Évadzáró előadások a Figura Stúdió Színházban

Öt sikeres bemutatóval a háta mögött évadzáró előadásra és a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljára készül a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház.

Baricz-Tamás Imola

2013. június 12., 16:552013. június 12., 16:55

2013. június 12., 18:232013. június 12., 18:23

Szombaton és hétfőn este 7 órától lehet ebben az évadban utoljára megtekinteni Barabás Árpád rendezésében a nemrég bemutatott, nagy érdeklődésnek örvendő Murlin Murlo című előadást, Nyikolaj Koljada, kortárs orosz drámaíró művét. A Murlin Murlo egyszerű emberek megrázó története egy Isten háta mögötti kisvárosból, Sipilovszkból. Koljada darabja megadja szereplőinek a választás lehetőségét: maradnak abban a halott iparvárosban, ahol felnőttek, vagy elkezdenek élni, vágyódni a szebbet, jobbat ígérő ismeretlen után, az után, ami talán kiemelné őket a fullasztó jelenből. Az előadást 16 éven felülieknek ajánlják.

Az évad különleges színházi estével zárul június 24-én 19 órától. A színház stúdiótermében bemutatják a Figura elmúlt évadának díjnyertes produkcióját, Goda Gábor Arany-légy című előadását. A számos turnén és fesztiválon sikert aratott előadás ezt követően a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján látható. A kisvárdai produkcióra június 27-én kerül sor.

Az Arany-légy című előadás létrehozása során a társulat Goda Gábor (Érdemes Művész és Harangozó Gyula-díjas rendező, koreográfus) és munkatársa, Gold Bea segítségével egy konvenciómentes utat követett. Így a hagyományos nézőtér helyett egy életszerű térben láthatjuk az olykor abszurd, máskor lélekmelengető jeleneteket, melyeket az erős képiség és a zene kölcsönhatása egyesít.

Mindkét előadásra a helyek száma korlátozott, kérik a nézőiket, időben jelezzék részvételi szándékukat. Jegyek ára 15 lej (bérletes kedvezménnyel 10 lej), diákoknak és nyugdíjasoknak 8 lej (bérletes kedvezménnyel 5 lej). Jegyeket elővételben a színház jegyirodájában lehet váltani munkanapokon 10 és 16 óra között, vagy előadás előtt egy órával a helyszínen. Helyfoglalás a 0752-227011-es telefonszámon vagy a figura_studio@yahoo.com e-mail címen.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 10., szerda

Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál

Zenével, közösségi élményekkel és lelki feltöltődéssel várja Gyergyószentmiklós a FeltöltŐ Keresztény Zenefesztivál közönségét. Június 18–21. között a „Boldogok, akik békét teremtenek” mottóval szólalnak meg a dallamok, hangzanak el az előadások.

Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál
Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál
2026. június 10., szerda

Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál

Hirdetés
2026. június 10., szerda

Házkutatások Hargita megyében: cigarettát, szeszt és készpénzt foglaltak le

Két házkutatást tartottak szerdán Hargita megyében jövedéki termékek illegális birtoklása és forgalmazása miatt. A rendőrök 4720 szál cigarettát, 56 liter etil-alkoholt, 33,5 liter tömény szeszes italt és 5000 lej készpénzt foglaltak le.

Házkutatások Hargita megyében: cigarettát, szeszt és készpénzt foglaltak le
2026. június 09., kedd

Több gyergyószentmiklósi helyszínen zajlanak egyszerre munkálatok

Gyergyószentmiklóson jelenleg több infrastrukturális beruházás is zajlik párhuzamosan. Egyszerre dolgoznak a szennyvízhálózat bővítésén, a korábban felásott utak helyreállításán, és készülnek az elektromosautó-töltőállomások is.

Több gyergyószentmiklósi helyszínen zajlanak egyszerre munkálatok
2026. június 08., hétfő

Megszüntették Barti Tihamér hatósági felügyeletét

A Brassói Ítélőtábla helyt adott a Barti Tihamér, a Hargita megyei tanács tisztségéből felfüggesztett alelnöke által benyújtott fellebbezésnek, és jogerős döntéssel megszüntette az ellene korábban elrendelt hatósági felügyeletet.

Megszüntették Barti Tihamér hatósági felügyeletét
Hirdetés
2026. június 07., vasárnap

Verekedés Salamáson

Salamási verekedéshez riasztották a maroshévízi rendőrséget június 6-án.

Verekedés Salamáson
Verekedés Salamáson
2026. június 07., vasárnap

Verekedés Salamáson

2026. június 07., vasárnap

Pszichiátriai kórházban csaptak fel a lángok

Szombat éjjel kigyulladt a gyergyótölgyesi pszichiátria. A tűzesetnek nincsenek sérültjei.

Pszichiátriai kórházban csaptak fel a lángok
2026. június 06., szombat

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó

Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó
Hirdetés
2026. június 05., péntek

Ezen a hétvégén is remek élményeket kínál a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad

A hétvégén újra benépesül a Tarisznyás Márton Múzeum udvara: játék, színház és könnyed nyári hangulat várja az érdeklődőket. A szervezők törekvése, hogy minden korosztály találjon magának valami érdekeset.

Ezen a hétvégén is remek élményeket kínál a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad
2026. június 05., péntek

Kilencvenhárom garázst bontottak le határidőre a Virág negyedben

128 engedély nélküli építmény volt a Virág lakónegyed déli részén. Ebből 93-at bontottak le önként a tulajdonosaik május végéig a városháza kérésének eleget téve. A többieket is fel kell számolni, hogy a negyed teljes felújítása megtörténhessen.

Kilencvenhárom garázst bontottak le határidőre a Virág negyedben
2026. június 04., csütörtök

Több száz gyergyószentmiklósi gyerekhang a nemzeti összetartozásért

Énekkel csatlakoztak a Nemzeti Összetartozás Napjához a gyergyószentmiklósi Fogarasy Mihály Általános Iskola diákjai: 402 alsó tagozatos tanuló adta elő az Otthon vagyunk című dalt a Szent István-templomban.

Több száz gyergyószentmiklósi gyerekhang a nemzeti összetartozásért
Hirdetés