Gyónás képekben

Elkövetett bűneimet hoztam el, most gyónok – így fogalmazott Márton Árpád festőművész a Tarisznyás Márton Múzeumban nyílt életmű-kiállítás megnyitóján.

Gergely Imre

2016. január 25., 13:342016. január 25., 13:34

2016. január 25., 14:452016. január 25., 14:45

Felejthetetlen élmény volt a pénteki alkalom a résztvevőknek, a 75. születésnapját tavaly októberben ünneplő gyergyóalfalvi születésű művész maga mutatta be alkotásait, „gyónta meg bűneit”.

Negyven éves űrt próbál pótolni a Tarisznyás Márton Múzeum, azzal, hogy hosszú évtizedek után itt is láthatóvá tette Márton Árpád alkotásait. Legalábbis egy töredékét, hiszen a teljes életmű sokkal gazdagabb mintsem, hogy a múzeum néhány termének falain elférne.

Csergő Tibor múzeumigazgató így beszélt: „Márton Árpád Gyergyóalfaluban született, Csíkszeredában élte élete nagy részét, de nem csak ott volt korszakalkotó, hanem erdélyi, magyar és ezen belül gyergyói kulturális életben is annak számít. Nem feledte honnan jött, a szárhegyi művésztábor egyik alapítója és rendszeres résztvevője. Nemcsak Gyergyó ünnepli, hanem Székelyföld és az egész magyar kultúra.”

A 75. születésnap alkalmával Csíkszeredában megnyílt életmű-kiállítás anyagát Gyergyószentmiklóson is bemutatni az önbecsülésünk miatt is fontos – fogalmazott Csergő. A kiállításmegnyitón elhangzott, büszkének mondhatják magukat azok, akik jelen voltak. Ez minden bizonnyal így van, Márton Árpád maga tartott tárlatvezetést, mutatta be „bűneit”, tette érthetőbb a látványt, „gyónt”.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
2026. szeptember 18., péntek

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi

Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi
2026. szeptember 17., csütörtök

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt

Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt
Hirdetés
2026. szeptember 17., csütörtök

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson

Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

2026. szeptember 16., szerda

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson

Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. szeptember 16., szerda

Huszonnyolcadszor ünnepelnek a gazdák Gyergyóalfaluban

Immár 28. alkalommal szervezik meg Gyergyóalfaluban a Gazdanapot, amely az évek során a község egyik legfontosabb és legkedveltebb közösségi rendezvényévé nőtte ki magát. A szervezők ezer látogatót várnak szombaton a Réteskertben.

Huszonnyolcadszor ünnepelnek a gazdák Gyergyóalfaluban
2026. szeptember 14., hétfő

Nemcsak előadás lesz: kérdezni is lehet az orvosoktól

Interaktív egészségügyi panelbeszélgetéseket indít a gyergyószentmiklósi kórház és az Itthon Közösen a Holnapért Egyesület, hogy hiteles információkkal segítse a lakosságot a betegségek megelőzésében és az egészség megőrzésében.

Nemcsak előadás lesz: kérdezni is lehet az orvosoktól
2026. szeptember 13., vasárnap

Urmánczy Nándor-díjjal tüntették ki Bölöni Lászlót

Urmánczy Nándor-díjjal tüntették ki Maroshévízen Bölöni Lászlót. A legendás labdarúgó és edző sportpályafutását, emberi tartását, valamint magyarságához való ragaszkodását ismerték el.

Urmánczy Nándor-díjjal tüntették ki Bölöni Lászlót
Hirdetés