A gyergyószentmiklósi Vaskertes iskola művészeti osztályaiban járó rajzosok állították ki munkáikat kedden délután. Mind a négy évfolyamon tanulók megmutatták legjobb alkotásaikat a szülőknek, pedagógusoknak és iskolatársaiknak.
2013. június 11., 21:092013. június 11., 21:09
A Kossuth Lajos utcai volt csendőrség épületében kaptak helyet a műtermek, ide látogattak az érdeklődők, hogy a rajz szakon tanulók eredményeit, fejlődését megtekintsék. Az V., VI. és VIII. osztályosokat Gál Éva Emese képzőművész, a VII. osztályosokat Lovász Árpád képzőművész oktatja.
A kiállítás-megnyitón a legtöbbet fejlődő, tehetséges diákokat név szerint emelte ki Gál Éva Emese. Mint mondta, a kiállított munkák tanúskodnak arról, hogy milyen sok tehetséges diákja van az iskolának. Nagyon büszke azonban a VIII. osztályt végzett Spinochi Csillára, aki IX. osztályba a csíkszeredai művészeti líceumba felvételizett és két 10-est kapott a vizsgán. A tanár elmondta, a jövőre nézve fontos lenne a tárgyi kellékek bővítése illetve a termek felújítása, hogy minél jobb körülmények között dolgozzanak a tanítványai.
Zenével, közösségi élményekkel és lelki feltöltődéssel várja Gyergyószentmiklós a FeltöltŐ Keresztény Zenefesztivál közönségét. Június 18–21. között a „Boldogok, akik békét teremtenek” mottóval szólalnak meg a dallamok, hangzanak el az előadások.
Két házkutatást tartottak szerdán Hargita megyében jövedéki termékek illegális birtoklása és forgalmazása miatt. A rendőrök 4720 szál cigarettát, 56 liter etil-alkoholt, 33,5 liter tömény szeszes italt és 5000 lej készpénzt foglaltak le.
Gyergyószentmiklóson jelenleg több infrastrukturális beruházás is zajlik párhuzamosan. Egyszerre dolgoznak a szennyvízhálózat bővítésén, a korábban felásott utak helyreállításán, és készülnek az elektromosautó-töltőállomások is.
A Brassói Ítélőtábla helyt adott a Barti Tihamér, a Hargita megyei tanács tisztségéből felfüggesztett alelnöke által benyújtott fellebbezésnek, és jogerős döntéssel megszüntette az ellene korábban elrendelt hatósági felügyeletet.
Salamási verekedéshez riasztották a maroshévízi rendőrséget június 6-án.
Szombat éjjel kigyulladt a gyergyótölgyesi pszichiátria. A tűzesetnek nincsenek sérültjei.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
A hétvégén újra benépesül a Tarisznyás Márton Múzeum udvara: játék, színház és könnyed nyári hangulat várja az érdeklődőket. A szervezők törekvése, hogy minden korosztály találjon magának valami érdekeset.
128 engedély nélküli építmény volt a Virág lakónegyed déli részén. Ebből 93-at bontottak le önként a tulajdonosaik május végéig a városháza kérésének eleget téve. A többieket is fel kell számolni, hogy a negyed teljes felújítása megtörténhessen.
Énekkel csatlakoztak a Nemzeti Összetartozás Napjához a gyergyószentmiklósi Fogarasy Mihály Általános Iskola diákjai: 402 alsó tagozatos tanuló adta elő az Otthon vagyunk című dalt a Szent István-templomban.
szóljon hozzá!