Gombára veszélyes emberek

Az enyhe időjárás kedvezett az egyik legismertebb, legbecsültebb gombáinknak, a tavasz hírnökeinek is becézett kucsmagombáknak, s bár a fagy veszélye még fennáll, hasonlóan nagy veszélyt jelentenek rájuk a felelőtlen emberek is – tudtuk meg Bodó Gyula székelyudvarhelyi gombásztól.

Szász Csaba

2010. április 21., 09:582010. április 21., 09:58

2010. május 05., 12:392010. május 05., 12:39

Galéria
– Mondhatom, hogy nagyon fekszik nekik ez az idő és a korán beköszöntött tavasz, az elmúlt évekhez képest hamarabb megjelentek, félő is, hogy lesz még fagy. Tavaly és tavalyelőtt is úgy jártunk, hogy előjöttek, aztán mind lefagytak. Pár évvel ezelőtt szép termés kezdett kialakulni, mondhatni, hogy most tömegesen fellelhető a csészegomba, a kucsmagomba. Ez utóbbiakkal kapcsolatosan azonban szomorú, hogy a tömegesen gombászni induló emberekből sokan feltúrják, szinte „felszántják” a terepet, ami nem tesz jót a kucsmagombának, ezzel csak azt érik el, hogy egyre ritkábban forduljon elő ez a gombafaj. Nem kellene ilyen durva módon beleavatkozni a természetbe.

– Igaz, hogy az amatőr gombászok nehéz helyzetben vannak?

– A dolog jogi oldalát tekintve igen. Most, hogy a lelőhelyek nagy része magánkézben van, mi gombászok tulajdonképpen ki se mehetünk az erdőre vagy mezőre, hacsak nincs engedélyünk a gazdáktól. Bár tudtommal ezt nemigen tartja be senki. Sajnos az érvényben lévő törvények inkább a főként olasz tulajdonú begyűjtőközpontoknak kedveznek, melyek a környezetet nem kímélve valósággal tarolnak, végigszántják a lelőhelyeket, figyelmen kívül hagyva, hogy a földeken egy káros, visszafordíthatatlan folyamatnak az elindítói – válaszolt a szekelyhon.ro kérdéseire Bodó Gyula udvarhelyi gombász.

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek

Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen

Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen
2026. október 16., péntek

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán

Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Hirdetés
2026. október 14., szerda

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet

Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet
2026. október 14., szerda

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban

Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban
2026. október 14., szerda

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván

Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen
2026. október 12., hétfő

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal

Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal
2026. október 12., hétfő

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában
Hirdetés