Hirdetés
Hirdetés

Gyergyói Világvándor – öt év után, decemberben

Az elszármazottak emlékfája. Újabb nevek kerülhetnek rá decemberben. Archív •  Fotó: Baricz Tamás Imola

Az elszármazottak emlékfája. Újabb nevek kerülhetnek rá decemberben. Archív

Fotó: Baricz Tamás Imola

Öt év elteltével ismét megszervezik a Gyergyószentmiklósról elszármazottak találkozóját – a második Gyergyói Világvándor rendezvényeit a decemberi városnapok keretében tartják. Az esemény programjainak központi témája az elvándorlás, itthon maradás lesz.

Pethő Melánia

2017. április 26., 19:462017. április 26., 19:46

Várossá válásának 110. évfordulóját nagyszabású rendezvénysorozattal készül megünnepelni Gyergyószentmiklós, az ünnepséget a városnapok idejére szervezik. Ekkorra várják haza az elszármazottakat is – jelentette be sajtótájékoztatón Nagy Zoltán polgármester.

„Öt év elteltével ismét megszervezzük a Gyergyói Világvándor rendezvényünket. Ennek első kiadását nyári időszakban tartottuk, most a városnapokra időzítjük a programjait. Célunk, hogy az együvé tartozást, a szentmiklósi lelkületet erősítsük” – magyarázta Nagy. Hozzátette, a két rendezvényt egybevonva az is szándék, hogy új színt adjanak az utóbbi időben megszokottá vált városnapi programoknak.

Hirdetés

A főszervező ezúttal is a művelődési központ lesz, az intézmény vezetője az ünnepség koncepcióját ismertette. Az elvándorlás, az itthon maradás tematikák kapnak hangsúlyt a rendezvényen, mindez előadások, produkciók, fórumok keretében – mondta Fórika Sebestyén.

„Mindamellett, hogy a nem itthon élők műsorral ajándékozzák meg a várost, lehetőséget szeretnénk teremteni arra is, hogy az itt lakók közvetlen kapcsolatot teremthessenek a vendégségbe érkezőkkel. Ezért közönségtalálkozókat tervezünk. Mivel állandó téma az elvándorlás és az itthon maradás, ezeknek fórumok keretében szentelünk teret külföldön élők, hazaköltözöttek vagy éppen a hazatelepedést fontolgatók részvételével. Egyrészt a fiatalok szempontjából tartjuk fontosnak a téma tárgyalását, de cél a tájékoztatás is.

Miért éri meg valakinek külföldön élni, hogyan zajlik az élete ott, ahol tartózkodik? – tapasztalatok, benyomások által keresünk válaszokat a kérdésekre.

Ugyanakkor megvilágítjuk az itthon maradás lehetőségeit is, és teret adunk azoknak is, akik nem Szentmiklóson születtek, de itt élik mindennapjaikat” – fejtette ki a rendezvény alapötletét Fórika.

Hozzátette, ahhoz, hogy minél több alkotót, művészt vagy más területeken jeleskedő személyt sikerüljön meghívni a december 2–6. között zajló programokra, számítanak a lakók javaslataira. A programok tekintetében is várják ötleteiket. Az elszármazottak találkozójáról hamarosan megjelennek az újdonságok a Vilagvandor.ro honlapon és az esemény Facebook-oldalán – ígérik a szervezők.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 13., kedd

Megvan a magyarországi országgyűlési választások időpontja

A köztársasági elnök április 12-re tűzte ki az országgyűlési választás időpontját – közölte a Sándor-palota kedden az MTI-vel.

Megvan a magyarországi országgyűlési választások időpontja
Hirdetés
2026. január 13., kedd

Halálos áldozatot követelt az idei tél eddigi leghidegebb éjszakája

Hipotermia miatt halt meg keddre virradóan egy 65 éves, temesvári férfi.

