
A hagyományos magyar népi kézművesség értékeinek megmentését, a tudás átadását és továbbörökítését szolgálta a hétvégén Gyergyószentmiklóson lezajlott Hagyományőrzők találkozója.
2016. október 10., 14:272016. október 10., 14:27
A rendezvény középpontjában idén a Gránátalma Egyesület és az általuk folytatott úri hímzés- tevékenység megismertetése állt. Az egyesület által készített hímzéseket bemutató kiállításon pénteken elhangzott, a találkozó alkalmat ad arra is, hogy a varróasszonyok munkáját megismerhessék azok is, akik a kézműves termékek forgalmazásával foglalkoznak.
Amint azt Kis Portik Irén elmondta, elsőrendű céljuk az, hogy az egykori erdélyi és magyarországi főúri udvarok varróasszonyai által készített műremekeket újra elkészítsék, minél többet megmutathassanak belőlük a mai utódoknak.
A gyergyószentmiklósi hagyományőrző találkozó szervezője, a Tizenhat Patak Egyesület, valamint az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Gyergyószéki szervezete vezetője, Bákai Magdolna elmondta, miután korábban huszártábort, majd kézművesek találkozását tartottak, most a a varróasszonyok munkájának bemutatására került sor. A gránátalmások munkáit jövő nyáron Budapesten, a Hagyományok Házában is bemutatják.
Idén is folytatják a Tarisznyás-estek sorozatát Gyergyószentmiklósón a Tarisznyás Márton Múzeumban.
Gyergyószentmiklós viseli Magyarország külhoni ifjúsági fővárosa címet idén, amelyet Cegléd testvérvárossal párban nyert el. A kitüntetéssel járó 100 millió forintos támogatás konkrét fejlesztéseket hoz: például ifjúsági központ épül.
Súlyos tűzesethez riasztották a tűzoltókat: Salamáson lángra kapott a helyi rendőrőrs épülete. A tűz az épület tetőszerkezetét és a manzárdot érinti, mintegy 200 négyzetméteres felületen.
Egy lángoló mezőgazdasági épülethez riasztották szerdán reggel a tűzoltókat Gyergyóremetére: egy nagyméretű istálló gyulladt ki egy farmon. Szerencsére sem emberi sérülés nem történt, sem állatokban nem esett kár.
A lakosság kisebb arányban volt jó adófizető, a cégeknél viszont jelentős adósságcsökkenés történt 2025-ben Gyergyószentmiklóson. A 2026-os évre vonatkozó helyi adók és illetékek befizetése január 15-től lehetséges a városban.
Turisztikai Desztináció Menedzsment alapításával tenné ismertebbé, vonzóbbá a városi és gyilkostói vendéglátóhelyeket, valamint a turisztikai kínálatot Gyergyószentmiklós. Az új évtől bevezetett idegenforgalmi illeték teremti meg ehhez az alapot.
Teljesen lezárták a forgalmat a 12C jelzésű országút Gyergyószentmiklós és Gyilkostó közötti szakaszán szombat reggel, miután az erős havazás miatt az úttestre dőlt egy fa.
Császármetszéssel segítették a világra az év első újszülöttjét a gyergyószentmiklósi kórházban. A kisfiú és édesanyja is egészségesek.
Ma, amikor a különféle alkalmazások akár percnyi pontossággal jelzik előre az esőt, vagy azt, hogy mikor süt ki a nap, a népi időjóslás több ezer éves következtetései már nem létfontosságúak, de egy könyv segít abban, hogy mégse menjenek feledésbe.
Idén is a főtéren, a központi parkban rendezik meg Gyergyószentmiklóson a szabadtéri szilveszteri ünnepséget. A szervezők közös óévbúcsúztatóra és újévköszöntésre várják a helyieket és az ide látogatókat koncerttel és éjféli tűzijátékkal.
szóljon hozzá!