EMI-tábor: jövőben ugyanott

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Beigazolódott: jó döntés volt visszaköltözni Gyergyószentmiklósra – értékelt az EMI-tábor helyszínváltásával kapcsolatban Sorbán Attila Örs főszervező.

Gergely Imre

2015. augusztus 11., 17:202015. augusztus 11., 17:20

Az Erdélyi Magyar Ifjak elnöke elmondta: nem csökkent, sőt emelkedett a résztvevők száma. Ez főként az esti koncertek látogatottságából volt megállapítható, hiszen az 1100 hetijegyes táborozó még több száz szórakozni vágyó fiatallal egészült ki, 1300–1500 fő tombolt az együttesek fellépésein. Nézőcsúcs a szervezők becslése szerint az Ossian és a Kárpátia koncertjén volt. Amint Sorbán elmondta, „fesztiválszámítás” szerint összesen mintegy 11 ezer látogató fordult meg ott az öt nap alatt. A fő előadósátorban is jelentős volt az érdeklődés, előfodult, hogy be sem fért a hallgatóság, a sátoron kívül, a tűző napon állva hallgatták az ott elhangzottakat.

A tábor idén több programponttal színesedett. Népszerű volt a hagyományőrző tér, ahol középkori katonai ruházatot, fegyverzetet lehetett kipróbálni, íjászatot tanulni. A Jogaink sátorban is mindig szép számban voltak érdeklődők, itt fontos közérdekű témák, a román törvénykezés és magyar jogok „kerültek terítékre” – mondta el Szűcs Péter, az EMI alelnöke.

A törvényekkel idén nem akadt „problémájuk” a szervezőknek, annak ellenére sem, hogy a szokásos kiemelt hatósági figyelmet, ellenőrzés-sorozatot most is megkapták. Büntetésre azonban nem adódott ok. A bukaresti központi média Vona Gábor Jobbik-elnök előadását most is kiemelt figyelemmel követte, de ezúttal elmaradt a „botrányos szenzáció”, egyedül Szávay István Jobbik-alelnök azon kijelentését kapták fel, miszerint Moldova hamarosan Románia része lesz, de ezzel párhuzamosan az ország valamilyen szintű föderalizálásának is meg kell történnie.

Az szervezők leszögezik: EMI-tábor jövőre is lesz, itt, Gyergyószentmiklóson.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
2026. szeptember 18., péntek

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi

Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi
Hirdetés
2026. szeptember 17., csütörtök

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt

Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt
2026. szeptember 17., csütörtök

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson

Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

Hirdetés
2026. szeptember 16., szerda

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson

Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 16., szerda

Huszonnyolcadszor ünnepelnek a gazdák Gyergyóalfaluban

Immár 28. alkalommal szervezik meg Gyergyóalfaluban a Gazdanapot, amely az évek során a község egyik legfontosabb és legkedveltebb közösségi rendezvényévé nőtte ki magát. A szervezők ezer látogatót várnak szombaton a Réteskertben.

Huszonnyolcadszor ünnepelnek a gazdák Gyergyóalfaluban
2026. szeptember 14., hétfő

Nemcsak előadás lesz: kérdezni is lehet az orvosoktól

Interaktív egészségügyi panelbeszélgetéseket indít a gyergyószentmiklósi kórház és az Itthon Közösen a Holnapért Egyesület, hogy hiteles információkkal segítse a lakosságot a betegségek megelőzésében és az egészség megőrzésében.

Nemcsak előadás lesz: kérdezni is lehet az orvosoktól
Hirdetés