Hirdetés
Hirdetés

Gazdabolttal és kirakodóvásárral segítenek a gazdákon

•  Fotó: Makkay József

Fotó: Makkay József

Fancsali Ernő havonta megszervezett kolozsvári kirakodóvásárt és gazdaboltott működtet a kincses városban. Több kistérségi gazdaegyesület hozott létre. A vele készült beszélgetésben azt vallja, hogy az erdélyi magyar gazdák felemelkedésének egyetlen útja a sikeres összefogás.

Székelyhon

2022. február 02., 12:342022. február 02., 12:34

Fancsali Ernő Székelyföldről Kolozsvárra került fiatal tanárként szegődött el a kétezres évek elején a gazdaérdekvédelembe. 2013-ban a bábáskodásával alakult meg az Aranyosszéki, a Mezőségi és a Kalotaszegi Gazdák Egyesülete. Kezdetben az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, később pedig az Erdélyi Magyar Néppárt Kolozs megyei szervezetének lett a „gazdaarca”, aki

számos gazdafórumot, és 2016-tól havi havi rendszerességgel kézműves vásárokat szervez Kolozsvár belvárosában.

A vele készült beszélgetésben elmondja, nem tartja szerencsésnek, hogy a romániai magyar gazdaérdekvédelem az RMDSZ és a Néppárt holdudvarában szerveződött az elmúlt tíz esztendőben, ugyanakkor ez kényszer is volt, hiszen

a szakemberek rájöttek, hogy a sikeres, fenntartható munkához politikai háttértámogatás kell.

Fancsali Ernő szerint mára az erdélyi magyar gazdaérdekvédelem annyira megerősödött és önálló utakon jár, hogy a politikusok megértették, a gazdaegyesületek boldogulásának külön pászmája van, amit nem érdemes és nem is szabad párttevékenységgel keverni.

Hirdetés

A mezőségi és aranyosszéki gazdaegyesület szervezi közösen az immár sikertörténetté vált, Bejön a vidék névvel kolozsvári kirakodóvásárt, és jól működő gazdaboltot is fenntart, ahol a kistermelők terményeit, és az általuk feldolgozott élelmiszereket forgalmazzák.

A kezdeményezés jövőjéről, a gazdák közötti összefogásról, és a jó minőségű, egészséges kézműves élelmiszerek vásárlói fogadtatásáról Fancsali Ernővel Makkay József beszélgetett a Székelyhon Hangadó podcast-műsor legújabb adásában.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 03., kedd

Luca Niculescu: várhatóan január elsejétől indexáljuk a nyugdíjakat

Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ.

Luca Niculescu: várhatóan január elsejétől indexáljuk a nyugdíjakat
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Visszatért a Fitódban járó medve, Parajdon is láttak egyet

Ismét Ro-Alert riasztást kaptak a fitódiak kedden, kevéssel hét óra előtt ugyanis hétfőhöz hasonlóan medve járt a településen.

Visszatért a Fitódban járó medve, Parajdon is láttak egyet
2026. november 03., kedd

Fejes Pétert választották legfőbb ügyésznek Magyarországon

Megválasztották Fejes Pétert legfőbb ügyésznek a parlamenti képviselők az Országgyűlés keddi ülésén.

Fejes Pétert választották legfőbb ügyésznek Magyarországon
2026. november 03., kedd

Bevásárlóközpontok hűtőit hekkelték meg, romániai üzletek is érintettek

Hat romániai üzlet hűtőberendezéseinél észleltek rendellenes hőmérséklet-emelkedést az európai országok hűtőrendszereit érintő kibertámadás-sorozat idején – közölte kedden az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).

Bevásárlóközpontok hűtőit hekkelték meg, romániai üzletek is érintettek
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Nem vész el az 1500 lejes szakmai támogatás: az eddig kimaradt pedagógusok is megkaphatják

Meghosszabbították az 1500 lejes szakmai támogatásra jogosító kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a pedagógusok is megkaphatják az összeget év végéig, akik eddig adminisztratív hibák miatt maradtak ki a juttatásból.

Nem vész el az 1500 lejes szakmai támogatás: az eddig kimaradt pedagógusok is megkaphatják
2026. november 03., kedd

Megújult a ditrói községháza, a magyar felirat is visszakerült a homlokzatra

Befejeződött a gyergyóditrói községháza felújítása, hivatal munkatársai visszaköltöztek az épületbe. A lakosság ismét a megszokott helyen intézheti ügyeit, a korszerűsített épület homlokzatára pedig a magyar nyelvű Községháza felirat is visszakerült.

Megújult a ditrói községháza, a magyar felirat is visszakerült a homlokzatra
2026. november 03., kedd

A bruttó minimálbér szinten tartását kéri a romániai kis- és középvállalkozásokat tömörítő egyesület

A bruttó minimálbér jelenlegi szinten tartását kéri a kormánytól 2027-re a kis és középvállalkozásokat tömörítő IMM Románia.

A bruttó minimálbér szinten tartását kéri a romániai kis- és középvállalkozásokat tömörítő egyesület
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Biztosítási kötvényeket hamisított, hogy bankhitelt szerezzen egy férfi Hargita megyében

Biztosítási kötvények hamisításával próbált bankhitelt szerezni egy cég tulajdonosa Hargita megyében. A rendőrség kedden több házkutatást is tartott a cég munkapontjánál, valamint a tulajdonosnál.

Biztosítási kötvényeket hamisított, hogy bankhitelt szerezzen egy férfi Hargita megyében
2026. november 03., kedd

Jelentősen nőhet a gyereknevelésről munkába visszatérő szülők juttatása

A korábbi gyermekgondozási díj teljes összegének megfelelő támogatást kaphatnának azok a szülők, akik a gyermeknevelési szabadság ideje alatt visszatérnek dolgozni. Az erről szóló törvénytervezetet kedvezően véleményezte a szenátus szakbizottsága.

Jelentősen nőhet a gyereknevelésről munkába visszatérő szülők juttatása
2026. november 03., kedd

Egymásra mutogat a két munkaügyi miniszter a PNRR-pénzek veszélybe kerülése miatt

Egymást hibáztatja a volt és a jelenlegi munkaügyi miniszter a fogyatékossággal élő személyekről jelentett vitatott adatok miatt. A botrány nyomán Románia a helyreállítási tervhez kapcsolódó uniós támogatások egy részét is elveszítheti.

Egymásra mutogat a két munkaügyi miniszter a PNRR-pénzek veszélybe kerülése miatt
Hirdetés