A alfalvi polgármester pártválasztását kifogásolják

Közleményben fejezik ki rosszallásukat az MPP és az EMNP alfalvi vezetői, illetve egy független önkormányzati képviselő.

Gergely Imre

2012. szeptember 05., 20:552012. szeptember 05., 20:55

2012. szeptember 05., 22:452012. szeptember 05., 22:45

„Az általunk erkölcsileg és szervezetileg támogatott Gáll Szabolcs, Gyergyóalfalu független polgármestere, az alfalvi közállapotok alakulásában lényegesen felelős RMDSZ csapatához szegődött az augusztus 31-én megtartott RMDSZ tisztújító közgyűlésen mint RMDSZ-elnök. Magyar embernél az adott szó kötelez, aki emberileg átjátszotta a bizalmunkat, azt az embert mi erkölcsileg megbízhatatlan személynek tekintjük. Biztosítjuk önöket, hogy Alfalu és Borzont lakóinak érdekeit figyelembe véve, szellemiségünket, emberi mivoltunkat igazolva, maradunk elveink és céljaink teljesítése mellett” – olvasható a szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményben. A szeptember 2-án kelt közlemény aláírói: Gál Mihály (független tanácsos), Kovács László, (a Magyar Polgári Párt gyergyóalfalvi szervezetének elnöke), Szilágyi Levente (az Erdélyi Magyar Néppárt gyergyóalfavi szervezetének elnöke).

A közleményben leírtakkal kapcsolatban Gáll Szabolcs polgármester megkeresésünkre a következőket nyilatkozta: „Több mint nyolc év politikai tanulmány tapasztalatából kiindulva nem meglepő ez a közlemény. A politikában sablonosan ilyen populista érvelésre épül valójában minden vádaskodás. Kiemelem magam, mint az erkölcs és a népakarat megtestesítőjét, miközben az ördög köntösébe öltöztetem a másikat. Főként az ilyen hozzáállásnak köszönhető az, hogy ott tartunk gazdaságilag, ahol tartunk. Tudni kell, hogy mindezt a játékot csak az olyan személyek játsszák, akik képtelenek leküzdeni önmagukban a bosszúvágyat valami személyüket ért sérelem miatt. Én csak azt tudom mondani, hogy aki nem a konkrét megvalósításokra törekszik, hanem abból próbál magának népszerűséget kovácsolni, hogy a másikat gyalázza, attól mentsen meg az Isten minden közösséget. Úgy gondolom, nem szorul különösebb magyarázatra az, ha most az MPP vagy az EMNP szervezetek egyikének lettem volna tagja, és nem az RMDSZ-nek, akkor nem született volna meg ez a közlemény sem. Részemről az egyetlen gond csupán az, hogy egyik polgári párt sem képes anyagi áldozatot hozni a község fejlődéséért. Amit nyújtani tud, az csupán a kritika. Ez pedig egy közösség fennmaradásához nagyon kevés. Ugyanakkor a közlemény aláírói, és főként Gál Mihály pontosan tudják, hogy én egy pillanatig sem tagadtam, hogy az RMDSZ-hez lojális vagyok, és az RMDSZ-hez tartozónak tartom magam. Ezt elmondtam a kampányban is, így senki nem állíthatja, hogy átvertem az alfalviakat. Azért kellett függetlenként indulnom a polgármesteri tisztségért, mert az RMDSZ-nek már volt jelöltje György István személyében. Akkor nem tartanám az adott szavamat, ha nem azokért a község fejlődését jelentő ígéretek teljesítéséért küzdenék, amelyeket a kampányban tettem. A megvalósításokhoz pedig, úgy érzem, kell az RMDSZ-el való jó kapcsolat, a szervezet támogatása. Ezért jelöltettem magam a helyi elnöki tisztségére. Gál Mihály pedig, amióta húsz év után leváltották a szervezet éléről, teljesen szembefordult az RMDSZ-szel, és a szervezet ellen igyekszik fordítani a község lakóit.”

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 25., péntek

Nyárbúcsúztató ifjúsági programok Gyergyóban

Zenével, színházzal, társasjátékokkal, sporttal és tánccal búcsúztatják a nyarat szeptember 25-én és 26-án Gyergyószentmiklóson. A Tarisznyás Márton Múzeum udvarán izgalmas programokkal köszön el Nyári Ifjúsági Színpad.

Nyárbúcsúztató ifjúsági programok Gyergyóban
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Lángok csaptak fel egy gyergyószentmiklósi raktárépületben

Tűz ütött ki egy raktárépületben Gyergyószentmiklóson, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók, csütörtökön délután.

Lángok csaptak fel egy gyergyószentmiklósi raktárépületben
2026. szeptember 24., csütörtök

Háromszázezer lejre pályázhatnak a gyergyószentmiklósi sportszervezetek

Közzétette a sportszervezeteknek szóló, 300 ezer lejes pályázati kiírását Gyergyószentmiklós önkormányzata. A támogatásból többek között a helyi sportélet fejlesztését, valamint a tömeg- és versenysport népszerűsítését finanszírozhatják.

Háromszázezer lejre pályázhatnak a gyergyószentmiklósi sportszervezetek
2026. szeptember 23., szerda

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán

Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson

Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 22., kedd

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni

Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni
2026. szeptember 22., kedd

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
Hirdetés