
Fotó: Albert Eszter
Egy régi álmot valósít meg két gyergyószéki fiatal azáltal, hogy részt vesznek a Budapest–Bamako Ralin, egyúttal csatlakozva a Budapest–Bamako Charity 2022 programhoz, tanszerekkel, számítástechnikai felszerelésekkel támogatva az afrikai gyermekeket. A jótékonykodásból a gyergyószékiek is kivették részüket, főként a gyerekek, akik szombaton tolltartókat adományoztak.
2022. október 16., 15:202022. október 16., 15:20
2022. október 16., 15:452022. október 16., 15:45
A Gyergyószentmiklósi Erőforrásközpont is csatlakozott a Budapest–Bamako Ralihoz kapcsolódó jótékonysági akcióhoz, és amelyen részt vesz két gyergyótekerőpataki fiatal, Fórika Tihamér és Gyulai Albert is.
„A jótékonysági akció afrikai gyerekek támogatását célozza, ebbe a gyergyóiak is bekapcsolódhatnak azáltal, hogy egy felszerelt tolltartót adományoznak a Sierra Leone-ben található, magyar Afrika-kutatóról elnevezett Torday Emil Általános Iskola diákjai számára” – tudtuk meg Elekes Istvántól, az erőforrásközpont programfelelősétől.
Fotó: Albert Eszter
Az akcióról szóló felhívást kiközölték az iskolába is, ahonnan pozitív visszajelzéseket kaptak. Október 15-én, szombaton Gyergyószentmiklóson a Salamon Ernő Gimnázium előtt, illetve Tekerőpatakon egy órával később a templom mellett lehetett találkozni a két kalandvágyó fiatallal és a 30 évesnél is idősebb piros Daciával, amellyel október 21-én nekivágnak a nagy kalandnak.
– nyilatkozta a Gyulai Albert.
A Budapest–Bamako Charity 2022 program részeként a rali szervezői nagy magyar Afrika-kutatóról elnevezett iskolát napelemekkel és iskolabútorokkal látják el. A Budapest–Bamako Charity keretében a szervezők gyümölcsfaültetést is szerveznek Afrikában, amellyel a helyiek életét és megélhetését segítik.
Fotó: Albert Eszter
A gyergyói fiatalok az egy hónaposra tervezett kalandra a személyes tárgyaikat és az adományokat is a Daciával szállítják, így a gépjárművet át kellett alakítani, hogy a csomagok mellett az utazáshoz szükséges felszerelések is elférjenek. „Lévén, hogy ez egy minimálasszisztenciás rali, az utazás számunkra nem a fényűzésről szól, hiszen az egésznek az a lényege, hogy minél távolabb kerüljünk a komfortzónánktól. Az autó hátsó üléseinek helyére kerülnek majd az adományok, a csomagtartót a szerszámok és a mi csomagjaink töltik ki, illetve a tetőcsomagtartóra a terephez szükséges felszereléseket tesszük. Az adományokat személyesen adjuk át egy előre megszabott útiterv alapján” – mondta a Gyulai Albert
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!