Fotó: Boda L. Gergely
Robbanás zavarta meg a Maros megyei Udvarfalva nyugalmát kedden, január 5-én délelőtt 10 óra tájban. A detonáció következtében egy idős asszony életét vesztette.
2010. január 05., 16:512010. január 05., 16:51
2010. január 05., 17:042010. január 05., 17:04
Fotó: Boda L. Gergely
Egy családi ház hátsó szobájában történt a robbanás, amely kinyomta annak falait. A romok maguk alá temették a szobában tartózkodó 84 éves K. I.-t. Az idős asszony a mentők érkezésekor még életben volt, de kórházba szállítása közben elhunyt.
A helyszínre érkező tűzoltók megállapították, hogy gázszivárgás okozta a detonációt, és értesítették a gázszolgáltatót, melynek emberei – érkezésük után – megerősítették a tűzoltók állítását. A szolgáltató emberei mellett a katasztrófa-elhárító ügynökség és a rendőrség is vizsgálja a baleset körülményeit.
Abban a szobában, amelyben a robbanás történt, mindössze egy főzőkályha volt. A gázvezetékeket 2009-ben is, mint mindig, megvizsgálták a szakemberek, de nem találtak semmi rendellenességet. Az épület egyébként el volt látva gázszivárgásjelző és -riasztó készülékkel egyaránt.
Koronkán vasárnap nemcsak az államelnök-jelöltek nevére lehet pecsételni. Egy másik szavazólapot is kapnak a helyiek, akik arról nyilváníthatnak véleményt, hogy akarják-e, hogy a településükön tömbházak épüljenek.
Kigyulladt személygépkocsihoz riasztották a segesvári hivatásos tűzoltókat szombatról vasárnapra virradó éjszaka.
Idős édesapját keresi egy férfi Marosvásárhelyen, aki napok óta nem tért haza.
Munkaszüneti napon sem pihentek a Maros megyei közlekedésrendészek: közel 300 autóvezetőt igazoltattak, alkohol- és drogteszteket végeztek, de volt, akinek a jogosítványát is bevonták, más szabálysértők pénzbírságot kaptak.
Három autó ütközött össze Segesváron péntek délelőtt a 13-as jelzésű országúton, hárman megsérültek – adja hírül a Maros megyei tűzoltóság.
Az egykor zászlókkal menetelő május elsejei tömeget a rendszerváltás után felváltották a fűbe terített kockás plédek, közös miccsezések, amolyan családias tavaszi ünneppé vált. Aztán ez is kezd kikopni, ma új tartalommal ruházzák fel a munka ünnepét.
Személyazonossági igazolványok kibocsátása miatt hétvégén nyitva tart a marosvásárhelyi lakossági nyilvántartó hivatal – olvasható a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal Facebook-oldalán.
Kigyulladt Szászrégenben egy elektromos háztartási készülékeket raktározó csarnok, a hatóságok RO-ALERT figyelmeztetést küldtek a város lakóinak a sűrű füst miatt – tájékoztatott kedden a Maros megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Noha a mikrofonok és a hangosítópult elárulta, hogy nem csak beszélgetni jöttek ki a térre a néptáncosok és népzenészek, a Maros Művészegyüttesnek így is sikerült két villámcsődülettel meglepnie a járókelőket a tánc világnapján.
Lánccal és lakattal egy vonat elé, a sínekhez kötötte magát egy férfi kedden a marosvásárhelyi vasútállomáson. A 73 éves férfi a tanúk szerint az alacsony nyugdíja miatti elégedetlenségét akarta kifejezni ezzel.