Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila
Gázpalack miatt keletkezett tűzhöz riasztották szerda este a tűzoltókat Zetelakára. Szerencsére nem keletkezett számottevő kár.
2024. június 19., 21:402024. június 19., 21:40
2024. június 19., 21:412024. június 19., 21:41
A helyszínre a zetelaki önkéntesek segítségére sietett a székelyudvarhelyi hivatásos tűzoltóság egy egysége is. A tüzet rövid idő alatt sikerült eloltani, sem emberi sérülés, sem jelentősebb anyagi kár nem keletkezett – közölte a Hargita megyei tűzoltóság.
A Hargita megyei szociális és gyermekvédelmi igazgatóság ACORD nevű szakszervezetének tagjai szeptember 23-tól október 7-ig japánsztrájkot tartanak, arra panaszkodva, hogy az intézmény alkalmazottai nem kapják meg októberben a fizetésüket.
Ötvennyolc elsőéves kezdte meg a 2024/2025-ös tanévet a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Sepsiszentgyörgyi Karán kedden; a Pécsi Tudományegyetem kihelyezett művészeti képzésén 9-en kezdték el tanulmányaikat.
Nyolc év alatt 35 millió lejt, azaz évente több mint 4,4 milliós haszonbért kell fizetnie a remetei hulladéklerakó üzemeltetőjének az uniós pénzből megvalósult létesítmény használatáért. Nem lehet még tudni, hogy ezt útépítésre lehet-e fordítani.
Októbertől új program szerint lesz látogatható a parajdi sóbánya. A busz továbbra is óránként kétszer fog látogatókat szállítani – közlik a működtetők.
A Román Postát bízná meg a pénzügyminisztérium, hogy kézbesítse a részleges adóamnesztia lehetséges kedvezményezettjeinek az állammal szembeni tartozásukról szóló dokumentumokat, és a címzettek kis is fizethetik az adóhátralékot postásoknak.
A betétdíjas visszaváltási rendszerben (SGR) kibocsátott utalványokkal való csalás gyanújával öt házkutatást tartanak kedden Bukarestben a román rendőrség gazdasági bűncselekményeket kivizsgáló osztályának munkatársai.
Gazdanapot tartanak Csíkszentsimonban vasárnap. A Csíkszéki Gazdanap szervezői számos programmal készültek a résztvevőknek, akik a kikapcsolódás mellett szakmai tanácsokat is kaphatnak a meghívott falugazdászoktól.
Sürgős segítségre van szüksége a rákbetegséggel küzdő Székely Árpádnak. Utolsó lehetőségként őssejt-transzplantáció vár rá, ám ehhez meg kell fékezni a tomboló rákbetegséget. Az ehhez szükséges drága gyógyszer Amerikából szerezhető be.
A képernyőkkel teli világban ez a rendezvény az embereknek azt az egyre erősödő igényét elégíti ki, hogy két kezükkel teremtsenek valamit – foglalható össze az Erdélyi Mesterségek Ünnepének létjogosultsága. Videón mutatjuk a hétvégi eseményt.
Azonos sávon közlekedő személyautó és haszongépjármű ütközött össze hétfőn délután Csíkszentkirály és Csíkszentmárton között, az E578-as jelzésű úton. Csak anyagi kár keletkezett.
szóljon hozzá!