Halálos áldozatot követelt az idei tél eddigi leghidegebb éjszakája
2026. január 13., kedd

Jó úton a megszüntetés felé: még kevesebben kapnak üdülési utalványt az idei feltételek szerint

Tovább szűkítik a jogosultak körét a közszféra alkalmazottai számára biztosított üdülési utalványrendszerben. Kivezetik ugyanakkor a kötelező önrészt, így már nem jogszabályi, hanem piaci muszájból kell hozzátenni.

Jó úton a megszüntetés felé: még kevesebben kapnak üdülési utalványt az idei feltételek szerint
2026. január 13., kedd

Kóbor kutyák a lakónegyedekben: rendszeresen visszatérő gond

Az utóbbi időszakban ismét számos kóbor kutya tűnt fel Gyergyószentmiklós lakónegyedeiben, elsősorban a szeméttárolók környékén – hívta fel figyelmünket olvasónk. A többségük békés, de több esetben agresszív viselkedésről is érkeztek jelzések.

Kóbor kutyák a lakónegyedekben: rendszeresen visszatérő gond
Hirdetés
2026. január 13., kedd

Pokoli időben mentek egy ukrán férfi megmentésére, mindannyian egy esztenán éjszakáztak – videóval

Életben találták hétfő éjszaka a Máramarosi-havasokban a hegyimentők azt a 31 éves ukrán férfit, akinek keresését már egy éjszakával korábban elkezdték.

Pokoli időben mentek egy ukrán férfi megmentésére, mindannyian egy esztenán éjszakáztak – videóval
2026. január 13., kedd

Menyasszony-fotó az almáriumban? Porolja le!

2024-ben az Év kiállítása díjjal jutalmazták a Magyar Nemzeti Múzeum Magyar Menyasszony című kiállítását. Most annak utazó „kapszulaváltozata”, a Székely Menyasszony érkezik Sepsiszentgyörgyre és Csíkszeredába, de mi is hozzájárulhatunk a sikeréhez.

Menyasszony-fotó az almáriumban? Porolja le!
2026. január 13., kedd

Sarkvidéki hideg: mínusz 20 fok alá esett a hőmérséklet Székelyföldön

Székelyföld-szerte mínusz 15 Celsius-fok alatti hőmérsékleteket hozott az idei tél eddigi legfagyosabb éjszakája. A Kovászna megyei Bodzafordulón pedig ennél is hidegebb reggelre ébredtek – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat adataiból.

Sarkvidéki hideg: mínusz 20 fok alá esett a hőmérséklet Székelyföldön
Hirdetés
2026. január 12., hétfő

Lakóház gyulladt ki egy Maros megyei településen

Lakóház tetőtere kapott lángra hétfőn este a Maros megyei Szalárdtelepen, ahol közösen vágtak neki az oltásnak az országos katasztrófavédelem Maros és a Hargita megye munkatársai.

Lakóház gyulladt ki egy Maros megyei településen
2026. január 12., hétfő

Bonyolult jelszó, biometrikus azonosítás – ezekkel már védettebbek a mobilos adataink

A mobileszközökön tárolt adatok védelmével kapcsolatos jó tanácsokat fogalmazott meg hétfőn a belügyminisztérium.

Bonyolult jelszó, biometrikus azonosítás – ezekkel már védettebbek a mobilos adataink
2026. január 12., hétfő

48 év helyett 55 vagy 60 éves nyugdíjkorhatárban gondolkodnak a belügyi és védelmi alkalmazottak esetében

A védelmi és a belügyminisztérium képviselőinek a jövő hét végéig ki kell dolgozniuk a belügyi és a védelmi alkalmazottak nyugdíjkorhatárának emeléséről szóló törvénytervezetet – jelentette ki hétfőn Radu Miruță védelmi miniszter.

48 év helyett 55 vagy 60 éves nyugdíjkorhatárban gondolkodnak a belügyi és védelmi alkalmazottak esetében
Hirdetés