
Fotó: Gergely Imre
A Pro Servitum Civitatem díj a legrangosabb elismerés, amit Gyergyóalfalu önkormányzata adhat. Ezt vehette át csütörtökön Takács József háziorvos, aki több mint négy évtizede gyógyítja a betegeket, szolgálja a falu közösségét.
2021. december 23., 13:362021. december 23., 13:36
2021. december 23., 14:362021. december 23., 14:36
Dísztanácsülésen szavazta meg a gyergyóalfalvi képviselő-testület, hogy Pro Servitum Civitatem díjat adományoz Takács József háziorvosnak. Amint az erről szóló javaslatot előterjesztő képviselő, Székely Zoltán elmondta, Takács József 44 éve segíti a betegek gyógyulását Gyergyóalfaluban és Borzonton.
„Az emberekhez való viszonyulását nem az anyagiak, hanem az empátia, emberség, hivatástudat határozza meg. Dolgozik ma is, megy ha hívják,
észben tartja, hogy milyen problémákkal küszködtek az elődök. Ijedt gyermekfejeket simogat, tapasztalatokon alapuló érvekkel nyugtatja az aggódó szülőket. Ott van ma is, ahol valakinek szüksége van rá. Lelkiismeretes, áldozatkész, időnként már-már önfeláldozó munkáját páciensei és azok hozzátartozói is elismerik és nagyra becsülik” – mesélte.
– hangzott el.
Fotó: Gergely Imre
Gáll Szabolcs polgármester méltatásában úgy fogalmazott, hogy a kitüntetett személy azzal a gondolattal végezte a feladatát, hogy hozzá tud tenni valamit a közösség életéhez, ami által jobb lesz a világ.
Megértő, jó orvos, akinek azt kívánják, hogy sokáig tudjon még a falu jó közérzete felett pásztorkodni, ami egyéniségétől elválaszthatatlan.
Fotó: Gergely Imre
Takács József rövid beszédében megállapította, az elismerés annak igazolása, hogy jó úton haladt. Köszönetképpen rámutatott, munkájában nem volt egyedül, mellette volt a család, az önkormányzat, a barátok is. „Voltak nagyon megterhelő időszakok – mint a jelenlegi járvány is –, de sosem tudtunk megfeledkezni a betegekről, és arról sem, hogy mindig nemzetben gondolkodjunk” – fogalmazott a kitüntetett.
A Gyergyóalfalu önkormányzta által 2019-ben alapított Pro Servitum Civitatem díj nagyobb elismerésnek számít, mint a díszpolgári cím. Takács József a második személy, aki ezt átvehette, az első 2019-ben Balázs József festőművész volt.
Hamarosan kezdődhetne a síszezon a Madarasi Hargitán, de egyáltalán nem biztos, hogy ez meg is történik a sípályák üzemeltetésével kapcsolatban kialakult vita miatt. Az érintettek csak abban értenek egyet, hogy a közösséget érheti a legnagyobb kár.
Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ.
Ismét Ro-Alert riasztást kaptak a fitódiak kedden, kevéssel hét óra előtt ugyanis hétfőhöz hasonlóan medve járt a településen.
Megválasztották Fejes Pétert legfőbb ügyésznek a parlamenti képviselők az Országgyűlés keddi ülésén.
Hat romániai üzlet hűtőberendezéseinél észleltek rendellenes hőmérséklet-emelkedést az európai országok hűtőrendszereit érintő kibertámadás-sorozat idején – közölte kedden az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Meghosszabbították az 1500 lejes szakmai támogatásra jogosító kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a pedagógusok is megkaphatják az összeget év végéig, akik eddig adminisztratív hibák miatt maradtak ki a juttatásból.
Befejeződött a gyergyóditrói községháza felújítása, hivatal munkatársai visszaköltöztek az épületbe. A lakosság ismét a megszokott helyen intézheti ügyeit, a korszerűsített épület homlokzatára pedig a magyar nyelvű Községháza felirat is visszakerült.
A bruttó minimálbér jelenlegi szinten tartását kéri a kormánytól 2027-re a kis és középvállalkozásokat tömörítő IMM Románia.
Biztosítási kötvények hamisításával próbált bankhitelt szerezni egy cég tulajdonosa Hargita megyében. A rendőrség kedden több házkutatást is tartott a cég munkapontjánál, valamint a tulajdonosnál.
A korábbi gyermekgondozási díj teljes összegének megfelelő támogatást kaphatnának azok a szülők, akik a gyermeknevelési szabadság ideje alatt visszatérnek dolgozni. Az erről szóló törvénytervezetet kedvezően véleményezte a szenátus szakbizottsága.
szóljon hozzá!