Helyi képviselőkkel, vezetőkkel találkoztak a gyergyószárhegyi egyetemisták, fiatal értelmiségiek a Gyergyószárhegyi Napok keretén belül. A beszélgetés célja az volt, hogy megteremtse a kommunikációt a község vezetősége és a tenni vágyó fiatalok között, mely megalapozná a jövőbeli együttműködést.
2012. augusztus 16., 17:332012. augusztus 16., 17:33
2012. augusztus 16., 18:362012. augusztus 16., 18:36
Több mint húsz fiatal gyűlt össze szerdán délután a gyergyószárhegyi Kultúrpalota kistermében, hogy a megyei tanács és a helyi önkormányzat képviselőivel találkozhasson. A beszélgetésen, mely az Élethelyzetek ma címet kapta, nemcsak főiskolások, egyetemisták, hanem középiskolás diákok is részt vettek. A fiatalok bemutatkozása során a helyi vezetőség megtudhatta, ki milyen szakon tanul, milyen munkakörben, hol szeretne elhelyezkedni. Egy adatbázis is összeállításra került, mely a jövőben segíthet a vezetőknek, amennyiben megüresedett állások betöltésére keresnek szakképzett személyeket.
Gábor László, a község polgármestere megjegyezte, örömmel tölti el, hogy sokan itthon szeretnének elhelyezkedni, de azt is megérti, hogy egyes szakok végzősei számára korlátozottak az itthoni lehetőségek, ezért ők inkább külföld iránt érdeklődnek. Azt is kiemelte, a község fejlődéséhez gazdasági fellendülésre lenne szükség, ebben előrelépést jelenthet egy tervezett beruházás, a napelemes mező létrehozása. Ez nemcsak munkahelyeket teremtene, hanem a kulturális élet támogatásához is biztosítaná a megfelelő pénzforrást.
Civil szervezet bejegyeztetésére van szükség
A fiatalok jelezték, szívesen segítenének a község életében fontos rendezvények szervezésében, emellett saját ötleteiket is szeretnék megvalósítani. Néhány évvel ezelőtt történtek megmozdulások fiatalokhoz szóló tevékenységek szervezésére: gitáresteket, teaházat, filmvetítéseket rendeztek, ezt azonban nem sikerült állandósítani. Mint megtudtunk, a tevékenységek újraindításához szükség lenne egy teremre, ahol összegyűlhetnek a szervezők, de népszerűsítésre is.
A község polgármestere felhívta a figyelmet arra, hogy az önkormányzat és a fiatalság közti együttműködés megvalósulásához civil szervezet bejegyeztetésére lenne szükség, hiszen pályázni, támogatásért folyamodni csak a megfelelő jogi forma feltétele mellett lehet. A fiatalság is jelezte ezzel kapcsolatos igényét, az elinduláshoz az önkormányzat segítségét kérték. A szervezet megalakulásához szükséges első lépéseket már a beszélgetés végeztével megtették.
1944 őszén Gyergyószentmiklós mellett 159 magyar honvédet mészároltak le, a város felszegi részén pedig harminc civil halt meg a harcokban. A gyergyóiak minden évben fejet hajtanak a katonák és ártatlan áldozatok emléke előtt.
A közbiztonság megőrzése, fenntartása érdekében szerveztek átfogó ellenőrzést a Hargita megyei rendőrök Maroshévízen, amelynek során jelentős pénzbírságot róttak ki.
Első alkalommal szervez történelmi, népi és huszárprogramokat Gyergyószék legmagasabb pontján, az 1544 méteres Pricske-tetőn a Földváry Károly Hagyományőrző Huszáregyesület.
Idén a gyergyószárhegyi Kájoni János Gyermekvédelmi Otthon udvarán tartják meg a hagyományos tatárdombi megemlékezést és az ahhoz kapcsolódó kulturális eseményeket szombaton. A szentmise után néptánc produkciók és színdarab is várja az érdeklődőket.
Javítási munkálatok miatt szünetelni fog az ivóvízszolgáltatás több gyergyószentmiklósi utcában szeptember 5-én, pénteken.
Motorkerékpár és autó ütközött szeptember 3-án délután Gyergyószentmiklós és Gyilkos–tó között.
Tizenötödik alkalommal szervezik meg Gyergyószentmiklóson az Örmény Művészeti Fesztivált, amely szeptember 5–7. között kínál gazdag programot a közönségnek. A kulturális értékek megmutatása és a gasztronómia is jelentős hangsúlyt kap.
Sikerült átütemezni a korábban felvett húszmillió lejes hitel visszafizetését, nyugtázták Csergő Ottó lemondását, és újra közbeszerzést írnak ki a szemét elszállítására. Ezek voltak a gyergyószentmiklósi képviselő-testület hétfői ülésének témái.
Árokba csúszott egy busz Borzonton hétfő reggel. Felnőttek és gyerekek is a járműben ragadtak a mentőegységek érkezéséig.
Két, személyi sérüléssel járó közúti baleset is történt nagyjából ugyanabban az időpontban Gyergyószéken hétfőn reggel.
szóljon hozzá!