
Fotó: Pethő Melánia
Rendezvénytérré alakul át, ezért kevesebb lesz a zöld felület a gyergyószentmiklósi főtéri park felső felében. A tervek szerint a jövőben itt kapnak helyet a város nagyobb szabadtéri rendezvényei.
2012. június 27., 16:552012. június 27., 16:55
2012. június 28., 10:262012. június 28., 10:26
Több olvasónk jelezte, furcsának találja, hogy a főtéri park felújítás alatt álló részének szinte teljes egészét kaviccsal szórták le, a zöld felület hiányában pedig elveszti park jellegét. Az észrevételre Mezei János polgármestertől kértünk magyarázatot, aki elmondta: a főtér arculata, beleértve a parkét is, átalakítás alatt áll, a terveket több lépcsőben valósítják meg. Már felújították a polgármesteri hivatal frontját, jelenleg a volt mozi épületét teszik rendbe, a parkátalakítás első fázisában pedig annak Márton Áron utca felőli részén fogtak neki a munkálatoknak. A jövőben itt tervezik lebonyolítani a nagyobb városi rendezvényeket, ugyanakkor hétvégenként fúvószenekar fog itt játszani. „Ha a terveket sikerül kivitelezni, a főtéren áthaladó autósforgalmat is átszervezni, a park egy kellemes, hangulatos pihenőhelye lesz a gyergyószentmiklósiaknak. Vélhetően sok ember fordul meg majd itt, ezért nem lenne alkalmas a gyep, a rendezvénytérnek szánt rész szinte teljes felületét kavics fogja borítani” – magyarázta a polgármester.
A rendezvénytér „díszítését” ládákba ültetett növényekkel oldják meg, amiket – ha a szükség megkívánja – könnyen lehet költöztetni. Pergola és padok is helyet kapnak a rendezvénytéren, a különálló kis zöld szigetbe pedig, melyen jelenleg kopjafa áll, a későbbiekben egy lezárható, színpaddá alakítható szökőkút épül. Azok számára, akik csendesebb pihenőhelyre vágynak, a park alsó része lesz megfelelő, ahol – az átalakítás részeként – dúsítani fogják a meglévő növényzetet. Mindez viszont egy hosszú távú terv része, az idénre ütemezett munkálatok kizárólag a park felső felére vonatkoznak.
Nem kell tartani attól, hogy a Miron Cristea utcát megnyitják az autósforgalom előtt – nyugtatja meg az aggodalmaskodókat Mezei. Az utcára vonatkozó jövőbeli elképzelésekről elmondta: bár a tervek még csak most készülnek, az már szinte biztosra vehető, hogy az utca Gyilkostó sugárút felőli bejáratát lezárják, a főtéri része pedig sétálóutcába fog torkollni, ugyanis a forgalom átszervezése során kizárják az autósforgalmat a főtér Kárpátok utcai sarkától a rendőrségig, illetve a Gábor Áron utca sarkáig.
Zenével, színházzal, társasjátékokkal, sporttal és tánccal búcsúztatják a nyarat szeptember 25-én és 26-án Gyergyószentmiklóson. A Tarisznyás Márton Múzeum udvarán izgalmas programokkal köszön el Nyári Ifjúsági Színpad.
Tűz ütött ki egy raktárépületben Gyergyószentmiklóson, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók, csütörtökön délután.
Közzétette a sportszervezeteknek szóló, 300 ezer lejes pályázati kiírását Gyergyószentmiklós önkormányzata. A támogatásból többek között a helyi sportélet fejlesztését, valamint a tömeg- és versenysport népszerűsítését finanszírozhatják.
Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.
Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
szóljon hozzá!