Kétnaposra bővítették idén a betakarítás és hálaadás ünnepét Gyergyóremetén – a gazdanapokra október 22-23-án várják az érdeklődőket. A kezdőnapon a lovak és a lovas sportok lesznek a rendezvény középpontjában, vasárnap pedig gazdákra, gazdasszonyokra, termelőkre, mesteremberekre, fókuszálnak a programok.
2016. október 19., 15:452016. október 19., 15:45
A hétvégi rendezvény lovas nappal indul, melynek programszámai között páros lovak erőpróbája, lovas ügyességi verseny szerepel, illetve a Remetei Lovas Klub közreműködésével először szervezik meg a Hargita Megyei Díjugrató egyéni-, illetve csapatbajnokságot. Emellett díjugrató pontszerző versenyt is tartanak.
A vasárnapi programok kora reggel hagyományos disznóvágással indulnak, aminek keretében feldolgozás és hurkatöltés is lesz, valamint fül- és bőrkóstolásra is sor kerül. Terménykülönlegességek kiállításával folytatódik a nap, majd az érdeklődők megtekinthetik a hagyományos sajt-, orda- és zsendicekészítés módját.
A mesterségek bemutatóján a patkolókovács munkájával ismerkedhetnek a résztvevők, lesz cséplés hagyományos cséplőgéppel, és a helyi asszonyok bemutatásában téli foglalatosságokat, azaz szövést, fonást követhetnek figyelemmel az érdeklődők. A program szerint 13 órakor áldják meg a gazdák és állataikat, ezt követően közös disznótoros ebédre invitálják a résztvevőket.
A rendezvényt kisállatok kiállítása teszi érdekesebbé, állandó programként szerepel az agyagformázás bemutatása, melynek titkaiba Vízi Jenő csíkmadarasi agyagozó vezeti be az érdeklődőket. A gyerekeket szalmabábú-öltöztetés, állatsimogató, rajzolás, pónilovas szekerezés várja.
A gazdáknak ismerkedés, beszélgetés, tapasztalatcsere, az érdeklődőknek pedig az állat- és termékvásár lehetőségét kínálja a rendezvénysorozat.
Az eseményt a Gyergyóremetei Földtulajdonosok, Mezőgazdasági Termelők Érdekvédelmi és Fejlesztési Szövetsége és a Gyergyóremete önkormányzata szervezi.
Különleges közösségi eseményt tartanak május 17-én, szombaton Gyergyószentmiklóson, amelynek célja, hogy segítséget nyújtson a súlyos betegséggel küzdő, négyéves Molnár Ilonának és családjának.
Immár 18. alkalommal szervezik meg a Gyergyóvidéki Ifjúsági Néptánctalálkozót Gyergyóremeteén. Május 11-én, vasárnap népzenétől lesz hangos a Balás Gábor Művelődési ház és környéke.
Folytatódik a gyergyócsomafalvi közúti infrastruktúra-fejlesztés: javában zajlik a Loki turisztikai övezethez vezető községi út modernizálása. A határidő augusztus, de várhatóan hamarabb lezárul a beruházás.
Mi történik, ha hibázunk? Hogyan kerülhetjük el a bajt? Mit tegyünk, ha mégis gyanúsítással, vagy rendőri intézkedéssel találkozunk? – ilyen kérdésekre kaphatnak választ az érdeklődő fiatalok pénteken Dr. Budai István gyergyószentmiklósi előadásán.
Rendhagyó irodalomórára hívják az érdeklődőket szombaton a gyergyóremetei Balás Gábor Művelődési Házba.
Elkezdték a vízhálózat-bővítést Gyergyószentmiklóson a Gyilkostó sugárúton, amelyet később úthelyreállítási és aszfaltozási munkák követnek. A beruházás első szakaszában a Vár utca és a Kőrisfa utca között kell útlezárásra számítani.
Sokan ismerik és szeretik a gyergyószentmiklósi Molnár családot, ismertebb nevükön Kónuszékat, akik most minden szülő legnagyobb rémálmával néznek szembe: gyermekük súlyos betegséggel küzd. Sokan megmozdultak, hogy segítsék őket.
Nagyjából egyhektáros területen ég a száraz aljnövényzet a Vaslábhoz tartozó Marosfőn, és fennáll a veszélye, hogy a tűz továbbterjed a szomszédos erdőre is – tájékoztat a Hargita megyei tűzoltóság.
Majálist szerveznek Gyergyószentmiklóson a Megyei Ifinapok programsorozat részeként május 2-án. A rendezvényen különböző tevékenységek, játékok és finom ennivalók várják az érdeklődőket.
Rendkívüli ülést tartott Gyergyószentmiklós képviselő-testülete kedden. Az egyik legfontosabb napirendi pont a Monturist cég közgyűlésének összehívása volt, azzal a céllal, hogy visszavonják az ügyvezető megbízatását, és új cégvezetőt nevezzenek ki.
szóljon hozzá!