
Fotó: Baricz Tamás Imola
Találkozóra hívják Gyergyószentmiklóson a felszegi lakókat, az épülő kápolnáról lesz szó vasárnap 18 órától.
2013. július 03., 17:202013. július 03., 17:20
2013. július 03., 18:252013. július 03., 18:25
A felszegi egykori ötös iskola udvarán az épülő kápolna ünnepélyes alapkőletételére Jézus Szent Szíve-napján került sor. Portik-Hegyi Kelemen főesperes-plébános elmondta, azért is szervezik a találkozót, hogy az ott élők tapasztalatait, véleményét meghallgassák. „Azt szeretnénk, hogy minél több ember eljöjjön a találkozóra és elmondja meglátását, hogy közös ügyünk legyen a templom építése\" – hangsúlyozta Portik-Hegyi Kelemen. Bemutatják a kápolna terveit is, ezért tartják fontosnak, hogy a felszegiek jelen legyenek a találkozón.
Az alapkőletételkor elhangzott, hogy Munkás Szent József tiszteletére épülne a kápolna, a találkozón a templom búcsúnapjára is javaslatot várnak, mivel két dátum is felmerült. A terveket egy szlovén származású, Mária Művéhez (Fokoláre Mozgalom) tartozó romániai felelős szerzetes, műépítész készítette. „Egész Európában hasonló templomokkal, kápolnákkal lehet találkozni, ennek a kápolnának a tervezése tulajdonképpen egy közös munka, hiszen a tervező munkatársai a helyiek ötleteit is feldolgozták. Együtt dolgoztak Szabó Tamással, aki a templom faszerkezetének az ötleteit, kivitelezési lehetőségét adja\" – mondta a főesperes.
Az egyik cél az egyházi tulajdonban lévő iskola udvarán épülő kápolnával a város azon részén élő, mintegy kétezer katolikus hívő minél jobb kiszolgálása. A tervek szerint kétszáz személy befogadására lesz alkalmas.
Az építkezés elkezdődött, a főesperes az anyagiakról is szólt: „Az alap öntéséhez szükséges összegbe bepótolt Hargita Megye Tanácsa, valamint Sándor Pongrác Fundamenta cége. Újabb jóváhagyást kaptunk egy nagyobb összegre, a megyei tanács pozitívan bírálta el a pályázatunkat, és reméljük, hogy a városvezetés is támogat. Számítunk a vállalkozók, illetve a hívek adományára is. Tervezzük, hogy téglajegyeket is felajánlunk a híveknek, de mindenekelőtt a vasárnapi találkozón várjuk a lakók és nemcsak a felszegiek ötleteit, javaslatait, akár a támogatás módjával kapcsolatosan is.\"
Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.
Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
szóljon hozzá!