Folytatják a 12-es országút aszfaltozását

•  Fotó: Henning János

Fotó: Henning János

A DN12-es országúton, településeken belül folytatják az aszfaltozást a Sepsiszentgyörgy és Sepsibükszád közötti útszakaszon – tájékoztatott Klárik László kovásznai megyemenedzser.

Bús Ildikó

2010. szeptember 29., 14:172010. szeptember 29., 14:17

2010. szeptember 29., 15:002010. szeptember 29., 15:00

•  Fotó: Henning János Galéria

Fotó: Henning János

A 7-es kormányhatározatból finanszírozott víz- és csatornahálózati munkálatokkal kellett összehangolni az aszfaltozást Málnáson, Mikóújfaluban és Sepsibükszádon – tudtuk meg Klárik László megyemenedzsertől, aki elmondta, zajlanak az alapozási munkálatok és az aszfaltozás.

Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke elmondta, tárgyaltak, egyeztettek a polgármesterekkel, kivitelezőkkel, és kedden elkezdődött az aszfaltozás is. „Továbbra is dolgoznak ezen a szakaszon a 13 híd felújításán is, három hidat teljesen újjáépítenek. Sepsibükszád és a megyehatár között útszélesítésre kerül sor” – mondta Kovászna megye elnöke.

•  Fotó: Henning János Galéria

Fotó: Henning János

A folyamatban lévő munkálatok miatt forgalomkorlátozásra lehet számítani, a megyei önkormányzat az autóvezetők megértését kéri. Ugyanakkor Kovászna megye tanácsa felhívja az autóvezetők figyelmét, hogy a bodoki eltérő és Sepsiszentgyörgy között a következő napokban forgalomelterelésre kell számítani, ezért szintén kérik a lakosság megértését.

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 16., hétfő

Megkönnyített ügyintézés: munkapontot nyitott Segesváron a gépjármű-nyilvántartó

Szászrégen után hétfőn Segesváron is megnyílt a gépjármű-nyilvántartási iroda, ami mintegy ötvenezer személyt szolgál ki.

Megkönnyített ügyintézés: munkapontot nyitott Segesváron a gépjármű-nyilvántartó
Hirdetés
2026. március 16., hétfő

Hűvösebb napok után a csillagászati tavasz hoz felmelegedést

Hűvösebb napokkal indul a hét Erdélyben, helyenként fagypont alatti minimumokkal. Március 21-től, a csillagászati tavasz kezdetétől azonban fokozatos felmelegedés várható, miközben a csapadék esélye egyelőre alacsony marad.

Hűvösebb napok után a csillagászati tavasz hoz felmelegedést
2026. március 16., hétfő

Az újrahasznosítás és a vintage is fontos szempont volt az újonnan nyílt szociális bemutatóüzletnél

Különleges üzlet nyitotta meg kapuit hétfőn Marosvásárhelyen: az Ecostil szociális vállalkozás bemutatóterme olyan helyszín, ahol az upcycling – értéknövelő újrahasznosítás – és kézműves termékek mellett vintage ruhadarabok is várják az érdeklődőket.

Az újrahasznosítás és a vintage is fontos szempont volt az újonnan nyílt szociális bemutatóüzletnél
2026. március 16., hétfő

Külügyminiszter: biztosítanunk kell, hogy ne legyen tartós az energiaárakra nehezedő nyomás

Oana Țoiu külügyminiszter a Külügyek Tanácsának (CAE) hétfői brüsszeli ülése előtt kijelentette, hogy Románia egyik prioritása az energiaárak kordában tartása a közel-keleti háború körülményei között.

Külügyminiszter: biztosítanunk kell, hogy ne legyen tartós az energiaárakra nehezedő nyomás
Hirdetés
2026. március 16., hétfő

A világ legfejlettebb gazdaságait tömörítő szervezethez csatlakozhat nyártól Románia

Románia még az idén nyáron meghívást kaphat a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetbe (OECD) – jelentette ki hétfőn Mathias Cormann, a nemzetközi szervezet főtitkára.

A világ legfejlettebb gazdaságait tömörítő szervezethez csatlakozhat nyártól Románia
2026. március 16., hétfő

Hargita megyében hat iskola bojkottálja a nyolcadikosok próba-képességvizsgáját

Hat Hargita megyei iskolában nem szervezik meg a héten a nyolcadikosok próba-képességvizsgáját, miután a tanárok a szakszervezetek felszólítására úgy döntöttek, hogy bojkottálják az országos felmérést.

Hargita megyében hat iskola bojkottálja a nyolcadikosok próba-képességvizsgáját
2026. március 16., hétfő

Döntő hét a parlamentben: kezdődik a 2026-os költségvetés-tervezet vitája

Hétfőn kerül a parlament illetékes szakbizottságai elé a 2026-os állami költségvetés tervezete.

Döntő hét a parlamentben: kezdődik a 2026-os költségvetés-tervezet vitája
Hirdetés
2026. március 16., hétfő

Bojkott árnyékában kezdődik a nyolcadikosok próba-képességvizsgája

Hétfőn a román nyelv és irodalom vizsgával kezdődik a nyolcadikosok országos próbafelmérése.

Bojkott árnyékában kezdődik a nyolcadikosok próba-képességvizsgája
2026. március 16., hétfő

Üzemanyagárak: nem várt következményei lehetnek az ársapkának a kormányfő szerint

Ilie Bolojan miniszterelnök szerint alapos elemzésre van szükség az üzemanyagárak esetleges hatósági korlátozása előtt, mert az állami beavatkozásoknak nem várt mellékhatásaik is lehetnek.

Üzemanyagárak: nem várt következményei lehetnek az ársapkának a kormányfő szerint
Hirdetés