Turisztikai fejlesztésekre, alapvető szolgáltatásokra, illetve épített örökség megőrzése végett benyújtott pályázatokat bírált el a G10 Gyergyó Régió Helyi Fejlesztési Akciócsoportja – tájékoztatott Laczkó Zsolt irodavezető.
2013. július 08., 17:092013. július 08., 17:09
2013. július 08., 17:532013. július 08., 17:53
A korábbi kiírásból megmaradt támogatási összegekre lehetett pályázni, s mint kiderült, a megszabott keretre most sem került megfelelő számú igénylő. A turisztikai befektetések támogatási lehetőségével hárman éltek, Vaslábról két, Alfaluból egy magánszemély tett le pályázatot. Terveik szerint Vaslábon egy medencével, vízi sportokra alkalmas tóval ellátott szabadidőközpont létesülne, ugyanitt a zorbing, vagyis gömbözés megismerésére nyílna lehetőség, Alfaluban pedig a lovassportok kedvelői számára szerveződne szolgáltatás. Az e célra fordítható 126 200 euróból 98 435 euróra volt igény e három, pozitívan elbírált pályázat által, melyek esetén 15-30 százalékos önrész szükségeltetik.
Az alapvető szolgáltatások biztosítását célzó támogatásokra szintén három pályázat érkezett, Csomafalva és Szárhegy önkormányzata mellett projektet tett le a tekerőpataki Kútfő Sportklub nevű egyesület. A két önkormányzat a támogatásból fejleszteni szeretné a tűzoltóság felszereltségét, a sportklub pedig a síugrósánc környékének rendezéséhez, nézőtér és parkoló kialakításához kér segítséget. A rendelkezésre álló 287 708 euróból a három projekt által együttesen 154 938 eurónyi vissza nem térítendő támogatást kértek.
Az épített örökség védelmére kiírt projektre Remete és Szárhegy önkormányzata, illetve az alfalvi Sövér Elek Alapítvány pályázott. Remetén az emlékházat szeretnék rendbe tenni, a látogatók előtt megnyitni, Szárhegyen – felújítást követően – az egykori kántori lakban nyílna állandó helytörténeti kiállítás. Az alfalvi alapítvány a Márton Árpád állandó tárlatának helyet adó ingatlan feljavítására pályázott társtulajdonosként. Az örökségvédelmet célzó 176 109 eurós keretösszegből a benyújtott projektek révén 122 325 euróra mutatkozott igény.
A G10 irodavezetője hangsúlyozta: a pozitív elbírálás azt jelenti, hogy a pályázatok formailag megfeleltek minden elvárásnak, átjutottak a helyi szűrőn. Ezt követi egy csíkszeredai ellenőrzés, azon pályázatok esetén pedig, amelyekben építkezés is szerepel, egy gyulafehérvári láttamozás is szükséges, csak ezeket követően lehet nyertesnek ítélni a projektet, és kerülhet sor a támogatási szerződés megkötésére.
Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.
Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
szóljon hozzá!