
Fotó: Gergely András
Az I. világháborúban elesett, az Úz-völgyi sírkertben eltemetett hősök előtt tiszteleg Csíkszentmárton önkormányzata azáltal, hogy gránittáblákra vésette 845 ott nyugvó nevét. A hadi temető kerítésére kihelyezett kilenc tábla ezredenként tartalmazza a hazafiak névsorát.
2017. augusztus 09., 08:592017. augusztus 09., 08:59
Régi elképzelése volt a csíkszentmártoni községvezetésnek, hogy az Úz-völgyi sírkertben eltemetett hősöket nevesítsék, névsorukat pedig kihelyezzék az emlékhely közelében, ezáltal elérhetővé tegyék mindenki számára. Ennek kivitelezésére egyrészt a finanszírozás hiánya miatt kellett eddig várni, másrészt a temető rehabilitációjára is várni kellett, hogy megfelelő felület álljon a rendelkezésre a táblák kihelyezésére – ismertette érdeklődésünkre Gergely András. Csíkszentmárton polgármestere továbbá kifejtette, ő maga évek óta kutatja különböző forrásokból – saját anyakönyveik feldolgozásával, egyéb adatbázisok felkutatásával –, hogy kiket is temettek el az említett sírkertben. Eddigi kutatómunkája révén összeállt egy 845 személy nevét tartalmazó lista.
Fotó: Gergely András
Mivel idén sikeresen pályáztak a Bethlen Gábor Alaphoz,
Egy bordányi mesterember, Lajkó Antal által vezetett cég (Lajkó Gránit Kft.) vállalta el, mondhatni baráti áron, a névsor gránittáblákra való kifaragását – emelte ki mintegy köszönetképpen is a községvezető. Hozzátette, a nyolc nagy és egy kisebb tábla ezredenként, betűrendbe szedve tartalmazza az I. világháborúban elesett, az Úz-völgyi hadi temetőben elhantolt személyek neveit. Ezeket a napokban függesztették ki helyükre.
Fotó: Gergely András
Tisztázta az is, hogy habár mindkét világháborúban csaták helyszíne volt Úz-völgye, sem arányában, sem jelentőségében nem lehet a kettőt összehasonlítani.
– részletezte Gergely András.
Fotó: Gergely András
Kifejtette azt is, mivel ez utóbbi egy „álló háború” volt, megadatott, hogy valamelyest rendszerezve, kellő tisztelettel temessék el a katonákat. A második világháborúban sajnos az egy „átvonuló front” volt, így kevés katonának adatott meg a tisztességes temetés.
Az úzi temetőben mindössze egy-két, a II. világháborúban elesett személyt temettek el a háború után a civilek.
Fotó: Gergely András
Megemlékezés minden évben
Habár az Úz-völgyi hadi temető az I. világháborúban elesett katonák nyughelye, 1994-ben, az akkor még szép számban élő második világháborús veteránok a sírkertbe állítottak emlékművet elesett társaik tiszteletére. Azóta minden esztendőben augusztus 26-án, az 1944-ben ezen a napon történt szovjet támadásra emlékezve a hadi temetőben gyűlnek össze a csíkiak és háromszékiek, hogy leróják kegyeletüket őseik előtt.
Idén sem lesz ez másképp, a hagyományoknak megfelelően augusztus 26-án, déli 12 órától kezdődik az Úz-völgyi megemlékező szentmise.
Fotó: Gergely András
Súlyos kutyabántalmazási ügyről tájékoztatta a nyilvánosságot közösségi oldalán Forró Béla, a kézdivásárhelyi Benji Állatvédő Egyesület elnöke. Ez az eset mégis egyike a szerencsésebben végződőknek.
A nyolcadikosok 79 százaléka ért el legalább 5-ös átlagot az országos képességfelmérő vizsgákon – tájékoztatott kedden az oktatási minisztérium.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, George Simion kedden felszólította az államfőt, hogy ezen a héten bízzon meg valakit kormányalakítással, és bejelentette, hogy kezdeményezi Nicușor Dan felfüggesztését.
Újabb vörös jelzésű időjárási riasztást adtak ki kedden délután Maros és Hargita megye több településére. A heves viharok, a nagyméretű jégeső és a felhőszakadások veszélye miatt a hatóságok mindkét megyében RO-Alert riasztást is küldtek.
Nicușor Dan kedden kijelentette, hogy fennáll az előre hozott választások lehetősége, de szerinte ezt a forgatókönyvet el kellene kerülni, mert nem hozna jelentős változást a politikai erőviszonyokban, és fenntartaná a jelenlegi patthelyzetet.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Narancssárga jelzésű viharriasztás volt érvényben kedden délután Maros megyében, ahol az erős szél, a felhőszakadás több helyen is komoly fennakadásokat okozott.
Közönségének alig 9 százaléka középiskolás korú – ezért alapvető cél lesz a jövőben, hogy nyisson a fiatalok felé a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház.
Sepsiszentgyörgyön olyan meleg van, hogy locsolni kell az utcákat. A TEGA köztisztasági vállalat naponta száz köbméter vizet használ fel a megyeszékhely hűtésére.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) 21 megye több folyójának vízgyűjtő területére.
szóljon hozzá!