Valószínűleg gondatlan tűzrakás okozta azt a tüzet, amelyben egyhektárnyi fenyőerdős területen pusztítottak a lángok kedden este és éjszaka. A lángok elterjedését szerencsére sikerült megfékezni, elkerülve a még hatalmasabb károkat.
2012. július 12., 12:202012. július 12., 12:20
2012. július 17., 16:292012. július 17., 16:29
Délután hat óra körül jelezték a 112-es sürgősségi hívószámon, hogy Gyergyószentmiklós közelében, Rez patakán ég az erdő. Habár tavaly és ebben az évben is számtalan alakalommal kellett bozóttűzhöz vagy házakat is veszélyeztető avartűzhöz riasztani az önkéntes és hivatásos tűzoltókat, a Rez pataki tűzeset igencsak súlyosnak tűnt, hiszen a környéken sőrű fenyőerdők találhatók. Az oltásban dolgozóknak nagy szerencséje volt ezúttal, annak köszönhetően, hogy a helyszínt járművekkel is meg lehetett közelíteni, és a tűz közelében folyt el a patak, melynek vizéből locsolni lehetett az égő aljnövényzetet.
Amint azt Nagy Zoltán alpolgármester elmondta, az éjszakai háromórás folyamatos locsolásnak köszönhetően a lábon álló fák csak megpörkölődtek, de nem terjedt a tűz a lombozatra. Amennyiben ez megtörtént volna, megfékezhetetlen lángtenger borította volna el az egész környéket, hatalmas területekre átterjedve – mondták el az oltásban résztvevők. Négy tűzoltókocsiból pumpálták a vizet folyamatosan a területre, a gyergyószentmiklósi Olt tűzoltó-alakulat hivatásos tűzoltói mellett a szárhegyi önkéntes lánglovagok, a polgármesteri hivatal nyolc munkatársa, erdészek, valamint több civil személy is részt vett az oltásban – utóbbiak olyanok, akiknek a környéken vannak erdős területeik.
A tűz okozóit csak sejteni lehet, de tettüket bizonyítani nem – szemtanúk szerint kokojzát gyűjtögető cigányok raktak tüzet a délután folyamán, amit aztán őrizetlenül ott hagytak, a lángok pedig elterjedtek. A tűz egyhektáros területen égette el az erdei aljnövényzetet, fák is megégtek, amelyek valószínűleg már nem tudják kiújulni a sérüléseiket, és amelyeket emiatt ki kell majd vágni. Az előzetes számítások szerint a kár ötezer lejre tehető, nem számítva az oltásnál felmerült költségeket (üzemanyag stb.). A tüzet éjfél után sikerült megfékezni, de három óra után hunytak ki az utolsó lángok, a tűzoltók pedig még a reggeli órákban is visszatértek a helyszínre, újra meglocsolva a még füstölgő csutakokat.
A tűzoltóság és a polgármesteri hivatal illetékesei ismételten, nyomatékosan felhívják a figyelmet, a kánikulában bármilyen felügyelet nélkül hagyott tűz óriási károkat okozhat, a kijelölt helyeken is csak nagy óvatossággal lehet tüzet gyújtani.
Zenével, színházzal, társasjátékokkal, sporttal és tánccal búcsúztatják a nyarat szeptember 25-én és 26-án Gyergyószentmiklóson. A Tarisznyás Márton Múzeum udvarán izgalmas programokkal köszön el Nyári Ifjúsági Színpad.
Tűz ütött ki egy raktárépületben Gyergyószentmiklóson, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók, csütörtökön délután.
Közzétette a sportszervezeteknek szóló, 300 ezer lejes pályázati kiírását Gyergyószentmiklós önkormányzata. A támogatásból többek között a helyi sportélet fejlesztését, valamint a tömeg- és versenysport népszerűsítését finanszírozhatják.
Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.
Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
szóljon hozzá!