
Fotó: Gergely Imre
Minden gyergyószentmiklósi lakosnak 6 lej 60 banit kell fizetnie havonta a szemét elszállításáért – az áremelést kedden délután szavazta meg a városi önkormányzati képviselő-testületi többség. Az új ár egy évig lesz érvényes.
2013. június 11., 18:562013. június 11., 18:56
2013. június 12., 16:472013. június 12., 16:47
Egy éve azért emelték a szemétszállítás díját, mert be kellett zárni a gyergyószentmiklósi szeméttelepet és a háztartásokban összegyűlt hulladékot szállítani kellett. Ennek költsége miatt a szemétdíj 5,88 lejre nőtt személyenként. Most egy másik beruházás miatt emelkedik az ár.
A szeméttelep bezárása után a GO Rt. udvarán alakítottak ki egy átrakó állomást, ahol a szemeteskocsik a begyűjtött hulladékot átöntötték konténerekbe, amelyeket aztán Székelyudvarhelyre szállítottak. Ez azonban zavarta a környéken élőket, több hatóság felé is eljuttatták panaszukat, feljelentésüket. Kivizsgálások következtek, és több megyei és országos szerv is megállapította, a helyzet tarthatatlan, lakott területektől távolabb kell új lerakót létesíteni, mégpedig sürgősen, ellenkező esetben kemény büntetéseket kellene fizetnie a hulladékgazdálkodásért felelős GO Rt.-nek.
Az új lerakónak a kutyamenhely szomszédságában találtak megfelelő helyet, itt azonban ki kellett építeni azt az rámpát, amelyre a szemeteskocsik fel tudnak hajtani, hogy a konténerbe ürítsék tartalmukat. A területhez mintegy 500 méteres hosszúságú utat is ki kellett építeni. Ez az útépítés kavart vihart a keddi tanácsülésen.
RMDSZ: kell az új lerakó, csak nem ezen az áron
A határozat vitájánál az RMDSZ-frakció tagjai kemény vádakat fogalmaztak meg a GO Rt. és a városvezetés irányába, kijelentve, egyetértenek azzal, hogy a szemétátrakót el kell költöztetni a lakóövezetből, de a módszerrel már egyáltalán nem.
Bajkó László önkormányzati képviselő kijelentette: többször kérték már a GO Rt. vezetőjének, Lukács Lászlónak a leváltását, mert úgy látják, nem tudja megfelelően ellátni a feladatát. Szerinte az a tény, hogy most egy 500 méteres út miatt kell megemelni az árat, ugyanezt igazolja. Bajkó szerint a kivitelező cég által tett ajánlatnál, azaz 180 ezer lejnél 30%-kal olcsóbban is elvállalta volna nem egy cég a munkálat elvégzését. Amiatt azonban, hogy egy drága ajánlatot választott a GO Rt., most az egész lakosságnak fizetnie kell. Felvetette ugyanakkor, hogy a város nagy mennyiségű felhalmozott töltésanyaggal, építkezési hulladékkal rendelkezik, azzal is meg lehetett volna oldani az útépítést.
Nagy Zoltán alpolgármester kifejtette, a felhalmozott töltés mezei utak javítására ugyan megfelel, de negyven tonnás szemétszállító teherautók közlekedéséhez megfelelő út kiépítésére nem. Mezei János polgármester hozzátette: a GO Rt. által kiválasztott kivitelező tette a legjobb ajánlatot. Lázár Zoltán képviselő kijelentette, úgy tudják, előbb lett kész az út, és utána kért árajánlatot a Go Rt. igazgatója. Lukács László igazgató ezt határozottan cáfolta. Kijelentette, a munkálatot elnyerő Radfeld Kft. mellett az Arconstól is ajánlatot kértek: Ez utóbbi valóban olcsóbban vállalta volna a munkálat elvégzését, de az általuk kínált nagyon alacsony áron a GO Rt. vezetője szerint nem lehetett volna megfelelő minőségben elvégezni az útépítést.
Szőcs Tivadar azt nehezményezte, hogy egy ilyen fontos döntésnél miért nem kérte ki az igazgató a vezetőtanács véleményét. Felvetődött az is, hogy miért nem került sor licitre. A válasz az volt, hogy a GO Rt. kereskedelmi vállalat, nem kötik a közintézményekre vonatkozó törvények, nem kell tehát licitáltatnia a munkálatot, az igazgató egyedül is dönthet.
Egy évig kell többet fizetni
A vita során az is tisztázódott, hogy az út és a rámpa az esős időszak miatt még nem készült el teljesen, így még azt sem lehet tudni biztosan, hogy mekkora lesz a végső ár. Elhangzott, egy bizottság fogja felmérni, hogy valójában milyen mértékű föld- és egyéb munkákra került sor. Ennek alapján dől majd el, hogy mekkora összeget kell kifizetni a Radfeldnek.
Elképzelhető az is – mondta Lukács László –, hogy a vártnál kevesebbet kell majd kifizetni. A kivitelezővel úgy szól az egyezség, hogy egy év alatt kell törleszteni a munkálat árát. Amennyiben ez kisebb összeg lesz, akár nyolc hónap alatt is kifizethetik. Ennek folyományaként a határozatba bekerült, hogy az áremelés, amely lényegében a munkálat költségei miatt lett szükséges, július elsejétől számítva legtöbb egy évig lehet érvényes, a törlesztés lezárulásával pedig vissza kell térni az 5 lej 88 banis árhoz. A határozatot a tizenegy MPP-s tanácsos szavazatával elfogadta a döntéshozó testület.
Az árváltozás lényege
Július 1-től a tehát gyergyószentmiklósi családok személyenként 6 lej 60 banit kell fizessenek havonta szemétszállítási díjként. A cégek esetében is nő a költség. Jelenleg köbméterenként 75 lej 86 bani + áfa a fizetnivaló, júliustól ez az összeg 85 lej 14 bani bani + áfa lesz.
Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.
Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
szóljon hozzá!