
Nagy érdeklődés övezte a tavalyi Gyergyói Diákkonferenciát
A harmadik Gyergyói Diákkonferenciát szervezi a Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont partnerségben a Gyergyói Szemle Egyesülettel. Az esemény helyszíne a Szent István plébánia nagyterme, időpontja szeptember 23., 10–18 óra.
2017. szeptember 22., 14:392017. szeptember 22., 14:39
A konferencia célja, hogy a különböző szakokon tanuló egyetemi hallgatók jobban megismerjék egymást, szakmai érdeklődésüket, eddigi szakmai munkájukat.
Ezért a konferenciára meghívták a szervezők a szervezetek vezetőit, hogy megismerhessék a diákok szakmai érdeklődését, felkészültségét, és a diákok is megismerkedhessenek a helyi szervezetek vezetőivel.
A minden érdeklődő számára nyitott rendezvény első előadása: Végzős középiskolások pályaválasztását meghatározó tényezők vizsgálata, fókuszban a pályaválasztási érettséggel és a koherencia érzettel – Jánosi-Rekeczki Kata, nevelési tanácsadó.
A diákelőadások témái széles skálán mozognak. Így a társadalom- és gazdaságtudomány szekcióban olyan címek szerepelnek, mint: Az erdélyi könnyűzene fesztiválok marketing-kommunikációja (Fodor László, Tekerőpatak, marketing szak), Kolozsvári diákok szexualitása (Gáspár Szeréna, Maroshévíz, antropológia), „Dumakavics” – Az erdélyi magyar humor társadalmi mezője (György Botond, Alfalu, szociológia), A gyergyószentmiklósi szociális szolgáltatások nemzetközi kapcsolatai (Kémenes Edina, Gyergyószentmiklós, nemzetközi kapcsolatok), A történetmesélés ereje (Portik Tímea, Remete, kommunikáció).
A segítő szakok szekcióban tervezett előadások: Nyelvi kivizsgálás az orvosnál? Egy kvalitatív kutatás eredményei és a prevenció lehetőségei (Abrudbányai-Győri Melinda, Gyergyószentmiklós, mentálhigiéné mesterképzés), Gyergyószentmiklósi serdülők dohányzási szokásainak vizsgálata az új dohányzási törvény tükrében (Czirják Edit, Gyergyószentmiklós, szociális munka), A képernyő előtt töltött idő hatása a szociális készségek fejlődésére (Fodor Anett, Tekerőpatak, pszichológia), Egy falfestéses közösségi projektet megalapozó háttérkutatás Gyergyószentmiklóson, (Fodor Rita, Tekerőpatak, mentálhigiéné mesterképzés), Középiskolában dolgozók munkahelyi elégedettsége (Lakatos Réka, Gyergyószentmiklós, pszichológia), Szexuális zaklatás vizsgálata a kolozsvári egyetemisták körében (Sólyom Anika, Gyergyószentmiklós, szociális munka szak).
A műszaki- és természettudományi szekcióban: Vezetéstámogató rendszerektől az önvezető autókig (Gyulai Albert, Tekerőpatak, autómérnöki szak), Matematikai feladatok automatizált generálása (Polgár István, Gyergyószentmiklós, matematika szak, mesteri), A Maros felső völgyében és a Meleg-Szamos völgyében élő vaddisznó populációk bioetológiai sajátosságainak összehasonlító kutatása (Ráduly Kinga, Gyergyószentmiklós, erdőmérnöki szak).
A konferencia zárása és összegzése 17.40-től szerepel a programtervezetben.
Szeptember végén 4 674 614 nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 2725-tel kevesebbet, mint az előző hónapban; az átlagnyugdíj 2785 lej volt – derül ki az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) szombaton közzétett adataiból.
Drónt észleltek szombat reggel a hadsereg radarjai Ukrajna légterében, amely a Tulcea megyei Plaurutól északra, a román határ felé haladt – közölte a védelmi minisztérium. A drón nem lépett be Románia légterébe.
Kilogrammonként 2 lej 50 bani körüli áron kínálják a káposztát a szombati, 19. szépvízi káposztavágáson és -vásáron. A kilátogatók közül sokan a kisebb, közepes méretű fejeket keresik, miközben idén sok nagyobb káposzta termett.
Románia szövetségesei segítségét kérte a fekete-tengeri térség biztonságának megerősítéséhez arra az időszakra, amíg megérkeznek az uniós SAFE program keretében megrendelt védelmi eszközök.
Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.
Jóváhagyta a kormány pénteki ülésén a Romsilva 2026-os költségvetését, amely több mint 105 millió lejes bruttó nyereséggel számol, és fedezetet biztosít mind az 5300 terepen dolgozó erdész testkamerájának beszerzésére.
Nem merült fel olyan szakmai kifogás, amely indokolná az orvosi, fogorvosi és gyógyszerészi szakvizsga megismétlését vagy a dolgozatok újrajavítását – közölte pénteken az egészségügyi minisztérium.
Az idei influenzaszezon első halálos áldozata egy 65 év feletti, krónikus betegségekben szenvedő Kolozs megyei férfi – közölte pénteken honlapján az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).
A Szociáldemokrata Párt (PSD) pénteken közölte, hogy a parlamenthez benyújtott kormányprogramban valamennyi olyan intézkedés szerepel, amelyet a párt Luca Niculescu kijelölt miniszterelnöktől kért.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatásoknak a kifizetései – tájékoztatott a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
szóljon hozzá!