
Fotó: Pethő Melánia
Lényegesen nagy tehertől mentesíti Gyergyóújfalu költségvetését annak a munkagépnek a használata, amihez pályázat útján jutott az önkormányzat. A performáns kotrórakodót olyan köztéri munkák elvégzésére használják, amikért korábban magáncégeket kellett megfizetni.
2015. május 07., 17:352015. május 07., 17:35
A buldoexkavátor csak az egyik „hozománya” a LEADER programnak, Újfaluban összesen három projektet viteleznek ki idén a vidék fejlesztésére irányuló támogatásból.
Hetvennégyezer euróba került az új erőgép, megvásárlására teljes mértékű támogatást nyert a LEADER program keretében Gyergyóújfalu önkormányzata. A helyi polgárvédelem eszköztárát gyarapítja a kotrórakodó, célirányosan, azaz katasztrófahelyzetekben és katasztrófamegelőzésre használható a többfunkciós munkagép.
Amint azt Egyed József polgármester lapunknak elmondta, a Vidékfejlesztési Minisztérium illetékesei szabják majd meg, hogy konkrétan milyen munkálatok tartoznak az említett kategóriákba, addig is ároktakarításra, gödrök betömésére használják a munkagépet. A tervek szerint az utak téli karbantartásánál is hasznosítják majd, erre a géppel járó hóeke biztosít lehetőséget.
A héten helyezték üzembe, egyelőre az utcákban a gödrök betömését végzik vele. A helyi tűzoltó-alakulat parancsnoka kezeli, a működtetés csínját-bínját nehézgépkezelői tanfolyamon tanulja időközben. „Jelenlegi pénzügyi helyzetünk nem engedi meg, hogy egy személyt alkalmazzunk erre a munkára, de a pályázat öt évig tartó megfigyelési időszakában ezt nem is tehetjük. Megkötés továbbá, hogy bérbe adni sem lehet a gépet az említett időszakban” – mondta a polgármester. Nem is ez a szándék – tette hozzá, hangsúlyozva, hogy a nagy kapacitású munkagép megkönnyíti a település területén a különböző földmunkák elvégzését, ugyanakkor gazdasági szempontból is értékesnek bizonyul, hiszen megtakarítást jelent a község javára.
A Szenéte utcai vízimalom restaurálását is LEADER pályázatból valósítják meg. A projektre 50 ezer euró támogatást nyert a község. A pályázott összeg mellé 380 ezer lej önrészt kell biztosítani, hogy az elképzelésekhez híven ismét eredeti formáját nyerhesse vissza, működtethető legyen a több évszázados szerkezet, a helyiségekben pedig elindulhassanak a régi mesterségeket bemutató tevékenységek.
A munkálatokhoz már hozzáláttak, szétbontották az építményt, visszaépítéséhez az alapozás is megtörtént. A faszerkezet a benne talált gomba és szú miatt speciális beavatkozásra vár, ha ez megtörténik, az építkezéshez látnak hozzá.
A Kulturális Minisztérium által B kategóriás műemlékként nyilvántartott építmény restaurálását az országos műemlékvédelmi igazgatóság szakemberei sürgősnek ítélték meg, a munkálatokat viszont lassítja a község részéről biztosítandó önrész hiánya. „Ennél a fejezetnél elég kevés a pénzünk, ezért a megyei tanácshoz fordultunk segítségért” – mondta Egyed József. A polgármester bízik a támogatásban, és abban is, hogy a turisztikai kínálat bővítését szolgáló fejlesztés Újfaluba vonzza majd a látogatókat és növelni fogja a község hírnevét.
Szintén LEADER-es pályázatból alakítják ki az Újfalu központjába elképzelt parkot. A köztéri létesítmény a piacot is kiszolgálja, lesz rajta játszótér, parkoló és természetesen zöldövezet. A projekt jelenleg a közbeszerzési eljárás fázisában tart. A polgármester ismertette, a kivitelezésre két ajánlat érkezett, jelenleg ezek elemzése zajlik. Akárcsak a vízimalom felújításának, a park létrehozásának határideje is ez év szeptember 30.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
Immár 28. alkalommal szervezik meg Gyergyóalfaluban a Gazdanapot, amely az évek során a község egyik legfontosabb és legkedveltebb közösségi rendezvényévé nőtte ki magát. A szervezők ezer látogatót várnak szombaton a Réteskertben.
Interaktív egészségügyi panelbeszélgetéseket indít a gyergyószentmiklósi kórház és az Itthon Közösen a Holnapért Egyesület, hogy hiteles információkkal segítse a lakosságot a betegségek megelőzésében és az egészség megőrzésében.
szóljon hozzá!