Délvidéken járt vendégségben a gyergyószentmiklósi férfikórus, székely ruhában léptek fel, székelyzászlót vittek ajándékba. Nemsokára vendégeket fogadnak, évadzárásra készülnek.
2013. július 09., 16:572013. július 09., 16:57
2013. július 09., 18:222013. július 09., 18:22
Az Ipartestület Férfikara június 28. és július 2. között négy alkalommal lépett fel Vajdaságban. Topolyán a Nagyapáti Kukac Péter Magyar Hagyományőrző és Néprajzkutató Társulat, valamint a Vajdasági Magyar Demokrata Párt Ifjúsági tagozatának meghívására a VI. alkalommal megszervezett Nemzetközi Íjász és Kézműves találkozón énekeltek, majd a Sarlós Boldogasszony ünnepén tartott szentmisén is székely ruhában szerepelt a Molnár Katalin karnagy vezette férfikar. Vajdaságban még két településen, Óbecsén és Temerinben is színpadra állt a kórus. Különböző programokat szerveztek a gyergyói dalosoknak, így lehetőségük volt megismerkedni a temerini Szirmai Károly Magyar Művelődési Egyesület Férfikórusával, és egy testvérkórusi kapcsolat kialakításának lehetősége is felmerült. Jakab-Bálint Márton, a férfikórus januárban megválasztott elnöke arról is beszámolt, hogy vendéglátóik nagy hangsúlyt fektettek a magyar sorsok megismertetésére, így nagyon sok temetőt meglátogattak. \"Bemutatták az ottani magyar sorsokat, az áldozatok megjelölt vagy éppen jelöletlen sírját. A szerb partizánok magyar áldozatairól történészek meséltek\" – mesélte az elnök.
Topolyai vendégeket fogadnak nemsokára Gyergyószentmiklóson. A vajdasági hagyományőrző egyesület szervezésében egy csapat érkezik a testvérvárosból, és közös programmal zárja az évadot az Ipartestület Férfikara.
\"Tartalmas évünk volt, rengeteg fellépéssel, a városi ünnepségeken, rendezvényeken való szereplések mellett több meghívásnak is eleget tettünk. Az Ipartestület Férfikarának 120 évét összesűrítő monográfia, az Összetartó hangok című kötet bemutatása is megtörtént. A szakmai előrelépésről a más kórusok karnagyainak a véleménye alapján elmondhatom, hogy igenis, van fejlődés. Vannak új tagjai a kórusnak. Az Erdélyben létező három férfikórus közül a mienk az, amelyik nem kell tartson az elöregedéstől, nagyon sok fiatal tagja van a karnak\" – összegezte röviden az évadot az elnök.
Gyergyószentmiklós hírnevét viszi a 24 tagot számláló kórus jövőben is, hiszen tervezik, hogy külföldi meghívásoknak is eleget tesznek. Ősszel Magyarországra várják, majd Vajdaságban is újra szívesen látják a gyergyói dalosokat.
Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.
Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
szóljon hozzá!