
Fotó: Veres Nándor
Nem minden erre kötelezett szarvasmarhatartó kérte a törzskönyveztetési folyamat elkezdését november végéig, így ők többszörösen is hátrányba kerülhetnek társaikkal szemben. Mint ismeretes, eleshetnek az állattenyésztési támogatástól azok a húsztehenes vagy annál nagyobb állatállománnyal rendelkező gazdák, akik november végéig bizonyíthatóan nem kezdték el jószágaik törzskönyveztetését. Mi több, az említett folyamat állami támogatásáról is lemaradnak.
2013. december 05., 18:132013. december 05., 18:13
2013. december 05., 19:192013. december 05., 19:19
A szarvasmarhákra vonatkozó kiegészítő támogatásnak, amelyet október végéig lehetett igényelni, egyik alapfeltétele az volt, hogy a legkevesebb hústehenes gazdák törzskönyveztessék állományukat, fejőstehén esetében pedig a tejkontrollt is el kell kezdeniük. Az érintett gazdáknak november végéig kellett jelentkezniük a Hargita Megyei Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökségnél (APIA).
Haschi András, a megyei APIA igazgatója elmondta, több mint száz gazdának kötelező elkezdeni ezt a folyamatot. Az elöljárótól megtudtuk, a december elsejei határidőig összesen 132 tehéntartó élt ezzel a lehetőséggel, 3584 állat esetében kezdeményezve a törzskönyvezést. „A gazdák közül 25 olyan van, akikre ugyan nem vonatkozik a kötelezettség, mégis úgy döntöttek, törzskönyveztetik állataikat. Szintén huszonötre rúg azok a száma, akiknek kötelező lett volna elindítani a folyamatot, de mégsem tették meg azt” – számolt be az illetékes. Elmondása szerint utóbbiak már biztos nem vehetik igénybe a törzskönyveztetés állami támogatását. Január végéig viszont még letehetik az állatok nemesítéséről szóló bizonyítványt, ellenkező esetben az állattenyésztési támogatást sem fogják megkapni.
Mint arról már beszámoltunk, egy, nemrég Csíkszeredában megtartott gazdákkal való találkozón a törzskönyveztetés előnyeiről beszéltek az Országos Pirostarka Szarvasmarhatartó Egyesület képviselői. Elmondásuk szerint egyik nagy előnye, hogy az állomány konkrét állapotáról, illetve a tej minőségéről szolgáltat adatokat, ugyanakkor a termelés ellenőrzésének hatékony eszköze. A szakemberek úgy vélték, Hargita megye kiváló pirostarka-állománnyal rendelkezik, amely megállná a helyét bárhol a világon, csak éppen bizonyítani nem lehet ezt a törzskönyvezés hiányában. A folyamat költségeit egyébként hivatalosan bejegyzett tevékenység esetén teljes mértékben megtéríti az állam. A tejkontrollt hetven százalékban téríti meg az állam, ami azt jelenti, hogy a gazdára egyedenként egy évre 60 lejes költség hárul. Létezik egy törvénymódosításra vonatkozó kezdeményezés is, amely a szóban forgó kedvezményeket magánszemélyekre is kiterjesztené.
Kifizetés talán februárban
Jóváhagyták korábban a szarvasmarhák kiegészítő támogatására vonatkozó pénzügyi feltételeket. A gazdák állatonként 437 lejt kapnak kézhez, az értékesített tejre vonatkozó támogatás értéke pedig tonnánként 89,31 lejt tesz ki. A támogatások költségkerete 585 millió lej. Országos szinten 1,118 millió tehénre és 1.077.099 tonna tejre tettek le igénylést a farmerek. Hargita megyében legutóbb 7745 szarvasmarha-tenyésztő élt a támogatásigénylés lehetőségével, a kifizetések, nem hivatalos információk szerint, legkorábban jövő februárban történhetnek meg.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!