
Minden évben sokan szoktak adakozni a rászorulók számára Gyergyószentmiklóson
Fotó: Gyergyószentmiklós Önkormányzata
Tizenkettedik alkalommal szervezik meg Gyergyószentmiklóson az adventi tartósélelmiszer-gyűjtést. Az Együtt egymásért akcióval 500 rászoruló család ünnepét teszik könnyebbé. Kérik az embereket, hogy legyenek a remény hordozói, figyeljenek egymásra.
2025. november 27., 19:302025. november 27., 19:30
Tizenkettedik alkalommal hirdeti meg idén az Együtt egymásért – szentmiklósiakért tartósélelmiszer-adománygyűjtő programot a gyergyószentmiklósi városháza szociális igazgatósága. A november 28-án rajtoló és december 17-ig tartó akció célja ugyanaz, mint az előző években:
Amint Gereöffy Imola, az igazgatóság vezetője elmondta Gyergyószentmiklóson jelenleg közel 500 családnak, összesen mintegy ezer személynek jelent gondot a mindennapi megélhetés – köztük négyszáz gyermek van, akiknek a családjában sokszor a napi betevő biztosítása is gondot jelent.
A Szociális igazgatóság által koordinált akcióban
„Ez nemcsak anyagi segítség, hanem lelki támogatás is, annak az üzenete, hogy a város közössége figyel rájuk” – hangsúlyozza Gereöffy Imola.
{A}
Az adományokat hat kereskedelmi egységben, valamint a szociális igazgatóság székhelyén lehet leadni. A gyűjtődobozokat november 28-án helyezik ki a következő üzletekbe:
Sláger Center;
Bucsin negyed: BB Market és Amigo üzlet;
Virág negyed: Barabás húsbolt és Teli Dongó;
Főtér: Kordiál.
A szervezők idén az iskolákat is bevonják a mozgalomba:
Ezek az apró figyelmességek is bekerülnek a karácsony előtt kiosztandó élelmiszercsomagokba. A program idei mottója: „Legyünk a remény hordozói”.
Az összegyűlt adományokat hetente szállítják ki a családokhoz,
Elektromos és elektronikai hulladékgyűjtést szerveznek szombaton Gyergyószentmiklóson. A feleslegessé vált készülékeket a művelődési ház parkolójában lehet leadni, de igény esetén az otthonoktól is elszállítják azokat.
Csütörtökig tartó csendőrségi gyakorlat kezdődik kedden Gyergyószentmiklóson: az akció nem jár forgalomkorlátozással és nem fogja zavarni a lakosság mindennapjait – közölte a város önkormányzata.
Gazdasági melléképület és személygépkocsi kapott lángra vasárnap délelőtt Gyergyóvárhegy községben.
Gyorsan közbeléptek a gyergyóalfalvi tűzoltók a csütörtöki vihar után, így megmenekült a nagyobb kártól a villámsújtott lakóház.
Csempészet gyanúja miatt tartottak házkutatást csütörtökön a gyergyószentmiklósi bíróság által elrendelt parancs alapján. Az akció során 888,43 gramm aranyat, valamint 27 ezer lejt, 550 eurót és 200 svájci frankot találtak.
Közel 300 ezer lejes beruházással korszerűsítették a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár eszközállományát és világítási rendszerét. A fejlesztés részeként olyan szolgáltatások is elérhetővé válnak, mint a nyitvatartási időn túli könyvátvétel.
Készül az új évadra a Figura Stúdió Színház: hat premiert terveznek, miközben tíz korábbi előadás is műsoron marad. A gyergyószentmiklósi társulat az iskolásokat is megcélozza új osztálytermi bérletével, és több fesztiválon is fellép az évad során.
Gombák, gyógynövények, méz, sajtok, vadak és hegyi patakokból kifogható halak, fűszerek, erdei gyümölcsök lesznek a középpontban az augusztus 28–29-én sorra kerülő Erdő Kincsei Fesztiválon Gyergyószentmiklóson.
Várja a gyerekeket és felnőtteket a Mozdulj Gyergyó! négynapos eseménysorozata, amelyen a sportágválasztótól az ökölvíváson, hokin és labdarúgáson át a közösségi programokig számos mozgásforma és kísérőrendezvény kap helyet Gyergyószentmiklóson.
Két maroshévízi férfit azonosítottak és tartóztattak le a rendőrök, miután a gyanú szerint megtámadtak egy taxisofőrt, majd egyikük jogosítvány nélkül elhajtott a taxival. A járművet később egy Maroshévíz határában található erdős területen hagyták.
szóljon hozzá!