Józsa Örs: Most az életem egy olyan szakaszában vagyok, amikor viszonozni tudom azt, amit én kaptam másoktól
Fiatal, feltörekvő zenészeknek, előadóknak találták ki a #fridaysessiont, amely október 12-étől Erdélyben is segíti a tehetségeket. Műfaji megkötés nincs, viszont fontos, hogy igényes és jó minőségű zenével, lehetőleg saját szerzeménnyel jelentkezzen az adott előadó. A projektről Józsa Örsöt, a SoundCam Stúdió ügyvezető igazgatóját kérdeztük.
2018. október 11., 09:472018. október 11., 09:47
– Hogyan kezdett el zenei tehetséggondozással foglalkozni?
– Saját pályafutásomból kiindulva jött az ötlet, mivel nekem is mindig jólesett és sokat jelentett mások bárminemű támogatása, melynek segítségével tovább tudtam lendülni bizonyos szakaszokon, lépcsőfokokon. Most az életem egy olyan szakaszában vagyok, amikor viszonozni tudom azt, amit én kaptam másoktól. Eddigi pályafutásom során volt szerencsém közelebbről megismerkedni a zenei világ különböző szakágaival, amelyek másféle megközelítést is igényeltek, például zenei rendezvények és fesztiválok szervezésével. A mindennapokban egyébként a SoundCam Stúdiót üzemeltetem, zeneszerzőként, producerként és hangmérnökként tevékenykedem.
– Mit kell tudni a #fridaysession nevű projektről?
– A projektünk lényege, hogy fiatal, a könnyűzenét magas szinten űző, feltörekvő és értéket képviselő produkcióknak biztosítunk megjelenési lehetőséget a SoundCam Productions stúdiójában professzionális körülmények között rögzített hanganyaggal, valamint sessionvideó elkészítésével.
Lényeges továbbá, hogy lehetőleg saját szerzeményeket játsszon zenekar. Ezt a kezdeményezést párommal, Solymosi Katával, aki egyben a stúdióasszisztensem is, találtuk ki, látván, hogy rengeteg tehetséges fiatal zenész, énekes, dalszerző bolyong a nagyvilágban, és adott esetben nehezen tudja elkezdeni, irányítani és kézben tartani karrierjét. E problémák áthidalására találtuk ki a #fridaysessiont.
– Miért lehet előnyös egy zenekarnak vagy előadónak, ha részt vesz egy tehetségkutatón?
– Napjainkban rengeteg zenekar és előadó sokféle zenei stílusban létezik és tevékenykedik, számtalan csatornán tud az emberekhez szólni, akiknek ingerküszöbe egyre magasabb és magasabb lesz, ezért nehéz dolga van annak, aki érvényesülni szeretne.
Ezek alapján úgy látom, hogy bármilyen támogatás, tehetséggondozás csak pozitív hatással lehet egy-egy zenekar vagy előadó karrierjére. Nyilván fontos, hogy ezekkel a lehetőségekkel okosan éljenek, a legfontosabb pedig, hogy mindig előre tervezzenek, legyen víziójuk a jövőről. Mára a tehetségkutatásnak és tehetséggondozásnak szerencsére számos formája létezik mind Magyarországon, mind Erdélyben, az alapkövetelmény csupán, hogy legyen valamilyen demóanyag a zenekar vagy előadó kezében.
– Mi történik azután, hogy valakit „felfedeztek”? Milyen lehetőségei vannak egy felfedezettnek?
– Úgy látom, hogy korántsem elég valakit „észrevenni” és „felfedezni”. Ha a zenekar vagy előadó egy komolyabb szintre akar lépni, akkor mindenképp szükséges egy menedzser vagy egy teljes menedzsment segítsége. Nagyon sok platformon folyamatosan jelen kell lenni, keresni kell az új lehetőségeket, és úgymond „törtetni kell”. Mindezt önállóan megoldani, ezekre mindig figyelni és közben alkotni is nagyon nehéz. Ezek mellett igaz az, hogy a különböző streaming platformok (például a Spotify) törekednek arra, hogy a zenészek vagy zenekarok különböző kiadók vagy agregátorcégek közreműködése nélkül kiadhassák dalaikat, így megkönnyítik a megjelenés folyamatát.
– Miben tud segíteni a feltörekvő fiatal zenészeknek, előadóknak a SoundCam Productions?
– A SoundCam Productions egy professzionális stúdiókörülmények közt rögzített hang- és videofelvétel elkészítésével segít, amelyet saját csatornáin is reklámoz.
