
Fotó: Gergely Imre
Lebontották a vasból készült tulipán-korlátok többségét a gyergyószentmiklósi Kossuth Lajos utcában. A városképszépítés következő lépése a járdajavítás, később új térelválasztók kerülnek ki azokra az utcaszakaszokra, ahol ezt a gyalogosok közlekedésének biztonsága megkívánja.
2012. augusztus 21., 19:442012. augusztus 21., 19:44
2012. augusztus 23., 16:392012. augusztus 23., 16:39
A főtér, valamint más forgalmas utak mellett díszelegtek több évtizede azok a tulipán motívumot utánzó vaskorlátok, amelyek eltüntetése még tavaly elkezdődött, kedden pedig folytatódott. Felállításuk idején még esztétikusak voltak, de mára rozsdásan, elhajlottan csak rondították a városképet.
Amint azt a polgármesteri hivatal szóvivője, Mezei D. Emőke elmondta, a vastulipánkorlátok kiemelése, elszállítása egyben előkészítése is a járdajavításoknak. A mellékgazdaság munkagépe ugyan sok helyen a járdaszegélyben, valamint a járófelületben is kárt tett a korlátok kiemelésekor, de ez nem marad így. Hamarosan elkezdődik a járdák javítása, új szegélykövek lerakása is. Ezt követően, ahol erre szükség van, a gyalogosok biztonsága végett új térelválasztókat szerelnek fel. Például az Orosz Kálmán iskolához nem kerülnek új korlátok, hiszen az épület felújítása után a bejárat a Dózsa György utca felől lesz, azaz kevésbé lesznek veszélyeztetve a tanintézményből kilépők. Kedden a Kossuth Lajos utcából tűntek el a vaskorlátok, kivéve a Vaskertes iskola előtti járdaszakaszt. Itt csak akkor szedik ki, amikor a járdajavítás valóban elkezdődik.
Zenével, színházzal, társasjátékokkal, sporttal és tánccal búcsúztatják a nyarat szeptember 25-én és 26-án Gyergyószentmiklóson. A Tarisznyás Márton Múzeum udvarán izgalmas programokkal köszön el Nyári Ifjúsági Színpad.
Tűz ütött ki egy raktárépületben Gyergyószentmiklóson, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók, csütörtökön délután.
Közzétette a sportszervezeteknek szóló, 300 ezer lejes pályázati kiírását Gyergyószentmiklós önkormányzata. A támogatásból többek között a helyi sportélet fejlesztését, valamint a tömeg- és versenysport népszerűsítését finanszírozhatják.
Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.
Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
szóljon hozzá!