Erőss Zsolt Teljesítménytúra május közepén

•  Fotó: Balázs Katalin

Fotó: Balázs Katalin

Az Erőss Zsolt Teljesítménytúra szervezését idén is az Erdélyi Kárpát-Egyesület Gyergyói Osztálya és a Dancurás Hegyimentő Egyesület vállalta a Hargita megyei Hegyimentő Közszolgálattal közösen, ehhez több mint száz önkéntes nyújt segítséget.

Balázs Katalin

2015. május 11., 12:362015. május 11., 12:36

„Erőss Zsolt sokunk jó ismerőse, túratársa volt, ráadásul a gyergyói Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE) tagja. Amikor az ő emlékére teljesítménytúra szervezését terveztük, példaképként akartuk állítani őt a székelyeknek, az erdélyieknek, a Kárpát-medencében élőknek, válaszként arra a kérdésre, hogy mi is a kitartás. Üzenetként, hogy ha valaki elindul egy úton, ne adja fel, hanem járja végig” – mondta Vadász-Szatmári István, az EKE Gyergyói Osztályának elnöke. Vadász-Szatmári a hegyimentőket képviselő Keresztes Emillel tartott sajtótájékoztatót az idei, május 16–17-én szervezendő Erőss Zsolt Teljesítménytúra előkészületeiről.

A tavalyi döntés értelmében a nemzetközi teljesítménytúrát minden évben megszervezik, és esztendőnként más és más útvonalat járnak be a résztvevők, hogy a visszatérő vendégek is megismerkedjenek a Gyergyó és Gyilkostó környéki természeti látványosságokkal, a Gyergyói-havasokkal és Hagymás-hegységgel. Ki-ki inkább erőnléte, mint merészsége szerint dönthet arról, hogy a 20, 30 vagy 50 kilométeres távra jelentkezik-e be. Szem előtt kell tartani viszont azt, hogy a hossz mellett szintkülönbségből is van bőven, és ez hatványozottan érvényes az 50 kilométeres, EZS 50-nek nevezett távra – hangzott el.

A szervezők kihangsúlyozták: fontos nagy figyelmet fordítani az öltözetre. Az EZS 50-re jelentkezőknek kiváltképp, hisz akár egy méteres hórétegek is vannak helyenként útjuk során. Ha az időjárás nagyon rosszra fordul, jelentős köd esetén megkurtítják a leghosszabb távot, a jelentkezők nem érintik a Nagy-Hagymás csúcsát, az alatt, a megadott turistajelzésen fogják folytatni útjukat. De nem árt semmiképp, ha a bejelentkezéskor kapott térkép mellett van a hátizsákjukban egy iránytű is. Akár május 16-án, szombat reggel, induláskor is lehet jelentkezni a teljesítménytúrára, a szervezők viszont elmondták, nagyban megkönnyíti a dolgukat, ha hamarább megtörténik a regisztrálás. Tavaly a 324 résztvevőnek fele jelentkezett be előzetesen, idén már ennél többen vannak, 160 fölötti azok száma, akik részvételüket jelezték a teljesítménytúra oldalán

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
2026. szeptember 18., péntek

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi

Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi
Hirdetés
2026. szeptember 17., csütörtök

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt

Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt
2026. szeptember 17., csütörtök

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson

Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

Hirdetés
2026. szeptember 16., szerda

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson

Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 16., szerda

Huszonnyolcadszor ünnepelnek a gazdák Gyergyóalfaluban

Immár 28. alkalommal szervezik meg Gyergyóalfaluban a Gazdanapot, amely az évek során a község egyik legfontosabb és legkedveltebb közösségi rendezvényévé nőtte ki magát. A szervezők ezer látogatót várnak szombaton a Réteskertben.

Huszonnyolcadszor ünnepelnek a gazdák Gyergyóalfaluban
2026. szeptember 14., hétfő

Nemcsak előadás lesz: kérdezni is lehet az orvosoktól

Interaktív egészségügyi panelbeszélgetéseket indít a gyergyószentmiklósi kórház és az Itthon Közösen a Holnapért Egyesület, hogy hiteles információkkal segítse a lakosságot a betegségek megelőzésében és az egészség megőrzésében.

Nemcsak előadás lesz: kérdezni is lehet az orvosoktól
Hirdetés