
A mentőautók állapotát tekintve Hargita megyében kissé jobb a helyzet az országos átlagnál, de a szakszervezeti vezető szerint itt is nagy szükség lenne új gépkocsikra
Fotó: Pinti Attila
Márciustól az eddiginél drasztikusabb tiltakozási formával folytatódhat a mentőszolgálatok alkalmazottainak november óta tartó tiltakozása. A szakszervezet aláírásokat gyűjt a demonstráció folytatására.
2023. február 27., 19:082023. február 27., 19:08
Nem oldódtak meg a mentőszolgálatok alkalmazottait tömörítő országos szakszervezeti szövetség (FNSAR) követelései, ezért az érdekvédelmi tömörülés márciustól fokozná a tiltakozást.
Hargita megyében már a szakszervezet által novemberben indított tiltakozást is közel százszázalékos arányban támogatták a megyei mentőszolgálat alkalmazottai –
Amint azt Részeg Attila, a mentőszolgálatok alkalmazottait tömörítő országos szakszervezeti szövetséghez (FNSAR) tartozó Hargita megyei Ambusan szakszervezet vezetője a Székelyhonnak elmondta, hogy
„Március elsején kell összesíteni az aláírásgyűjtések eredményét, Bukarestbe beküldeni, és azt követően dől el, hogy mi lesz a következő lépés.
– részletezte.
A mentőszolgálatok alkalmazottai a személyzethiány rendezését, tehát
Kérik ugyanakkor a mentős alkalmazottak jogállását szabályozó 2021/5-ös törvény gyakorlatba ültetését is, amely egyebek mellett lehetővé tenné a korai nyugdíjazást – mondta el a Hargita megyei szakszervezet vezetője.
A mentőszolgálat egy ideje kettős, egészségügyi, illetve belügyminisztériumi irányítás alatt működik, de a szakszervezet szerint ez nem hatékony. Azt szeretnék, hogy
– tájékoztatott Részeg Attila, megjegyezve, az említett körülmények miatt gyakran elhúzódnak az intézkedések az ágazatban.
Fotó: Pinti Attila
A Hargita Megyei Mentőszolgálat régen kapott új mentőautókat. Az elmúlt év őszén lett volna erre lehetőség, de végül elmaradt, talán éppen a kettős minisztériumi alárendeltség miatt – nehezményezte a szakszervezeti vezető, aki szerint így
A FNSAR adatai szerint a kor, illetve elhasználódás tekintetében a mentőautóknak alig a 25 százaléka felel meg a kritériumoknak országszerte. E tekintetben Hargita megye kissé jobban áll:
„De mindenféleképpen szükség van újakra, mert egyre gyakrabban romlanak el a régiek, egyre többet állnak a műhelyekben, és emiatt nem tudunk minőségi autókat használni, ugyanis a helyettesítők még régibbek” – magyarázta a szakszervezeti vezető.
A csendőrök beavatkozására volt szükség vasárnap Eforie tengerparti strandjain, miután több turista figyelmen kívül hagyta a vízimentők által kitűzött vörös zászlót, és a kétméteres hullámok közé merészkedett.
Az alapbérek differenciálása a kórház besorolásának megfelelően, a jövedelem védelme és a finanszírozás garantálása – a szakszervezetek közös javaslatot dolgoztak ki a bértörvénytervezet módosítására. Elkezdődhetnek az alkalmazások is a kórházakban.
Több tíz kilométeren át 1800–2000 méteres magasságban kígyózik, sokan a romániai tereputak királyának tartják. Aki a Transalpinát már bejárta, lehet fogalma róla, de a belőle leágazó Strategica még azt is lepipálja.
A rendőrök őrizetbe vettek három, 18 és 24 év közötti fiatalembert, akiket azzal gyanúsítanak, hogy egy TikTokon terjedő álhír miatt szombaton részt vettek egy bevetésre siető mentőautó megtámadásában a Kolozs megyei Récekeresztúron.
A belügyminisztérium Katasztrófavédelmi Főosztályának (DSU) vezetője, Raed Arafat szerint a Kolozs megyei mentőszolgálat munkatársainak megtámadását az az álhír váltotta ki, amely szerint „egy fekete mentőautó gyerekeket rabol”.
Botokkal, fejszékkel és kövekkel támadtak rá a Kolozs megyei mentőszolgálat munkatársaira, akik egy beteget próbáltak ellátni Récekeresztúron. A mentőautó sofőrje súlyosan megsérült – közölte vasárnap a Facebook-oldalán az egészségügyi minisztérium.
Az együtt végzett munka örömét, az aratás hagyományát és a kaláka közösségformáló erejét is megtapasztalhatták az érdeklődők szombaton Csíkszentkirályon.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnapi előrejelzése szerint hétfő 10 órától szerda 21 óráig az egész országban kánikulára, rendkívül magas hőmérsékletekre, fokozott hőterhelésre és trópusi éjszakákra van kilátás.
Nyolc centiméterrel nőtt a Duna vízszintje a csernavodai atomerőműnél, ami biztosítja a létesítmény további működését – közölte vasárnap a Facebook-oldalán Radu Miruță.
szóljon hozzá!