnél most sem nélkülözhető az állandó felügyelet, a szigorú számonkérés. Ha valaki nem teljesíti a kötelezettségeit, ez kiderül a hónap végi összesítésből, ha nem dolgozza le a munkaórákat, elesik a szociális juttatástól – számolt be Bíró Boér.
Előkerültek az utcai porszívók
Újdonság, hogy porszívót tologatva járják a város utcáit a szociális munkások. A négy darab „szerszám”a közüzemek raktárából került elő, ahol több mint öt éve porosodtak, még az előző polgármester idejében vásárolta a város. „Kézi, mechanikus meghajtású gépek, útszéli porseprésre alkalmasak. Három közülük sosem volt használva, a negyedik is működőképes. Amióta ezzel sepregetnek, lényegesen kevesebb a por az útszéleken” – tudtuk meg az alpolgármestertől. A városközpont és a rácsatlakozó utcák takarítását végzik a gépekkel, azért éppen itt, mert látványosan jó munkát csak olyan szakaszokon lehet végezni a porszívókkal, ahol összefüggő az aszfaltréteg, és van járdaszegély.
Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.
Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
szóljon hozzá!