Továbbá ha az adott zenekar igényli, producerként is részt veszünk egy-egy dal elkészítésében, átformálásában. A produkciók felvétele általában egy teljes napot vesz igénybe, mely idő alatt felvesszük a sessionvideót, egy rövid trailert, majd zárásként a rádióinterjút. Rengeteg utómunka követi ezt a folyamatot, például mixing és mastering folyamat, videós utómunkák, a rádióműsor szerkesztése stb. A továbbiakban a forgatókönyv úgy szokott kinézni, hogy a megjelenés előtti napon (csütörtökön) kirakunk a Facebook-oldalunkra egy „beharangozó” videót, amelyben a heti együttes röviden (maximum egy percben) bemutatkozik és mond pár szót a felvett dalról. Ezt követően pénteken az elkészült dalt sessionvideó formájában feltöltjük a YouTube-csatornánkra, illetve egy rövid rész felkerül az Instagramra is.
A műsort Solymosi Kata vezeti majd
– Október 12-étől indul az erdélyi zenei tehetségek felkutatása. A SoundCam Productions műsora a Príma Rádióban, a Mix FM-en és a Friss FM-en is hallható lesz.
– A műsorokat a sessionvideók rögzítésekor vesszük fel, péntekenként premier formájában lesznek hallhatók az említett rádiókban és láthatók a YouTube-on az itt rögzített produkciók. A műsort Solymosi Kata huszonnégy éves zongorista vezeti, aki a Szegedi Tudományegyetem és a Kőbányai Zenei Stúdió hallgatója volt. Közvetlen modorával, zenei képzettségével és ismeretségével bensőséges beszélgetéseket tud folytatni a meghívottakkal.
akik lehetnek énekesek, dalszerzők, zenekarok, vagy akár a laikusok számára „láthatatlan” hangszeresek (pl. dobosok, basszusgitárosok, zongoristák, gitárosok), de hívunk DJ-ket, valamint zeneszerzőket is. Összegzésképpen elmondható, hogy fő célunk fiatal tehetségek megismertetése a szélesebb közönséggel.
Hamarosan tehetségkutatót is hirdetnek
A SoundCamp Productions projektje az Erdélyi Médiatér égisze alatt valósul meg, amely az állandó tehetséggondozás mellett nemsokára egy erdélyi tehetségkutatót is meghirdet.
Telefonon egyeztetett Orbán Viktor miniszterelnök szombat délután Kelemen Hunorral, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökével. A magyar kormányfő erről a Facebook-oldalán számolt be.
Csak egy európai értékeket képviselő elnök tudja biztosítani a stabilitást és megóvni az országot egy olyan bizonytalan időszaktól, ami veszélybe sodorja a fejlődést – írta péntek este a Facebook-oldalán a pénzügyminiszter.
Több tízezren vettek részt péntek este a kormánypalota előtti téren a #Rezistența és az Inițiativa Romania (Románia Kezdeményezés) által szervezett Európa-párti tüntetésen.
Ismét négytagú medvecsalád ólálkodik a Somostetőn, de egyelőre nem tudni, hogy a korábban befogott egyedekről van-e szó. Kovács Mihály Levente alpolgármester szerint ha indokolt lesz, az anyamedvét elaltatják, a bocsokat pedig máshová helyezik el.
Több ezer ember indult el péntek délután a fővárosi Universității (Egyetem) térről a Victoriei (Győzelem) tér felé az Ellenállás és kezdeményezés megmozdulás által szervezett Európa-párti felvonulás keretében.
Egy különleges, szenzoros mezítlábas fejlesztőösvényt ajándékozott a magyarországi Civilis Egyesület a gyergyószentmiklósi Fogarasy Mihály Általános Iskola óvodásai számára. Az önkormányzat és az egyesület további közös programokat is tervez.
A melanoma világnapja alkalmából ingyenes szűrési kampány indul május 19–23. között négy Kovászna megyei városban: Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Kovásznán és Bodzafordulón. A vizsgálat célja a betegség korai felismerése.
A gyerekek kívánsága szerint épült meg a csíkdelnei iskola udvarán a játszótér, amelyet az anyaországi támogatásnak köszönhetően két teqball asztallal, illetve két pingpongasztallal bővítettek. A játszóteret pénteken vette birtokába a gyereksereg.
Több mint 40 Hargita megyei katonai tűzoltó dolgozik a Korond patak utóbbi napok esőzései nyomán megnőtt vízszintjének a csökkentésén és a parajdi sóbánya tárnáiba beszivárgott víz kiszivattyúzásán.
Két férfit vett őrizetbe a rendőrség csütörtökön egy május elsejei, Sepsiszentgyörgyön történt rablás ügyében. Az egyik gyanúsítottat, egy 23 éves fiatalembert a bíróság 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték pénteken.
szóljon hozzá!