
Fotó: Pethő Melánia
Idén is a kertészkedni vágyó tömbházlakóknak kínálja használatra Makkos utcai területét Gyergyószentmiklós önkormányzata, és továbbra is közvetítő szerepet vállal a magánterületek tulajdonosai és a kertigénylők között. A közösségikert-program mindkét formájára várják a jelentkezőket.
2015. március 31., 22:312015. március 31., 22:31
A programot a lakók közötti kapcsolatok szorosabbá fűzésének szándékával először 2012-ben hirdette meg a városvezetés, az addig parlagon lévő 20 áras területet kínálva fel hasznos és kellemes időtöltésre. Az ingyenesen használatba adott parcellákért két dolgot kértek cserébe: az igénylők ne hagyják megműveletlenül azokat, illetve hogy betakarítás után lehetőség szerint járuljanak hozzá a terményszekér tartalmához, így segítve Böjte atya gyergyószentmiklósi neveltjeit. Ennyi az elvárás a negyedik szezon előtt is, a hangsúly viszont továbbra is a közösségépítésen, -megtartáson van.
Már az első évben kiderült, hogy a huszonnyolc parcella művelőjének nemcsak a kertészkedés jelent hatalmas örömet, hanem az is, hogy megtalálták a közös hangot. Ebből adódóan sokszor esti piknikezésbe vált át a délutáni munka, közös ünnepléssé egy-egy munkafolyamat befejezése.
A parcellák újraosztásánál idén is a már összeforrt csapat élvez elsőbbséget, de az új igénylők kérését is jegyzik a polgármesteri hivatalnál. Számukra biztosat nem ajánl az önkormányzat, viszont segít abban, hogy kereslet és kínálat egymásra találjon. Ennek érdekében magánterületek tulajdonosait kéri, hogy parlagon hagyott konyha- vagy csűrkertjeikkel nevezzenek be a közösségikert-programba, a felajánlásokat olyan személyeknek továbbítja, akiknek kertészkedésre van igényük. A programnak ez a formája tavaly már működött, és sikerekről is van tudomásuk a városháza munkatársainak.
A kérelmezéseket, felajánlásokat április 15-ig kell benyújtani a városháza ügyfélfogadójának 4-es asztalához, itt igényelhetők a formanyomtatványok is. Érdeklődni a 0730–710 958-as telefonszámon (hétköznapokon 8-16 óra között), illetve a konyhakert@gyergyoszentmiklos.ro e-mail címen lehet.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
Immár 28. alkalommal szervezik meg Gyergyóalfaluban a Gazdanapot, amely az évek során a község egyik legfontosabb és legkedveltebb közösségi rendezvényévé nőtte ki magát. A szervezők ezer látogatót várnak szombaton a Réteskertben.
Interaktív egészségügyi panelbeszélgetéseket indít a gyergyószentmiklósi kórház és az Itthon Közösen a Holnapért Egyesület, hogy hiteles információkkal segítse a lakosságot a betegségek megelőzésében és az egészség megőrzésében.
szóljon hozzá!