
Zarándokokkal teli a Szék útja
Fotó: Barabás Ákos
A csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület pénteki rendkívüli ülésén fogadták el többek között azokat a közúti közlekedésre vonatkozó korlátozásokat, amelyeket a jövő heti pünkösdi búcsú idején foganatosítanak. A forgalom szabályozása többnyire tavalyi mintára történik.
2023. május 19., 11:012023. május 19., 11:01
„Várhatóan maradnak a tavaly is használt szabályozások a csíksomlyói pünkösdi búcsú idején, véglegesítésük még zajlik, majd egy szerdai sajtótájékoztatón ismertetjük” – mondta Korodi Attila csíkszeredai polgármester az önkormányzati képviselők pénteki soron kívüli ülésén.

„Immár 456 éve minden igaz magyar szíve idehúz, Csíksomlyóra” – vezetik fel a pünkösdi búcsú programját. Az idei jelmondatot Assisi Szent Ferenc imájából választották a 800 éves ferences rend alkalmából.
A testület egyelőre a forgalomkorlátozások bevezetéséről döntött, erről hoztak határozatot, amelyben szintén a tavalyihoz hasonló szabályokat fogalmaztak meg. Ez szerint
Május 26-án, pénteken 10–22 óra között tilos lesz a megállás, illetve a várakozás (parkolás) a Szék útján, a Kájoni János, a Taploca és a Nagymező utcákban. Továbbá
Szék útja – teljes hosszában
Nagymező utca – teljes hosszában
Kissomlyó utca – teljes hosszában
Kájoni János utca – a Nagymező utcától az agyagfalvi eltérőig (Várdomb panzióhoz vezető útig)
Taploca utca – a taplocai körforgalomtól a Szék útjáig tartó szakaszon
Márton Áron utca – a református templom melletti körforgalomtól a Szék útjáig tartó szakaszon
Hunyadi János utca – a temetőhöz közeli ideiglenes körforgalomtól a Szék útjáig tartó szakaszon
Haladás utca – teljes hosszában
Kertészek utca – teljes hosszában
Nagyrét utca – a Lukoil benzinkút melletti körforgalomtól a Szék útjáig tartó szakaszon
A helyi lakosok pénteken 22 órától szombat reggel 6 óráig a lakcímük igazolásával hajthatnak be az utcájukba. Továbbá szombaton 18 órától vasárnap 16 óráig szintén megengedett lesz a helyiek számára a közlekedés Csíksomlyóra. Pénteken 22 órától szombat reggel 6 óráig a polgármesteri hivatal által kibocsátott kereskedelmi és bejárási engedéllyel rendelkezőknek is szabad utat adnak.
Ebben az időszakban ugyancsak lezárják az európai út a taplocai körforgalomtól a terelőutak találkozásánál lévő körforgalomig tartó szakaszát, illetve tilos lesz behajtani a taplocai körforgalomtól a Szépvíz felé vezető 12A jelzésű országúton a terelőúti letérőig tartó szakaszra.
Szombaton 18 órától vasárnap 16 óráig a teljes forgalomkorlátozást már csak a Szék útján, valamint a Kissomlyó, a Nagymező és a Kájoni János utcákban tartják fenn, ahová a helyiek, a hatóságok és az engedélyezettek mehetnek be járművekkel.
A gyergyószentmiklósi Szent Miklós római katolikus templom tornyának felújítása miatt emelték le a keresztet és a toronygömböt, amiből érdekes, 1868-ban oda elhelyezett tárgyak kerültek elő. Ezek májusig a múzeumban tekinthetők meg.
Eljárás indult egy iráni férfi és egy román nő ellen, miután megpróbáltak bejutni az Egyesült Királyság nukleáris elrettentő rendszerének egyik kulcsfontosságú haditengerészeti támaszpontjára – jelentette szombaton a PA Media és a dpa.
A román haditengerészet szombaton is folytatja a Midia kikötő térségében elsüllyedt Astana vontatóhajó balesetének kutató-mentő műveleteit – közölte a védelmi minisztérium.
Egy autóbusz borult fel szombaton az 581-es európai úton, Galac és Vaslui megye határán: többen megsérültek, egy személy pedig életét vesztette.
Nem maradt egyetlen olyan töltőállomás Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában és Gyergyószentmiklóson sem, ahol 9 lejnél olcsóbban lehetne tankolni: a legfrissebb adatok szerint minden nagy szolgáltatónál átlépte ezt a határt az üzemanyag ára.
Székelyudvarhely után Sepsiszentgyörgyre is ellátogatott Nagy István magyar agrárminiszter, hogy a gazdákat érintő kihívásokra válaszokat adjon, és megoldásokat körvonalazzon.
A kiskereskedelmi forgalom 2026 januárjában 6,5 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest Romániában, ami a világjárvány óta a legnagyobb visszaesés.
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
A gazdákat fenyegető veszélyekre, illetve az ezekkel szembeni védekezési lehetőségekre hívta fel a figyelmet pénteken Nagy István, Magyarország agrárminisztere Székelyudvarhelyen, a Székelyföldi Gazdaszervezetek Egyeztető Fórumán.
Minden magyar felelős a nemzet egészéért – hangsúlyozza Kövér László házelnök, aki szerint nincs külön határon inneni és túli magyarság.
szóljon hozzá!