Béres László leköszön a Figura éléről

Nem kíván óvást benyújtani, újabb versenyvizsgán részt venni Béres László, a Figura eddigi igazgatója. A versenyvizsgát követően, melyen nem érte el az átmenő osztályzatot, írásban válaszolt a sajtósoknak.

Balázs Katalin

2012. augusztus 27., 17:132012. augusztus 27., 17:13

2012. augusztus 27., 18:232012. augusztus 27., 18:23

Mint már olvashattak róla, az elmúlt pénteken hozott döntést a versenyvizsgáztatással megbízott Szabó Hajnal elnök, Kovács Katalin titkár, illetve a szakmát képviselő Pál Attila és Gáspárik Attila. A színház érdekeit szem előtt tartva, bár az írásbeli vizsgán hetes fölötti pontszámmal értékelték Béres László menedzseri tervét, szóbelin nem adták meg az átmenő jegyet. A döntést befolyásolta – amint a vizsgáztatók elmondták – azon frissen szerzett információk sora, melyek szerint nincs megfelelő kommunikáció az intézmény és fenntartója között, valamint petícióban megfogalmazott konfliktus áll fenn az igazgató és a társulat között.  A döntésről Béres Lászlót is megkérdeztük, véleményét az alábbiakban idézzük:

A versenyvizsgával kapcsolatban:
A bizottság döntését elfogadom, nincs szándékomban óvást benyújtani.

A petícióval kapcsolatban:
1. Tudom, hogy becsülettel és eredményesen végeztem a munkámat.
2. Az derül ki, hogy az én hitem és legjobb tudásom egy igényes, profi színház működéséről nem egyezik a petíció aláíróinak elképzelésével.
3. Minden embert a cselekedetei alapján lehet és kell megítélni.

A kialakult helyzetről:
1. Nem áll szándékomban újabb versenyvizsgára jelentkezni.
2. Amíg tart a jelenlegi megbízott igazgatói szerződésem, végzem a munkámat.
3. Az intézményben a jelenre koncentrálok: se nem a múltra, se nem a jövőre.

A fenntartó felé jeleztem:
1. Az évad első előadásának próbái elkezdődtek, az ehhez szükséges költségvetést pályázati forrásból biztosítjuk, párhuzamosan zajlik a fesztiválszervezés is.
2. Az évadterv véglegesítése, a bérletrendszer kidolgozása, alkotók idehívása, anyagi fedezetek biztosítása viszont az új vezetőre hárul, ő kell majd felelősséget is vállaljon érte.

A legfontosabb:
A továbbiakban nem óhajtok semmilyen módon ezzel a kérdéskörrel foglalkozni, nem fogok nyilatkozni.”

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 15., csütörtök

Bement érdeklődni és kiderült: 125 százalékkal drágult a házadója

Noha hosszú sorok nem alakultak ki, folyamatos a forgalom a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal adóosztályának pénztáránál. Január 15-től lehet befizetni a 2026-os évi helyi adókat.

Bement érdeklődni és kiderült: 125 százalékkal drágult a házadója
Hirdetés
2026. január 15., csütörtök

Gálaműsorral ünneplik Ditróban a Magyar Kultúra Napját

Idén is ünnepi gálaműsorral köszöntik a Magyar Kultúra Napját a Gyergyói-medencében. Az eseménynek ezúttal a ditrói Kőrösi Csoma Sándor Művelődési Ház ad otthont január 18-án, vasárnap 18 órától.

Gálaműsorral ünneplik Ditróban a Magyar Kultúra Napját
2026. január 12., hétfő

Folytatódnak a Tarisznyás estek Gyergyószentmiklóson

Idén is folytatják a Tarisznyás-estek sorozatát Gyergyószentmiklósón a Tarisznyás Márton Múzeumban.

Folytatódnak a Tarisznyás estek Gyergyószentmiklóson
2026. január 10., szombat

A fiatalok éve Gyergyóban: mit hoz az ifjúsági fővárosi cím?

Gyergyószentmiklós viseli Magyarország külhoni ifjúsági fővárosa címet idén, amelyet Cegléd testvérvárossal párban nyert el. A kitüntetéssel járó 100 millió forintos támogatás konkrét fejlesztéseket hoz: például ifjúsági központ épül.

A fiatalok éve Gyergyóban: mit hoz az ifjúsági fővárosi cím?
Hirdetés
2026. január 07., szerda

Kigyulladt a salamási rendőrség tetőzete – frissítve

Súlyos tűzesethez riasztották a tűzoltókat: Salamáson lángra kapott a helyi rendőrőrs épülete. A tűz az épület tetőszerkezetét és a manzárdot érinti, mintegy 200 négyzetméteres felületen.

Kigyulladt a salamási rendőrség tetőzete – frissítve
2026. január 07., szerda

Istállótűz Gyergyóremetén: mintegy 500 négyzetméteren pusztítottak a lángok

Egy lángoló mezőgazdasági épülethez riasztották szerdán reggel a tűzoltókat Gyergyóremetére: egy nagyméretű istálló gyulladt ki egy farmon. Szerencsére sem emberi sérülés nem történt, sem állatokban nem esett kár.

Istállótűz Gyergyóremetén: mintegy 500 négyzetméteren pusztítottak a lángok
2026. január 06., kedd

Javuló céges, romló lakossági adófizetés Gyergyószentmiklóson

A lakosság kisebb arányban volt jó adófizető, a cégeknél viszont jelentős adósságcsökkenés történt 2025-ben Gyergyószentmiklóson. A 2026-os évre vonatkozó helyi adók és illetékek befizetése január 15-től lehetséges a városban.

Javuló céges, romló lakossági adófizetés Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. január 04., vasárnap

A vendégek fizetnek, a város profitál: új lendületet adnának a gyergyói turizmusnak

Turisztikai Desztináció Menedzsment alapításával tenné ismertebbé, vonzóbbá a városi és gyilkostói vendéglátóhelyeket, valamint a turisztikai kínálatot Gyergyószentmiklós. Az új évtől bevezetett idegenforgalmi illeték teremti meg ehhez az alapot.

A vendégek fizetnek, a város profitál: új lendületet adnának a gyergyói turizmusnak
2026. január 03., szombat

Fa dőlt az útra Gyergyószentmiklós és Gyilkostó között – frissítve

Teljesen lezárták a forgalmat a 12C jelzésű országút Gyergyószentmiklós és Gyilkostó közötti szakaszán szombat reggel, miután az erős havazás miatt az úttestre dőlt egy fa.

Fa dőlt az útra Gyergyószentmiklós és Gyilkostó között – frissítve
2026. január 01., csütörtök

Egészséges kisfiú Gyergyószentmiklós idei elsőszülöttje

Császármetszéssel segítették a világra az év első újszülöttjét a gyergyószentmiklósi kórházban. A kisfiú és édesanyja is egészségesek.

Egészséges kisfiú Gyergyószentmiklós idei elsőszülöttje
Hirdetés