
Vasárnap délben tartják a güdüci búcsút. Archív
Fotó: Pethő Melánia
A Pro Güdüc egyesület szervezésében tizedik alkalommal szervezi meg a faluünnepét hétvégén a Gyergyószárhegyhez tartozó kis település.
2019. július 04., 15:302019. július 04., 15:30
A hétvége három napján főként szórakoztató programok várják a helyieket, onnan elszármazottakat és vendégeket. Pénteken délután sportbajnoksággal indul az eseménysor a Vakaria Ernő sportpályáján, majd este retro buli lesz az iskolaudvaron. Szombaton főzőverseny, vetélkedők, a Brill Dance táncegyüttes fellépése, valamint utcabál szerepel a programban.
Vasárnap délben tartják a búcsús szentmisét a Gyergyószéki Fúvószenekar közreműködésével, majd a csíkdánfalvi vonós zenekar és a Csíki páros, a ditrói néptánccsoport lép fel, hogy aztán az Orotvai Komák humoros előadása szórakoztassa a nézősereget. A részletes program megtalálható a gyergyószárhegyi önkormányzat Facebook-oldalán.
Nicușor Dan államfő aláírta vasárnap az Adrian-Ioan Veștea miniszterelnökké jelöléséről szóló rendeletet – közölte az elnöki hivatal.
A Maros megyei tűzoltóknak vasárnap délután több helyszínen is be kellett avatkozniuk ez esőzések okozta károk elhárításáért. Délután ötkor a beavatkozások még folyamatban voltak.
Tovább gyűrűzik a vita Adrian Veștea miniszterelnök-jelölése körül. Miközben a PNL egyik európai parlamenti képviselője a politikus kizárását követeli, az AUR előre hozott választásokat sürget, az RMDSZ pedig még mérlegeli álláspontját.
Adrian Veștea szerint miniszterelnökké jelölése nem a PNL megosztását szolgálja, hanem lehetőséget ad arra, hogy a liberálisok folytassák a reformokat és bizonyítsák: készek felelősséget vállalni Románia stabilitásáért.
A legtöbb közúti baleset vasárnap történik, a kritikus időszak pedig 13 óra és 17 óra közé esik – hívja fel a figyelmet a rendőrség. Vasárnap a Maros megyei közlekedési rendőrök közúti ellenőrzést és balesetmegelőzési tevékenységet tartanak.
Rendkívüli egyeztetésre hívja össze a PSD vezető testületeit Mihai Fifor, miután Nicușor Dan államfő Adrian Veșteát bízta meg kormányalakítással. A szociáldemokraták szerint a döntés előtt nem egyeztettek velük.
Erős szélre és zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztásokat adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Adrian Veștea miniszterelnök-jelölése újabb politikai vitát váltott ki. Ilie Bolojan szerint a lépés a PNL megosztására irányul, míg az USR képviselője azt kifogásolja, hogy Nicușor Dan államfő nem egyeztetett előzetesen az új jelölt személyéről.
Eugen Tomac visszaadta kormányalakítási megbízását, ezért Nicușor Dan államfő vasárnap Adrian Veșteát kérte fel új kormány létrehozására. Az elnök szerint a politikai válságból végül csak egy pártok által támogatott politikai megoldás vezethet ki.
Tisztában voltam azzal, hogy egy szürreális filmre vettem jegyet, amikor úgy döntöttem, hogy megnézem az A24 új horrorfilmjét, a Hátsó szobákat.
szóljon hozzá!